2011. augusztus 8., hétfő

Dóra, a felfedező torta "félemelettel"



Különleges ez a torta most olyan szempontból, hogy a külsejét precíz útmutató alapján készítettem.
Pankának már tavaly is volt szerencsém szülinapi tortát készíteni Hello Kitty figurával, most azonban Dóra a nagy kedvenc, így újra összedugtuk a fejünket a szülőkkel, hogy is lehetne klasszul megvalósítani.
Apuka eredetileg grafikusnak tanult, így kíválóan-remekül meg is tervezte számítógéppel, hogy milyen legyen a torta. Gondolhatnánk, hogy "ja, ez így könnyű!", de valójában sokkal nehezebb volt, mintha teljes egészében rám bízták volna a dolgot.
Kellett ugye egyeztetni, hogy miből és hogyan lehet megvalósítani ezt a dolgot belsőleg, így egy kis megalkuvással úgy alakult, hogy az alsó szint egy puha kakaós piskótával és csokikrémmel lett töltve, a felső szintnél viszont egy tömörebb vaníliás piskótát használtam, ami inkább muffintésztára hasonlít, így jól faragható. Ezt persze amúgy nem ajánlgatom senkinek, mert a puha verzió mégiscsak finomabb, de itt fel kellett áldozni valamit a dizájn oltárán ugyebár. :)
Sajnos nagyon rossz fotókat tudtam csak készíteni, mert esős-borús idő volt aznap, de talán látszik valamennyire mit lehetett belőle kihozni. A mintázat az oldalán persze másképpen esik, meg úgy általában az arányok nem úgy jönnek ki, de hát azt sem lehet ugye, hogy körben, meg a hátoldalán nincs semmi, így szép arányosan elosztottam, meg kipótoltam még ezzel-azzal, ami kellett.
Muszáj megmutatnom az eredeti tervet is, annyira klassz! Nem?

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tuti! A terv is és a megvalósítás is! :)

    VálaszTörlés
  2. Tökéletesen elkészítetted,de ezen nincs semmi meglepő!:-)Gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
  3. Ha megnézem a kapott képet és a kész tortát pontról-pontra tökéletesen megoldottad....de ezt már megszoktuk tőled:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a torta!!!!!És igazán jól sikerült a hasonlóság az eredetihez!!!!!:))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails