2012. április 10., kedd

Bogyó és Babóca torta személyre szabva



Ismerős lehet ez a torta azoknak, akik hosszabb ideje nézegetnek be hozzám. Nem is véletlen, mert szinte egy az egyben ugyanaz a fazon, mint ITT, azonban most a csigafiú és a katicalány két másik történetéből kellett egy tortát gyúrnom. Az ünnepelt egy két éves picurka leányka volt még decemberben, akinek egy papírsárkányos és egy dinnye-evős jelenet a kedvencei. Mivel nagyon tetszett az eredeti tortakreálmányomon szereplő elrendezés, a cseresznyéket egyszerűen csak dinnyeszeletekre cseréltem, a kukac helyett pedig a fa tetején papírsárkány csücsül.

Az anyuka beszámolója szerint olyannyira a torta bűvöletébe esett a picur, hogy nem is engedte felvágni, jó darabig senkit nem engedett a közelébe. Végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a felső részt leemelték, rátették a két figurát, és odatették a pici elé, így a nagyobbik alsó részt elkezdhették szeletelni a vendégeknek. :)

Málnás-tejszínes krémmel töltött kakaós piskótával készült és a szokásos házi bevonattal, a figurák pedig marcipánból.

13 megjegyzés:

  1. Szó szerint édes kis torta lett! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos. Biztos, hogy sokáig fog rá emlékezni az a család. :)))
    Hogy viselkedik a kisbaba? Tudsz egy kicsit pihenni is? :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Petra! :) Nagyon jól viselkedik, igazán nem panaszkodhatom, de a pihenést azt hiszem egy pár évre még el kell felejteni... :)

      Törlés
  3. Annyira mesés-kedves tortákat készítesz! :)
    :)))
    Az első tortám csokitorta volt legalább 20 marcipánfigurával, amit egyesével megnyalogattam és szétosztogattam a vendégek között, - majd a felállást még némileg bajosan kivitelezve - beleültem a tortába.
    Szerintem itt egészen jól jártak a vendégek! :)))

    Most már teljesen ráálltam a te fondant receptedre, ha megdarálom a porcukrot, akkor tökéletes! :)

    Csatlakoznék Petrához: remélem azért van időd pihenni is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egy emlékezetes szülinap lehetett akkor! :) Köszönöm szépen, igyekszem majd pihizni, például ez egy ilyen pillanat, ha leülök a gép mellé. ;)

      Törlés
  4. Jaj, de jó! Hát ezen a tortán volt mit nézelődnie a kislánynak!
    Kellemes babázást kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Mesebeli, igazi mosolyt csalogató torta megint. :)) Imádok nálad nézelődni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dina, nagyon köszi! :) Én is szeretek Nálad! ;)

      Törlés
  6. de édes! még mindig megőrülök a figurákért, amiket készítesz! és a szülinapom óta irigykedem, aki tőled kap torát. :))) mert már azt is tudom, hogy mennyire finomak is! :)))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails