Singer varrógép torta

Barátnőm nagymamájának 80. szülinapjára készült ez a Singer. Vicces volt a köszöntés, mert mikor a tortát feltálalták, a nagyi mogorván nézett a családjára és felháborodottan kérdezte: "Minek vettetek nekem varrógépet??? Tudjátok, hogy évek óta nem varrok!" :)))

Ez nekem jóleső volt hallani, mert akkor azt jelenti, hogy szemüveg nélkül vizsgálva egész jó lehetett a végeredmény. Magam nem voltam vele megelégedve, persze csak ahhoz viszonyítva, hogy ennél sokkal rosszabbra számítottam, mikor elvállaltam a feladatot. Rég kínlódtam ennyit tortával, azt azért el kell mondanom...

Állítólag pont egy ilyen modellen tanult varrni  a néni annak idején, úgyhogy egész véletlenül sikerült ráéreznem, hogy még személyre szabottabb legyen a torta. :)

El kell mesélnem elöljáróban, hogy kifejezetten ellenérzésekkel viseltetek az olyan torták irányában, ahol vázszerkezetekre kell építkezni, mint külföldi tortaművészek is csinálják. Itt viszont a barátnőm nem tágított, neki álló varrógép kellett, azt meg más úton-módon nem bírtam volna összehozni.

Itt konkrétan az alsó "fadobozka" képviseli a tortát, a felső varrógép szerkezet túlnyomó része sajnos ehetetlen anyagokból készült. Életemben először kénytelen voltam kipróbálni a gabonamassza nevezetű förmedvényt, ami puffasztott gabonaszemekből és pillecukorból áll, és amit természetesen a kutya nem akarna megenni, mégis ehetőnek titulálható. Hát tapasztalatom semmi nem volt ezzel a cuccal, így valószínűleg ezért nem is működött igazán jól a kezem alatt, vagy érezte a szerencsétlen, hogy eleve utálom, így nem volt hajlandó engedelmeskedni. Funérlemezkéből és tiplipálcával, meg saslikpálcával építettem egy vázat, hogy majd a felső részt az tartja meg, de kétszer is neki kellett futni, hogy ne billegjen és kibírja a majd 300 kilométeres utat Szlovákiába.

A megfelelő stabilitás elősegítése érdekében az alsó tortarészt is másképp töltöttem be, mint ahogy szoktam. Feketeerdő torta volt a kívánalom, de miután az eredetileg nagyobbrészt tejszínehabos töltelékkel készül, itt egy kicsit trükköznöm kellett, nehogy valami deformitás következzen be. Több rétegben töltöttem így és háromféle krémmel egy belső csíkozást kapott a torta, a meggyszemeket meg próbáltam precízen egyforma távolságban elhelyezgetni egymástól, hogy azok is tartsanak valamit rajta.

Ja! És azt még nem is mondtam, hogy a trópusi meleg utáni első csapadékos napra esett a munka, ami nem kedvez a burkolásnak a magas páratartalom miatt, így nagyjából a fondantmassza szanaszét nyúlt, harmadik nekifutásra sikerült csak beburkolni a tortát. Gondolhatjátok milyen szépeket mondtam magamban...

A hiányzó alkatrészeket kéretik nem számonkérni rajtam, örülök, hogy ennyire futotta egyáltalán, főleg, hogy csak fénykép szolgált modellül hozzá. Az esetleges aránytalanságokkal is tisztában vagyok, különösen a forgatókar tekintetében, ami előbb készült, mint a torta és rögzíteni se volt valami egyszerű. A végső pingálásnál nem maradt már idő igazán plasztikusra kivitelezni, de az utolsó előtti pillanatban még eszembe jutott, hogy mi volna, ha a néni születési évszámát ráfesteném. Szerencsére barátnőm jóváhagyta az ötletet, szerintem ez egy elegáns megoldás volt, mert természetesnek hat, nem feltűnő és mégse vágja úgy direktben az ember arcába, hogy hány éves lett már megint. :)

Na mindegy, túl vagyok rajta, lehetett volna szebben cizellálgatni, ha a kínlódások után maradt volna még rá idő. Mindenesetre felhívom kedves ismerőseim figyelmét arra, hogy ilyen és ehhez hasonló tortaötletekkel szíveskedjenek a Nemzeti Sóhivatalt felkeresni! :P