2010. április 17., szombat

Cupcake retro stílusban


A minap elkészítettem Liza és Anikó receptje alapján a kiválóan remek Boci szeletet, annak barna-fehér színkombinációja adta az ötletet, hogy egy két színű krémet próbáljak a süti tetejére varázsolni. Az említett süti kakaós kevert tésztájából lecsórtam egy adagot a cupcake-hez, ami igazából nem volt jó választás, mert önmagában elég snassz, így legközelebb inkább valami csokis muffint választok majd alapnak. A krémet úgy készítettem, hogy volt egy kis maradék tortába való csokikrémem, amit feltuningoltam egy kis keményre vert tejszínhabbal, majd a hab másik felét kikevertem egy kis mascarponéval, porcukorral és vaníliakivonattal, hogy nagyjából azonos keménységet és sűrűséget érjek el.

Hogy miként ügyeskedtem bele a habzsákba a kétféle krémet, azt most itt nem mondom el, mert egy kabaréjelenet kutya füle hozzá képest, mindenesetre a lényeg a lényeg, hogy mindkettő egy zsákban egymás mellett foglalt helyet, így nyomtam a sütikék tetejére. Utána lehűtöttem hűtőben, így miután megkóstoltuk, nem csak küllemében, hanem ízében is erősen hasonlított megboldogult tinédzserkorom csavaros fagyijára. :)

17 megjegyzés:

  1. Imádtam a gépi fagyit! Főleg ha még csokiba is belemártották.

    VálaszTörlés
  2. Jól néz ki nagyon! És elhiszem, hogy sokat bénáztál a zsákba varázsolással. Gondolom tudod, hogy van direkt ilyen osztott zsák is. Mondjuk én is tudom, de még nem szereztem be, pedig sokszor hasznos lenne.

    VálaszTörlés
  3. Tényleg Thrini, el is felejtettem, hogy olyan is volt. :) Hmm, az a roppanos csokiburok...

    VálaszTörlés
  4. Kiskukta, komolyan van olyan zsák? Sose gondoltam volna. Azt gondoltam, hogy van valami technikája a betöltésnek, aztán kész. Hogy mik vannak?!

    VálaszTörlés
  5. Szívesen megenném reggelire (is), a kávé mellé.
    Egyszerűen imádom a csavart fagyit.
    Tortát nem készítettél a héten? Lustálkodunk lustálkodunk? :))))

    VálaszTörlés
  6. :))) Nem csináltam, Ami, mert el voltam utazódva. Ellenben sütöttem sütit. Hát neked semmi sem elég? Nem vagyok én sztahanovista! :)

    VálaszTörlés
  7. Igen, van, pl. itt nézd meg:
    http://www.mitsussek.hu/node/963
    Az ára elég húzós, én többek közt ezért sem szereztem be, meg van előbb még egy csomó minden amit szeretnék beszerezni.

    VálaszTörlés
  8. Csak megszoktam már, hogy hétről hétre nagyokat lepődök meg az alkotásaidon.

    Nem beszélve arról, hogy nagyon-nagyon csalódott vagyok, hogy pont a névnapomra nem csináltál tortát. Látod, hogy lógatom az orromat? :DDD
    Sütit én is tudok, bár ez a csavartfagyis svédcsavar nagggyon ötletes. Azt hiszem, beérek ezzel, de csak most az egyszer! :)))).


    Te Pixie, milyen időt ír már a blogod? :) Én április 17-n 22:31 perckor igazak álmát aludtam, nem pedig kommenteket irogattam nem sztahanovista bloggerináknak! :))))

    VálaszTörlés
  9. Kiskukta: Hát ez tényleg érdekes egy szerzet. Meg ahogy nézem, az ára is... Nem tudom mennyire kihasználható egy ilyen, ha szökőévente egyszer kerül az ember kezébe. Ha cukrász lennék, biztosan jól jönne. Azért köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés
  10. Ami, ez tényleg fura, nem tudom mi van beállítva, vagy hogyan, én biztosan nem állítottam át semmit. Köszi, hogy szóltál, majd utánanézek, hogy mit lehet vele csinálni.
    Aztán hallod-e, most jól kiszúrtál velem, mert itt vagyok kénytelen aszondani, hogy: Nagyon boldog névnapot kívánok!
    Hogy te milyen türelmetlen vagy... :)

    VálaszTörlés
  11. Jaaaa, :))))
    bocsi!
    és köszi :)
    mondjuk tényleg nem a rólam mintázták a türelem szobrát...

    VálaszTörlés
  12. Ami! Kiderült, hogy a csendes-óceáni időzóna volt beállítva. :DDD
    Mégegyszer köszi, hogy szóltál!

    VálaszTörlés
  13. Nagyon gusztusos lett ez a cupcake, tényleg mint a régi csavaros fagyi!!!

    Az én blogomnál sem jó az idő, lehet nálam sem jól van beállítva...eddig nem is gondoltam, hogy beállítási hiba.

    VálaszTörlés
  14. Köszi Liza! Igen, biztos az nálad is, nézd meg a Beállítások - Formázás címszó alatt az időzónát!

    VálaszTörlés
  15. Ó a csavaros fagyi! Mennyire imádtam. Hjaj. :)
    Nagyon jó ez a kis kápkék. Igazán csinosak. :)

    VálaszTörlés
  16. Uramanyám.. látom magam, ahogy a zsákba töltöm a két krémet, vigyázva, hogy ne keveredjenek..
    Nekem még a fogkrémet is sikerül úgy kinyomni, hogy az egész egy egyszínű krém... szóval, viccelsz, hogy ezt meg lehet csinálni!:)))

    VálaszTörlés
  17. Hát Szepyke, gondolhatod... :) Kiskukta azóta felvilágosított, hogy létezik olyan habzsák, ami ketté van osztva és úgy egymás mellé lehet tölteni a kétféle színű krémet. Nahát nekem olyanom nincsen. Az biztos, hogy nem csinálok mindennap ilyet...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails