2011. május 4., szerda

Nagyapókám tortája






Az én nagyapókám 80 éves lett. Ezt a tortát készítettem neki. :)

Nagy buli volt, harmincvalahányan voltunk, az összes családtag, unoka, dédunoka, mindenki eljött.

Drága Nagypapi nagyon meg volt hatódva, nagy sírdogálások közepette rögtönzött beszédet is mondott, így szipogott is mindenki rendesen.

Én persze mi mással is készülhettem volna, mint tortával. :) Tudom, hogy ez egy múlandó ajándék, de úgy éreztem, hogy ebbe tényleg belesüthetem és beledolgozhatom a szívemet. :)

Sokat tanakodtam magamban, hogy is nézzen ki az egész, mert mindenképpen valami személyeset szerettem volna, amiben az ő egyénisége mutatkozik meg leginkább. Ez egy kemény dió amúgy, mert igen sokrétű személyiség, érdeklődési köre is szerteágazó, mert a csillagászattól, az inka kultúrán át a globalizációig minden érdekli, sokat is olvas és ír a mai napig. Hosszú évtizedekig járta az erdőt is, vadászként nagyon szerette a természetet, gyerekkoromban sokat mesélt Fekete István történeteiből és a saját élményeiből is állatos sztorikat, meg persze könyvélményeiből is mindent, ami egy gyereket is érdekelhet. Ez utóbb nagyon hasznosnak bizonyult az iskolában, mert így emlékezetből is jól tudtam teljesíteni biológia-, földrajz- és történelemórákon. :)

Rengeteg olyan története van, ami nekem mind jó tortatéma lehetne, de ha mindent rá akarnék pakolni egy tortára, az már egy ötemeletesre sem férne rá azt hiszem. :)

Így hát végül egy történetet választottam ki a sokból. A sztori annyi, hogy nagyapókám egy éjszaka üldögélt a magaslesen, amikor is egy bagoly a sapkáján lévő pompont élőlénynek nézve siklórepülésben lekapta azt a fejéről. :DDD A vicc az, hogy ezután még kétszer megpróbálta, miután Nagypapi újra meg újra lemászott az "elejtett vadért". :D A történet véresebb részét nem jelenítettem meg, ugyanis elképzelhető hogy nézett ki szegény kobakja a sorozatos támadások után...

Naszóval, készült tehát egy karikatúra Nagypapiról (a bibircsókokról sem feledkeztem meg :P), illetve a bagoly az ágon a sapkával.



A háttérben a csillagos ég, köztük néhány csillagképpel, amiket pici koromtól kezdve mutogatott az égen, ezért mindenképpen oda szerettem volna pöttyözni párat. Sajnos most már közel nem ismerek fel annyit, mint régen, úgy látszik az én szemem is romlik. :)
A torta szerkezetét tekintve úgy nézett ki, hogy csokis piskótába töltöttem az alsó szinthez meggyes csokikrémet, a felsőhöz pedig joghurtos-epres krémet eperdarabokkal.
Érdekes, hogy úgy elfogyott mind egy szálig, mint a pinty, viszont az a torta, amit ajándékba kapott pluszban egy cukrászdából és a szilvásgombócos országtortát rejtette, felerészben a nyakunkon maradt. És még mondják azt, hogy nem jó a házi! :)

Isten éltessen Nagyapókám még sokáig! A századikra valami még impozánsabbat szeretnék készíteni! :)))


19 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a Nagypapádat!
    Nagyon szuper lett a torta!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett a torta is, a sztori is emlékezetes, a 80 év pedig csodálatos. Utólag is Isten Éltesse!

    VálaszTörlés
  3. De jó is az, mikor az ember lánya felköszöntheti Nagypapiját a 80-ik szülinapján. Isten éltesse a tiedet még soká.
    (sajna az egyik nagytatám nem élte meg e kort, a másiknak pedig a vizsgaidőszakom tartott távol a nagy bulijától...egyetlen unokája voltam aki hiányzott...pedig a legelső voltam....most itt bőgök, jobb is ha megyek)

    ügyes voltál, nem is csoda ha a házi fogy el egy szálig. ez csak természetes. főleg ha ügyes kezek szívvel-lélekkel alkotják

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse a nagyapódat :))
    Nagyon jó lett a torta, a történet is aranyos!
    A bagoly a kedvencem :))

    VálaszTörlés
  5. Kedves történet, csodaszép torta! Ennél szebbet nem is adhattál volna neki szülinapjára. Nem csak magára a tortára gondolok, hanem arra is, ahogy őrzöd az emlékezetedben a tőle hallottakat.
    Még sok boldog évet kívánok nagyapádnak!

    VálaszTörlés
  6. Jaj Pixie, sírva fakadtam ám.
    A történet amit a torta mellé írtál olyan megható, szerencsés vagy, hogy ilyen nagypapád van.

    Én még a nagymamám (aki azóta már mint angyal néz le rám) 90. szülinapi tortáját is elkészíthettem.
    Kívánom ezt neked is!!!

    Bocsi, hogy most a torta mellékessé vált.

    VálaszTörlés
  7. Nahát Pixie! Ez csodaszép lett! Annyira csodásak a figuráid! Mindig csak ámulok és bámulok!
    Na és a sztori! Igazán kedves nagypapád lehet!

    VálaszTörlés
  8. Torokszorítóan szépséges ajándék! Remélem, hogy még sok-sok nagyapóka tortába beledolgozhatod a lelkedet. :)

    VálaszTörlés
  9. Pixie!

    Isten éltesse a nagypapádat nagyon nagyon sokáig,gyönyörű tortát készítettél neki!Nagyon tetszett a történet is mellé!:-)

    VálaszTörlés
  10. Isten éltesse a nagyapádat!!Nagyon szép tortát csináltál neki!

    VálaszTörlés
  11. Boldog szülinapot a nagyapónak és gratulálok, hogy ilyen ügyes unokája van!

    VálaszTörlés
  12. Isten éltesse még sokáig a nagyapádat!
    Csodaszép tortát készítettél neki:-)

    VálaszTörlés
  13. Sok-sok kérdésem lenne... először is gratulálok.
    A tortán a fa lombját milyen technikával csinálod? mitől lesz ilyen rücskös a felület? (milyen anyagból van egyébként?? ugyanaz, mint a burkolat?)

    VálaszTörlés
  14. Gyönyörű, ügyes vagy, ez nagy munka.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon gratulálok a nagypapának a születésnapjához és kedves, kreatív unokájához!
    Nagyon megható lehetett! És úúúúgy szeretem, hogy ilyen csodásan írsz,hozzá pedig a részletek kidolgozása, ami a tortáidon megjelenik!

    Újabb remek torta!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon köszönöm Nektek magam és nagyapókám nevében is! :)))
    Köszönöm Eszter!
    Köszi Anazar!
    4Gyerek, sajnálom, ha megríkattalak, nem akartam. :( Nekem is már csak ő van, úgyhogy vigyáznunk is kell rá.
    Köszi Mimi! :)
    Ms. Poppy, köszi! Aranyos vagy nagyon! :)
    Juci, remélem nekem is alkalmam lesz majd rá! :)
    Köszi Nudleee! :)
    BéVé, nagyon köszi! :))
    Köszi Ditta!
    Mbal, köszönöm szépen! :)
    Köszi Egypici, átadom! :)
    Köszönöm Móni, nagyon kedves vagy! :)
    Adryenn, köszi szépen!
    Kedves Joó! A fákat is ugyanazzal a fondanttal csináltam, amivel burkolni is szoktam, csak ilyenkor több zsiradékot gyúrok bele, aztán csak simán odatapasztom egy kis vízben oldott fondanttal és egy kis spatulával eldolgozom meg "kicsipkézem".
    Köszönöm Kati! Igen, nagy meló volt. :)
    Köszi Kricky! Átadom neki! :)

    VálaszTörlés
  17. Isten éltese a papát, nagyon jópofa a torta, biztos nagy meglepetés volt neki! :-)

    VálaszTörlés
  18. Isten éltesse a Nagypapádat. Büszke lehet az unokájára. Ebbe tényleg sikerült belegyúrnod a szívedet, lelkedet, emlékeidet, közös éveiteket, szóval a nagy nagy szeretetet.
    Nekem már volt szerencsém csodálni és kóstolni a tortádat, szóval szerintem egy kicsit sem meglepő, hogy elfogyott az utolsó morzsáig. Én is mindig így járok vele. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails