2010. február 5., péntek

Mogyorómarcipán próba és diómarcipán újra Tűzpadkának



Elkészült a mogyoróból készült marcipán is, amint a képen is látható - mily meglepő - mogyoróbarna színe lett. :) Állagát tekintve sokkal inkább morzsálódós, mint a másik kettő, és úgy vettem észre kevésbé olajos. Ennél a mogyorót leforráztam és leszedtem a héját is, így a mandulához hasonlóan egynemű a felülete. Ezt sem lehet olyan jól formázni mint a mandulás marcipánt, viszont szilikon vagy műanyag kész formába öntve szépen felveszi a formát, tehát mégiscsak használható díszítésre.

Tűzpadka kérésére a diómarcipánból is készítettem még egy adagot, most héj nélkül, így már a pontos receptet is le tudom írni.
Azt is kipróbáltam, hogy ételfestékkel festve hogyan mutat a felület. A legfelső képen a sima mogyorómarcipán van, a másodikon a kétféle dió, majd végül mogyoró diódísszel. A két utóbbiról közeli képeket készítettem, hogy jobban látszódjon a rusztikusnak szánt felület.


Tehát kedves Sándor, egy zsemlényi kis adaghoz az alábbi mennyiségeket használtam.

15 dkg dió
15 dkg cukor
fél deci víz
egy evőkanál méz
porcukor
A diót - ha a rusztikus változatot szeretnéd - héjával együtt kávédarálóban finomra daráltam. A cukorból a vízzel szirupot főztem úgy, hogy addig kevergettem lassú tűzön, míg gyöngyözni nem kezdett, majd a fehér hab el nem tűnt a tetejéről. Ekkor belekevertem az evőkanálnyi mézet és ezzel még egy kicsit kevergettem. Akkor jó a szirup, ha már kis golyóvá formálódik a csepp ha hideg felületre cseppentesz belőle. Úgy is ki lehet próbálni, hogy hurkon keresztül kis buborék fújható belőle. Kicsit kevergeted, míg valamennyit hűl, de még meleg, ekkor hozzákevered a dióhoz. A sűrű masszát egy porcukorral gazdagon meghintett deszkára vagy asztalra öntöd és hagyod egy kicsit állni. Még langyosan jól átgyúrod a porcukorral, míg a megfelelő állagot el nem éri és szép sima lesz. Hűtőbe tehető, majd szobahőmérsékleten kiengedve újra átgyúrva később is használható.

A mogyorós ugyanígy készült, de az téged nem "érint", mert ha jól tudom a reneszánsz kori Magyarországon még nem volt amerikai mogyoró. :) Remélem tudod majd használni a receptet és mindenki más is, akit érdekel.



10 megjegyzés:

  1. Hú de gyönyörűek ezek a festett kis izék! Az is mind ételfesték? Szuper!

    VálaszTörlés
  2. igen, a legújabb szerzeményeim. :) Az elsőn arany, a másodikon réz-színű akar lenni.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon hálás vagyok! Köszönöm! Meglepően tájékozott vagy a reneszánsszal kapcsolatosan:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szívesen! :) Remélem tudod majd használni a csodás lakomáidhoz.
    Sajnos nem vagyok tájékozott a témában, csak sok mindent olvasok és sok minden érdekel. Csak remélni tudom, hogy nem írtam semmi butaságot. :)

    VálaszTörlés
  5. Már egy ideje kísérletezek egy ötletemmel. De még nem sikerült szépre...Egy Mátyás kódexlapba "helyezett" sültes tálat képzelj el...vagyis a kódex lapot keretező díszes virágos leveles mintázatot képzeld el, ahogyan körbe veszi a tálat. Marcipánnal próbálkoztam de gyatra lett. Valami jó technikát, és megfelelő anyagot kellene ehhez kitalálni.

    VálaszTörlés
  6. Úgy szeretnéd, hogy domborodjon ki a mintázat, mint egy vésett képkeretnél például? És az fontos, hogy olyan alapanyagokból legyen, amik akkor is léteztek már, vagy fontosabb, hogy csak ehető legyen? Bár elvileg ételszínezék sem volt ilyen formában mint most… Csak azért kérdem, hogy mennyire filigrán formákat szeretnél kidolgozni, mert nekem is volt már pár kísérletem különböző anyagokkal a tortázás közben. Ha esetleg adsz nekem egy e-mailcímet, megbombáználak az ötleteimmel ha véletlen eszembe jut valami. :)

    VálaszTörlés
  7. Úgy szeretném hogy domborodjon ki. Pont jól írtad. És úgy képzeld el mintha egy díszes képkeretet vászon nélkül az asztalra tennél, és a közepébe pedig a sültes tálat. Ehetőnek kell lenni, és elvből csak olyan alapanyagokat használok mint ami akkor volt. De a diós marcipánod mézzel, tökéletes! A probléma az indákkal növényi szárakkal van, mert azokat nem lehet nagyon elvékonyítani, ugye?
    címem: sandor1226@freemail.hu
    Köszönöm a segítségedet!!!

    VálaszTörlés
  8. Volna még egy kérdésem: a feltett fotókon látható mintát valamilyen sablonnal készítetted?

    VálaszTörlés
  9. Szia! A kidomborodó íves és a levél mintát egy műanyag sablonnal csináltam, a többi sima szabadkézi pingálgatás. Sajnos nem lehetett jól formázni a marcipánt ilyen aprólékosabb díszítéshez, ezért próbáltam ki ezt a megoldást. Egy formának egy-egy részletét is fel lehet használni, ha utána ügyesen el tudom dolgozni az elvágásnál. Na de írok e-mailt, aztán megértekezzük! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails