2017. november 24., péntek

Szilikon girlandok használati segédlet



Ehhez a poszthoz ismét az ACH Impex Zrt. remek eszközeit kaptam segítségül, hogy bemutathassam milyen módon könnyíthetik meg munkánkat az ilyen és ehhez hasonló szilikon formázók.


Amint látjátok itt is két anyagtípus jelenik meg, a halványrózsaszín lágyabb és a sötétkék merevebb anyagú szilikon.
Tapasztalatom szerint mindkettő elég aprólékos kidolgozású, de míg a rózsaszínnél elegendő szobahőmérsékleten hagyni száradni kicsit az anyagot, addig a kék formázónál jobban járunk, ha hűvös helyre tesszük a megtöltött formát, hogy könnyebb kifordíthassuk a mintát.
Nekem a legjobban a művészellátókban kapható fém végű spatula vált be a formák megtöltéséhez.


A kézzel meglágyított modellező masszát, vagy fondant először kézzel nyomom a mintázóba, majd a kisebb girlandoknál a spatulával simítom bele alaposabban.
A nagyobb kidolgozású mintázóknál egy merevebb alapanyag, például marcipán esetén elegendő lehet egy kis nyújtófa is, hogy beledolgozzuk és jól kitöltsük a mintázatot.

Ha túlságosan ragad az anyagunk a páratartalom, vagy egyéb problémák miatt, a formákat enyhén beszórhatjuk étkezési keményítővel, amit a legjobb, ha puha szőrű ecsettel viszünk fel, majd kissé kirázzzuk a formából. Ezáltal könnyebben kiforgatható lesz a minta és ha szerencsénk van, hűteni sem kell majd.

                                     

A kész mintákat javaslom, hogy mielőbb ragasszátok fel a kívánt felületre, mert a kis filigrán formák esetében gyorsabban szárad az anyag és ezáltal törik, így nehezebb lesz a szép folytonosságot megtartani.
Hajrá, csak ügyesen! :)

Az eszközöket most is az ACH Impex Zrt. bocsájtotta rendelkezésünkre. Köszönjük! :)


2017. november 19., vasárnap

Őszi esküvői inspirációk



Idén ősszel két különleges fotózáshoz is kaptunk feladatot, ezek egyikét mutatom most meg Nektek.

Az Alcsúti Arborétum nyújtott otthont ennek a speciális projektnek, mely a One & Only Ruhaszalon gyönyörű esküvői ruháját volt hivatott hozzá illő környezetben bemutatni.
A projekt megálmodója Józsa-Dézsi Emese volt, aki az MSE Weddings létrehozója és sok-sok ifjú pár esküvőjének összetartó ereje. Nagyon szeretek Emesével dolgozni, mert nem csak egy különleges, szenzitív és intuitív ember, hanem emellett olyan kifinomult ízléssel is rendelkezik, ami véleményem szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy mindig a megfelelő szolgáltatókat találja meg az adott rendezvényhez, akik képesek egymásra hangolódni. Az ő munkája kicsit túlmutat magán a szervezésen és ez ennél a feladatnál is jól látszik.


A kiinduló pont itt a szépséges "Venice" fantázianevű ruha volt, melynek tompa arany csillogású csipke felsőrésze adta az ihletet a továbbiakhoz.
A dekoráció megalkotója a Flóra Studio Virágkötészet volt, a bájos kaligráfiát hozzá a Write It Loud készítette. Az ősz színei a kis arany levelekkel megadták azt a hangulatot, melyhez a tortát megtervezhettem.
Az volt a célom, hogy a torta önmagában is megállja a helyét, mégis illeszkedjen a koncepcióba, ezért egy hangsúlyos, arany girlandos virágdíszt terveztem a torta középpontjába, ügyelve a háttérben megmutatkozó finom monokróm részletekre. Nekem a krémfehér apró mintázat kiböngyörgetése okozta a legnagyobb élvezetet a munkában, mert teljes egészében az aktuális intuícióim alakították a formát. :)
De most már beszéljenek helyettem a Esther&Gabe gyönyörű fotói és remélem sok jegyespárnak ad majd inspirációt ez az összeállítás jövőbeni esküvőjük megálmodásához.

















Fotó: Esther&Gabe
Ruha: One&Only Szalon, Digel férfiruházat
Dekoráció és virág: Flóra Studio Virágkötészet
Torta: Pixie Pie - Cakes & other goodies
Haj és smink: Lencsés Dóra
Bútorok: Amerikaiszek.hu
Kaligráfia: Write It Loud
Szervezés: MSE Weddings

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails