2011. május 1., vasárnap

Anyák napi bonbonkák kávélikőrrel







Nálunk családilag mindenki szereti a kávét mondhatni, nem is feltétlenül függőségből, illetve koffeintartalma miatt, hanem inkább az ízéért.

Anyukámnak készítettem ezeket a kávékrémes-likőrös kis bonbonkákat megintcsak 70,4%-os Callebaut csokiból, ami már annyira ét, hogy nagyon. :) Sajnos a belsejéről nem tudok képet mutatni, mert ugye ajándékba készült...A krémhez pici nescafét és a karácsonyi kardamomos kávélikőrt használtam, ami nekem nagyon bejön, de van olyan, hogy valaki nem szereti a kardamomot, így bármilyen más likőrfélével próbálkozhat.


Kávékrémes-likőrös bonbon

Hozzávalók:

10 dkg jófajta étcsoki (nálam Callebaut 70,4%-os)

a töltelékhez:

7 dkg jófajta étcsoki
0,7 dl tejszín
fél kávéskanál nescafé
1-2 evőkanál kávélikőr

a díszítéshez egy-egy szem ostyás csokigolyót használtam

A csokit temperálom és duplán kikenem vele a szilikonos bonbonformák mélyedéseit.
Kicsit a hűtőbe állítom, majd miután szépen megdermedt és látszik, hogy mindenhol jól fedi a csoki, elkészítem a tölteléket.
A tejszínt felforrósítom, feloldom benne a nescafét és a csokira öntöm. Kevergetem, míg egészen elolvad és egyneművé válik a massza, ekkor apránként hozzáadom a kávélikőrt.
Kis kanálkával feltöltöm a formákat annyira, hogy még maradjon kb. 3 mm hely a tetejénél a lezáráshoz.
Újra hűtőbe teszem a formát, ahol kb egy órát hagyom pihenni, ennyi idő alatt szépen megdermed majd a töltelék.
A maradék csokit újra temperálom és lezárom vele a formákat, spaklival elsimítva a tetejüket. Dermedésig újra hűtőbe állítom, majd kipattintom őket a formából.
Kis ecset segítségével egy pötty olvasztott csokit kentem mindegyik kúp forma tetején lévő mélyedésbe és egy csipesszel beleragasztottam az ostyás csokigolyókat.

Boldog Anyák napját Nyunyukám!!! :)


9 megjegyzés:

  1. Milyen kis guszták ezek a bonbonok :). És csak elképzelni tudom a belsejét, no meg az ízét, de szerintem nagggyon fincsi lehet :)

    VálaszTörlés
  2. Úgy látom, nem csak nekem jutott eszembe bonbonnal megajándékozni édesanyámat ma :)

    VálaszTörlés
  3. Pixie! Te olyan ügyi vagy! :) Neked mindig sikerülnek a bonbonkáid! Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép bonbonok lettek! A kávés nekem is nagy kedvencem :)

    VálaszTörlés
  5. Pixie Pie!
    Nagyon klassz bonbonokat készítettél:-)))
    Nagyon jó a forma is:-))

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Ami, fincsi lett tényleg. :)

    Thank you, Daniela! :)

    Elrenor! Hát nálunk is leggyakrabban virág és csoki jön számításba, de ha már csoki, jobb a házi, nemigaz?! :)

    Nudlee, köszike! :))) Nem is sikerülnek mindig, csak kiválogatom a szebbeket! :D

    Köszi Erinacea! :)

    Gesztenye, köszike! Nekem is tetszik ez a forma, de azt hiszem több félét már nem veszek, mert nincs nekem időm ezzel ennyit pepecselni, amennyire meg van, ahhoz nem kell több. ;)

    VálaszTörlés
  7. Sono bellissimi!
    Ti seguo da tanto tempo e ogni tua creazione è un capolavoro! bravissima!
    Un bacio elisabetta

    VálaszTörlés
  8. Grazie Elisabetta! Sei molto gentile! :))) Tanti baci

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails