2010. október 18., hétfő

"Lőttem magamnak egy vőlegényt" torta :)




Megszületett végre az Online tortadíszítő verseny eredménye. Én ezzel a tortával neveztem, mert már nem volt időm külön a versenyre készíteni egyet. Úgy tűnik jó választás volt, mert ezüstérmet kaptam! :))) Nem egyedül persze, mert a zsűrinek rengeteg csodaszép tortából kellett választania, így megosztott első, második és harmadik helyek születtek. A zsűri elismert mestercukrászokból állott, így hatalmas elismerésnek tekintem, hogy egyáltalán éremmel jutalmaztak, különösen úgy, hogy hivatásos cukrászok is versenyeztek az amatőrökkel együtt. 
Önbizalomfejlesztő tréningem második állomása tehát sikerrel zárult! :) Nagyon köszönöm ezúton is Lenkének és Némónak, hogy ilyen szuperül megszervezték ezt a nagyszabású versenyt! Ja és gratulálok minden helyezettnek és minden tortakészítőnek, mert csodás alkotások születtek!

És most pár szót magáról a tortáról.
Barátnőm kérésére készítettem, aki egy esküvőre vitte ajándékba Szlovákiába. Az volt a feladat, hogy hasonlítsanak a figurák az ifjú párra, s ehhez kaptam fotót róluk mintának. Állítólag annyira jól sikerült eltalálnom a stílusukat, hogy még azt is megkérdezték, honnan tudtam milyen ruhában és frizurával lesz a menyasszony az esküvőn. :)
A figurákat egyébként úgy készítettem el, hogy egy talapzattal együtt levehetőek legyenek a tortáról, ezért megmutatom milyen lett volna a torta csak úgy magában is.


Belsőleg gesztenyemousse volt a csokis piskóta tölteléke, hogy ki kóstolta meg, azt már nem tudom, mert ott rengeteg ajándék-torta volt még az enyémen kívül is, de nagyon remélem, hogy ízlett.
Utólag is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!

24 megjegyzés:

  1. Ez fantasztikus!!Bár nem láttam a többi tortát,de jogos az ezustérem,mestercukrászt megszégyenítő műveid vannak,gratulálok,megérdemled!

    VálaszTörlés
  2. Aztaaaa! Ez valami csúcs lett (megint)!
    És méltón nyerted el a díjat is! Az "én időmben", még a figurák nem hasonlítottak a párra, így a mienk sem ... milyen kár. Ezért érdemes lenne újból férjhez menni.

    Szívből gratulálok! Annyira ügyes vagy :)
    /és ha nyerek a lottón, tudod, mi lesz ;)/

    VálaszTörlés
  3. én úúúúgy örülök, hogy Pankának a 3 éves szülinapjára Te készítetted a Hello Kitty-s tortát, s anyukája még jóval a nagy nap előtt már szétkürtölte a blogod címét.
    annyi szépet alkotsz, naná jár érte a zsűritől is elismerés.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok Aranyosok! :)))
    Nagyon köszönöm a sok dícséretet!

    Köszi Edó! Nézd meg a többi tortát is, mert nagyon szépek voltak, nem csodálom, hogy nehéz volt választani.

    Köszi Ami! Majd az aranylakodalmatokra megcsinálom nektek is. :) Aztán ne felejts el venni egy lottószelvényt, hogy legalább az esélyt megadjuk neki. :D

    4Gyerek, nagyon köszike! Nem is tudtam, hogy Te ismered Pankáékat! :) Jól vannak? Pocaklakó? Nem tudok most róluk semmit, nagy a hallgatás. :(

    VálaszTörlés
  5. a zsűrinek jó szeme volt a zsűrizésnél, megérdemelted az ezüst érmet (nálam az aranyat is)
    Imádtam a tortádat.......mármint kívülről:)
    Nagyon ötletes a gondolat, a kivitelezés meg 10 pontos, mint mindig.
    Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszi Juci! :))) Nagyon jólesik! :)

    VálaszTörlés
  7. Szenzációsan ötletes :-DDD

    A kivitelezés meg... No igen... Mestermunka!

    Gratulálok az ezüstéremhez!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok az éremhez, nagyon megérdemelted!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok neked! Elhiszed, hogy sejtettem hogy ezt csináltad te? Nagyon Pixisre sikerült, és látszik a háttérben a sok-sok rászánt óra.

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok az ezüstéremhez! Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  11. Hétmérföldes gratula az ezüstéremhez! Látod, érdemes volt megpróbálni, bőven felveszed a versenyt vagy a grillázsmasnikkal meg karamellrózsákkal! ;-)

    VálaszTörlés
  12. Tudtam, hogy ez a tiéd, ahogy a vízilovasat is kitaláltam! :)
    Ennyire szuper jókat csak te tudsz!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  13. Viki, Moha, Kiskukta, Lenka, Veronika, Brigitta! Nagyon köszönöm nektek! :)))

    VálaszTörlés
  14. Fűűűű...ez ez eszméletlen jó lett, nagyon gratulálok! Már csak azt nem értem, miért nem te kaptad az aranyat? Én neked adtam volna ^_^

    VálaszTörlés
  15. Köszi Araniel, de voltak ott nálam sokkal jobbak! :) Érdemes megnézegetni a tortákat. Már attól is nagyon büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán érmet kaptam. :)

    VálaszTörlés
  16. Nagy gratula!! Szuper a torta!:)

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok! Gyönyörű alkotás, mint mindegyik ami itt látható!

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm Maimoni! :)
    Köszi Ottis! Hát nem tudom... :)
    Köszönöm Hajnesz! :)
    Aranyosak vagytok!

    VálaszTörlés
  19. Kedves Pixie Pie, remélem, nem rossz hír, de kaptál egy blogger-díjat. Szeretem a blogodat!
    http://videkek.blogspot.com/2010/10/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  20. Tuti, hogy az első helyezett lefizette a zsűrit és csak azért nem jutott neked már hely a a dobogó legfelső fokán!
    GRATULAAAA! :-)

    VálaszTörlés
  21. Vidékek, nagyon kedves tőled, köszönöm szépen! :)))

    Noli! ;) Jajj de drága vagy! Voltak ott jobbak is nálam hidd el. Profi cukrászok is versenyeztek velünk, úgyhogy már ez a helyezés is egy csoda. :)

    VálaszTörlés
  22. Gratulálok!!! mondtam én, hogy ügyes vagy! ez már a második díjad! azt hiszem, nem ok nélkül!!!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails