2011. március 26., szombat

Pici torták gumicukorral, Ferrarival és virágokkal


Megint összegyűlt pár olyan tortácska, amik kicsik ugyan, de mégis megmutatom őket, hátha valakinek jól jön az ötletgyűjtésnél. Megkülönbenis! :)

Az első egy érdekes minitorta, ugyanis cukorbetegnek készült, mégsem készült cukor nélkül. Sőt! Gumicukorral kellett díszítenem ráadásként az epres krém és a fondant mellé, mert az volt a jelszó, hogy egyszer van szülinap, akkor ne diétázzunk. Teljességgel egyetértek! :)))


A következő egy Forma 1-es torta, kicsi, 12 szeletes méretben. A Ferrari színeiben készült, a versenyautó elég pici hozzá, így nem nagyon volt hely a szokásos reklámfeliratokra, ezért rajtszámként az ünnepelt életkorát tettem csak rá. Csokikrémes csokitorta volt fondantbevonattal.


A harmadik egy barátnőmnek készült, mini pogácsaméretben. Mindig kap tőlem ilyen picikét mióta tortadíszítéssel foglalatoskodom, idén ezt kapta.






10 megjegyzés:

  1. Én is szeretnék ilyet:-)))
    Nagyon szépek:-)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók! A gumicukros meg pláne, főleg az ideológiája:))))).
    Az utolsóhoz hasonlót én is alkottam nemrég.

    VálaszTörlés
  3. Hát egyik szebb mint a másik!

    VálaszTörlés
  4. nagyon édesek!!! a ferrari kifejezetten jó lett! a gumicukros ééédes, a pici virágos meg az egyszerűségével szép.

    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Köszi Gesztenye! Tudod, lebartelezhetjük egy általad készített bonbonkollekcióval! :D

    Galagonya, köszi! :) Szivesen megnézném a tiédet is, muti!

    Köszi Ottis! :)

    Aranyos vagy Kricky, köszike!

    Köszi Dia! :)

    VálaszTörlés
  6. Pixie! Itt van:
    http://izillatfakanal.blogspot.com/2011/02/minikek-azaz-mini-cake.html

    VálaszTörlés
  7. Köszi Galagonya! Már meg is néztem! :) Azt hiszem lesz mit nézelődnöm Nálad! ;)

    VálaszTörlés
  8. Pixie!

    Nagyon aranyosak lettek ezek a minitortácskák.

    "Egy jó szót" szeretnék adni Neked kérlek nézz be hozzám:-)

    VálaszTörlés
  9. Nekem is tetszenek, mint minden más, amit készítesz. Jó itt nézelődni:)
    Én is hoztam " egy jó szót", megérdemled:)

    Itt olvashatsz a játékról bővebben: http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html#ixzz1Hba0EdRq
    vagy nálam:)

    VálaszTörlés
  10. Köszi Adri! Egy jó szó mindig jól jön! :)

    Köszönöm kedves Erus! :) Megyek is hozzád tanulmányozni a témát. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails