2011. április 1., péntek

Fiús torták az első szülinapra

Két egyéves kisfiú tortáját is volt szerencsém elkészíteni nemrég, akik nagy eséllyel cimborák lesznek a felnőtt életükben is, ugyanis anyukáik barátnők és együtt, egy helyen adtak életet az édes kis törpikéknek. Úgy gondoltam, hogy a tortáikat is egyszerre mutatom meg, hogy ezáltal is támogassam a barátság kibontakozását. :)

Azt hiszem nem baj, ha itt neveket is említek, végülis a tortákra is rá lettek írva. ;)



Az első tehát Milunak készült. Majdnem akkora volt a torta, mint maga az ünnepelt, legalábbis az alátéttel együtt biztosan. :D Kedvenc játékok kerültek rá most is, mint ennél és ennél a szülinapi tortánál. Az egyik macit külön, keményre kiszáríthatóra készítettem, hogy el lehessen tenni emlékbe, ezért van külön alátéten lefényképezve.Joghurtos-meggyes krémmel töltöttem a kakaós piskótát, majd fondantal burkoltam.

A másik szülinapi buli Arnié volt, neki egyből két tortát is készítettem. Egyet a felnőtteknek, egyet pedig Arninak személyesen. A felnőttek fogyaszthatták a fondantborítású tortát, amit az ünnepelt kedvenc mesefigurái, Micimackó, Malacka és Füles díszítettek. Ez egy kisebb, 18 cm-es átmérőjű tortácska volt, epres-tejszínes krémmel, vaníliás piskótában.


A babának készült torta egy bevonat nélküli számtorta volt. Az volt anyukája kérése, hogy jól maszatolhatós legyen, de nem kerülhetett bele valódi tejszín a doktornéni ajánlása szerint, így növényi tejszínnel kellett készítenem. Méretileg nem olyan impozáns, hogy beférhessen az etetőszék tálcájába, így kb 18 cm hosszúra készült. Szintén meggyes-joghurtos volt a krém, sima vaníliás piskótához. Színében a másik kis tortához igazítottam kicsit az apró virágokkal és a szegély zöld színével.



Mindketten édes kis mosolygós babák, kár, hogy nem mutathatom meg a szülinapi buliról készült fényképeket, olyan aranyosak rajtuk, meg kell őket zabálni. :)

16 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, szuper jók a figurák!

    VálaszTörlés
  2. de klassz. még bő 2 hónap, s agyalhatok a 2 éves Kiffiam tortáján. azaz nincs is annyi idő az agyaláson, bő 2 hónap múlva már elő kell állni vele. bár ugye milyen egy anyuka? járjon kedvébe a csemetéjének. akkor meg vagy porszívós tortát vagy autósat-bicikliset-traktorosat kellene neki felmutatnom. csak persze kár, hogy motorhangot nem tudok majd adni mellé. az lenne neki a csúcs.
    első betű amit tudatosan kimondott, az a RRRR volt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek lettek ezek a torták,gondolom volt nagy maszatolás a tejszínesnél:-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók lettek. :) Te vagy a legjobb tortaszobrász, akit "ismerek". :)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű lett egytől egyig!Nagyon ügyes vagy Pixie,káprázatos dolgokat készítesz mindig,szeretnék is adni Neked "Egy jó szót"

    VálaszTörlés
  6. Ezen a babazsúron én is szívesen ott lettem volna :) Csodásan édes tortákat készítettél Pixie!
    A süni meg különösen tetszik, olyan kis jóllakot feje van :DDD

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűek lettek, a figurák pedig nagyon jópofák!

    VálaszTörlés
  8. Hé, mikor cserélted le a profilképet?? :)))
    Hová lett a nyuszikám??

    VálaszTörlés
  9. Köszi Eszter! :)

    4Gyerek! Akkor nekünk közel egyidősek a gyerkőceink! :) Még én is ezen elmélkedek, hogy mi legyen, remélem addigra kiötlök valami ütőset. De a porszívó-torta jó ötlet, csináld meg, olyat még úgyse láttam! :D

    Köszi szépen Adryenn! Igen, a maszatolás volt a lényeg! :)

    Bea, cuki vagy! :))) Azt hiszem az a baj, hogy nem ismersz elég "tortaszobrászt". :D

    Köszi Ditta! Nagyon kedves Tőled, köszönöm szépen! :)

    Ami! Nekem is a süni volt a kedvencem, hogy olyan kis bumfordi! :) A nyuszit sajna le kellett cserélnem, de nem figyeltél, mert még közvéleményt is kutattam, hogy lehet-e. :)

    Köszönöm szépen Angéla! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépek lettek! Figurában is teljesen profi vagy már! Eltudom képzelni a fiatalurak arcát amikor meglátták a tortákat! :) Biztosan nagyon édik lehettek!!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jópofák ezek a torták!!! Lehet, hogy fura, de nekem az 1-es tetszik nagyon, a nagy csillagcsővel körbenyomott. :) A figuráid tökéletesek, mint mindig.

    VálaszTörlés
  12. Itt is nagyon köszönjük a tortát! Külsőleg-belsőleg finom :) és tökéletes volt. Milu nem egy maszatolós, az el is maradt, de a sünit benyomta a szájába. Mindenki csodájára járt a tortának, és az utolsó fondant morzsáig elfogyott. Még a zöld lap is :) Imádtam.
    Remélem még a 18.-at is Te fogod csinálni neki! :)
    Ja, ötlet 2. szülinapra (párom találta ki), homokvár formájú torta...hmmm?
    KÖSZIIIIII!

    VálaszTörlés
  13. Pixie, egy gyors kérdésem lenne, a betűszaggató, amivel a MILU nevet szaggattad, Magyarországon is van, vagy te is külföldről rendelted? Köszi

    VálaszTörlés
  14. Atyám, most látom, hogy itt nem is jelent meg a hozzászólásom anno, elnézést kérek a legutóbbi hozzászólóktól! :((

    Audrey! Én ezt a betűkiszúrót Szlovákiából kaptam, gondolom ott lehet venni valahol, de pontos lelőhelyet sajnos nem tudok. Úgy látszik mindenki nagyon rá van kattanva erre, mert már a nagyon sokadik vagy, aki kérdezi. :)

    VálaszTörlés
  15. Köszi a gyors választ. :) Akkor nekem marad UK, meg a 10 fontos postaköltség. :(

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails