Drágaszágos ötévesemnek készítettem az eddigi legszuperebb szülinapi tortáját, ahogy ő mondja. :)
Annyira édes volt, ahogy rámbízta milyen legyen a torta, hogy legyen meglepetés, mert úgyis klassz lesz. Hát lehet nem megfelelni ilyen elvárásoknak? :))
Az aktuális kedvenc meséi közül azt választottam, ami nekem is
nagyon tetszik, a Pettson és Findusz sorozatból. Nem tudom ismeritek-e ezt a
svéd mesekönyv sorozatot, Sven Nordqvist a szerzője, a történetek is nagyon
aranyosak, de a könyvillusztrációk különösen. Főszereplői Pettson, az
öregember, és macskája Findus, akit a klasszikus Findus zöldborsóról nevezett
el, mert ilyen dobozban érkezett a házba. :) További jellegzetes szereplők a
tyúkok, akik többnyire kávézgatnak valamelyik sarokban, illetve a muklák, akik
apró kis képzeletbeli lények és mindenütt ott vannak. Imádom ezeket a kis
figurákat itt-ott elrejtve a képeken, olyanok kicsit, mint amik a régi
képregénysorozatokban voltak. :)
Szóval kellett nekem, hogy legalább egy tyúk és pár mukla ott
legyen a tortán, Finduszt pedig úgy készítettem el, hogy emlékbe is eltehető
legyen, majd kiderül, hogy bírja az idő vasfogát.
Nem akarok Nektek ömlengeni arról, hogy az én ötévesem mennyire
csodálatos kis kölök (pedig az!), nehogy eltérjünk a gasztroblog jellegéből
adódó képzeletbeli szabályoktól, de annyira szeretem, és annyira szerettem
volna neki valami igazán emlékezetes tortát fabrikálni, hogy a többi ajándékra
gondolni se tudtam, remélem a távoli jövőben értékeli majd ezeket a csak neki
készült kincseket is. :)
Belül citromos mascarponés krém volt vaníliás piskótában,
leheletvékony lemon curddel és nagy eperdarabokkal, kívülre pedig a szokásos
házi cukormasszás bevonattal.
Isten éltessen sokáig pici fiacskám! Imádlak!
Csúcsszuper torta lett, lövésem sincs, hogyan csináltad, de bámulatos! :) Nagyon Boldog Szülinapot a Nagyfiúnak! (Már öt éves? Aztapaszta!)
VálaszTörlésBoldog szülinapot a fiadnak, neked pedig boldog szülőnapot.:)
VálaszTörlésA mese a minimaxon is sokáig műsoron volt, vagy még lehet most is, azt nem tudom. Imádtam a cica hangját.:)
A palacsintatorta:)):
http://www.youtube.com/watch?v=-q1Uy9PKKPo
Ennivalóak! A kisfiad és a torta is! A meséről még nem hallottam, de... kávézó tyúkok? Már bejövős a sztori :D
VálaszTörlésAranyosak vagytok! Köszönöm szépen!!! :) Átadom a törpémnek. :)
VálaszTörlésÁllati aranyos a torta!:) Elhiszem, hogy a kisfiad csodálatos, látszik a képen is, de várj csak, jön még a kamaszkor! :) :P
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Hát... én is attól tartok, hogy lesz ez még keményebb is. :D
Törlés