2014. május 14., szerda

Asztalrészlet 90. születésnapra



Nagyapókám testvérbátyjának készítettem ezt a tortát, aki most töltötte be a 90. életévét. 
Vidám, nagycsaládi ünneplés kerekedett a köszöntésből, alig fértünk el a házban, mondhatni mindenki ölében ült valaki, főleg, hogy annyi unoka és dédunoka volt jelen.

A nagy eszemiszom, dínomdánom után jött a két meglepi torta, melyből az egyiket én, a másikat egy kedves, szárnybontogató hobbitortás rokonom prezentálta. Még szerencse, hogy mindketten készítettünk tortát, különben biztosan nem lett volna elég. :)

Az én tortám Laci bácsi aktuális időtöltését hivatott megjeleníteni, azaz idősebb korára az olvasás és a versírás tölti ki leginkább a napjait. A szintén cukormasszából készített kis régies papírdarabkára firkantott születésnapi köszöntést erősíti egy régmúlt időket idéző tintásüveg és lúdtoll, a vaskos könyvre helyezett szőlőfürt pedig Laci bácsi régi nagy szerelmét a borászatot szimbolizálja.

Az alátétet is teljes egészében bevontam házi cukormasszával és faerezetet igyekeztem neki imitálni airbrushal és kézi festéssel. Élőben annyira természetesre sikerült, hogy szegény nagyapókámra kétszer is rá kellett szólnom, hogy ne fogja meg, mert az nem fa, de ő mindig visszaszólt, hogy "de hát csak az alját fogom, az fa!". :))) Így aztán lett is néhány horpadt ujjlenyomat a felületen, ám még így is körbeugrálták a gyerekek és lelkesen bontogatták az alkatrészeket, hogy leellenőrizzék, biztos minden ehető-e rajta. :)


Természetesen újra kalandos volt az elkészítése a tortának, amit már úgyse hisztek el nekem, mégis elmesélem. :) Itthon Budapesten megcsináltam félkészre a tortát, azaz az alátétet és rajta a könyvet, majd leszállítottam 200 km-rel arrébb. Aztán ott kiderült, hogy anyukám hűtőjébe nem fér be az alátét. Jó, lássuk nagypapiék hűtőjét. Abba még annyira se! Ezért visszacűgöltem anyumékhoz, ahol leoperáltam a könyvet két hatalmas konyhakés segítségével, rátettem egy tálcára, az alátétet meg vissza a dobozba. Indulás előtt elkészítettem az alkatrészeket, papír, toll, tintatartó, szőlőfürt, könyv vissza, levelek megfestve. Újabb 40 km utazás, hűtőt meg se néztük, reméltük, hogy a garázsban elég hideg lesz. Csoda, hogy a könyv túlélte ezt a sok viszontagságot, míg az ünnepelt elé nem került, bár egy kicsit megrogytak a szélei és ki is fényesedett rajta a "bőr", a körülményekhez képest mégis jól bírta azt hiszem.

Tortaként magát a könyvet lehetett felszeletelni, amit csokikrémmel és meggyszemekkel töltöttem, nehogy nagyon mellényúljak az ízesítéssel. 
Megható, szép pillanatokban volt részünk mindannyiunknak, akik ott lehettünk, amihez hozzájárult, hogy a két "kisöreg" visszaemlékezéseit és a családról szóló szép gondolatait hallgathattuk, azt hiszem mind abban reménykedünk, hogy ilyen szép családi körben öregedhessünk meg. :)

Isten éltesse Laci bácsit! Én még a 100. szülinapi bulijára is szeretnék tortát vinni! :)

4 megjegyzés:

  1. Én is csak azt tudom írni, hogy isten éltesse még nagyon sokáig Laci bácsit :) Nagyon helyes tortát alkottál, a bonyodalom pedig hozzátartozik :)

    VálaszTörlés
  2. De helyes! Igazán szívhez szóló, és a sztori is mulatságos :) Isten éltesse Laci bácsit! :)

    VálaszTörlés
  3. Bámulatosan szép lett ! :) Boldog születésnapot Laci bácsinak!

    VálaszTörlés
  4. Hangosan nevettem, ahogy a hűtős bonyodalmakról olvastam.
    Nagyon ötletes tortát készítettél, és a nagyapád is bizonyíthatja, hogy mennyire élethű volt, hiszen ő csak a "fát" fogta meg! :)
    Isten éltesse Laci bácsit sokáig, Te pedig máris ötletelhetsz, milyen torta készüljön a századikra? :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails