2010. április 19., hétfő

Csokis süti hibiszkusz-sziruppal



Újabb kísérletet tettem a hibiszkusszal, mert már korábban is nagyon jól bevált színezőeszközként. Egy barátnőm akkor felhívta rá a figyelmemet, hogy látott valahol egy forgalmazót, aki szirup formájában árusítja, így gondoltam én is megpróbálkozom ezzel, hátha több mindenhez tudom hasznosítani. Cukorszirupot készítettem (a cukorszirup készítéséről részletesebben itt) a félretett hibiszkusz-főzetből, majd üvegbe töltöttem. Sajnos kicsit gyengécske lett a főzet, így most nem annyira erőteljes a színe, de ez csak annak köszönhető, hogy most nem volt olyan sok belőle itthon. A sütikét az alábbiak szerint követtem el.

Hozzávalók a tésztához:

2 tojás

4 evőkanál cukor

1 dl hibiszkusz-szirup

10 dkg étcsoki

10 dkg vaj

egy csésze liszt

fél csomag sütőpor

egy maréknyi apróra vágott meggy

A krémhez:

10 dkg házi krémsajt

1 dl tejföl

kevés reszelt citromhéj

2 evőkanál porcukor

A csokit először is gőz fölött felolvasztottam a vajjal, majd hagytam langyosra hűlni. Közben a tojásokat kikevertem a cukorral és a hibiszkuszból készített sziruppal. A langyos csokiszószt belekevertem, majd az hozzádolgoztam a sütőporral elkevert lisztet. A szirup sűrűségétől függően változhat a liszt mennyisége, nekem ennyit vett fel. Végül az egészbe belekevertem az apróra vágott meggyet. Kisméretű szilikon muffinformában sütöttem ki (gázsütő 5-ös fokozat), majd a hozzávalókból kikevert krémhez még egy kevés szirupot csorgattam és úgy tálaltam.


5 megjegyzés:

  1. Érdekel ez a hibiszkuszos történet. Ódákat zengenek róla, hogy milyen egészséges. Teaként imádom, de hogy lehet belőle szirupot készíteni? Közzétennéd légyszi a receptet?

    Tök guszta a sütid is, és ez a krémsajtos öntet---NYAAM, és már be is faltam :).

    /jééé, tényleg hasonlóan tálalunk :D/

    VálaszTörlés
  2. Szió! Azért nem akartam külön leírni, mert belinkeltem a marcipánnál, hogy csinálom én a cukorszirupot. Na ugyanaz a módszer, csak víz helyett hibiszkuszfőzettel. Nem bonyi. :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, a cukorszirupig eljutottam, de a hibiszkuszfőzetnél akadtam el. Ez azt jelenti, hogy csak simán leforráztad a hibiszkuszt, mintha teát készítenél? Ilyen egyszerű lenne?? (csak mert olyan hókuszpókuszosan hangzik ez a hibiszkus-szirup :))))
    Bocsi, ha bugyuta a kérdés, de tényleg fogalmam sincs :)

    VálaszTörlés
  4. Nem, a főzet az nem ugyanaz, mint a forrázat. Úgy kell csinálni, hogy a szárított hibiszkuszt vízzel forrástól számított 4-5 percig kell főzni, pótolva közben azt a vizet, ami elpárolog, utána pedig rögtön le kell szűrni. Így sokkal intenzívebb lesz a színe és az íze is. A gyógynövényes zacskók oldalán le szokták írni amúgy. Szóval csinálok egy ilyen főzetet, majd ebből készítem el a cukorszirupot, így még sűrűbb lesz, mint sima vízzel. Érthető volt így? De tényleg nem hókuszpókuszos. :)))

    VálaszTörlés
  5. ÁHÁ!!! OK, most már napnál is világosabb :)
    Ezt még akár nekem is sikerülhet. :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails