2011. június 7., kedd

A második szülinap nálunk



Hát eljött ez a nap is. A mi törpikénk betöltötte második életévét. Már nem is emlékszem milyen volt tavaly ilyenkor, annyira nagyot nőtt.

El lehet mondani, hogy tökéletesen kiélvezte a szülinapját, úgy pörgött egész nap, hogy nem is értettük hogy bírja. A legapróbb ajándéknak is úgy tudott örülni, mintha élete legnagyobb kincse lenne, egy tündérbogár volt komolyan mondom. Gondolom később már nem lesz ilyen könnyű boldoggá tenni, így nekünk is nagy élmény volt ez a nap. :)



Természetesen a nap fénypontja a torta behozatala volt. Sokat dolgoztam vele, mert jó pár figurát fabrikáltam hozzá. Valami babásat akartam, ami nincs túlcizellálva, viszont sok rajta a látnivaló. :) Mivel a mi Bogyókánknak nincs olyan igazi kedvenc mesefigurája, vagy tárgya, de szinte minden érdekli, olyan dolgokat szerettem volna rátenni, amiket biztosan felismer és a nevüket ki is tudja mondani.

Evidens volt, hogy kerüljenek rá járművek, így készült a vonat és a repülő, illetve sok kis állatka is mind olyan, hogy örömmel kiált fel, ha valamelyiket meglátja. A torta hátsó részén körben is elhelyeztem pár nagyon pici, másfél-két centis kis állatkát, egy sünit, egy teknősbékát és egy csigát is. Ezeket azért is készítettem miniben, hogy ha figurát akarna enni, ne kapjon marcipán túladagolást. :)

Elsőként a kukacot nézte ki magának, amit ő "totó"-nak hív, fogalmam sincs, hogy miért, pedig azóta már bonyolultabb és nehezebb szavakat is ki tud mondani. Aztán még egy csigát és teknőst is elfogyasztott, majd jöhetett a "tóólta".


A torta maga is csökkentett cukortartalommal készült, az ünnepelt szeletkéjéről le is szedtem a fondantbevonatot, ő biztosan nem hiányolta. A tésztája nádcukorral és zabpehellyel készült, mint korábban a Békás-baris babatortánál is, amit egy egyéves kislánynak készítettem.

Belül egy krémes tehéntúróból készített krém volt kevés joghurttal, eperlével, tejszínnel, benne friss eperrel jó nagy darabokban. Törpe imádja az epret, bár nem régóta ehet, így még nem volt ideje megunni. A vicces az, hogy így a krémben is felismerte, mondogatta is, hogy "epeeel, epeeel". :)



Sokadnaposan még finomabb lett a torta, jól összeértek az ízek, ezt az infót jól meg is jegyzem magamnak, ha legközelebb ilyen tésztát készítek. A meleggel ugyan meggyűlt a bajom, kicsit "megizzadtak" a figurák, ezért olyan fényesek, sajna a marcipánt nem szerencsés tortával együtt hűtőbe tenni emiatt, de most kénytelen voltam.

A gyertyák elfújása elsőre sikerült, pedig nem is gyakoroltuk! :)



19 megjegyzés:

  1. hát ismét gyönyörűségeset alkottál.
    Nagyra nőjjön a két évesetek.
    A miénk 4 nap múlva tölti.

    VálaszTörlés
  2. Cukiiii!!! Bár szegény barika élete nagyon csúnya véget ér a vonat alatt :-))).
    Isten éltesse a picúrt!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a színek! Meg az egész úgy, ahogy van!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett a torta! Sok-sok dolog tetszik benne, hogy apró pici figurákat készítettél Bogyónak (amiket nevén is nevez), meg hogy csökkentett cukortartalmú és milyen tüneményes az egész torta hangulata. De ami a leginkább tetszik mind közül, az a stilizált 2es szám! Hát, ennyi eleganciát egy gyerektortában csak Pixie-nél lehet találni!

    VálaszTörlés
  5. Boldog szülinapot Bogyókának!!! nagyon szupi lett a torta!

    VálaszTörlés
  6. Olyan szép, és nagyon jó ötlet így összehozni a sok állatkát.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon aranyos lett,igazán szép,színes-babás torta:-)Boldog szülinapot Bogyókának!

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű, és nagyon ötletes torta!A szám a tetején, és a sok-sok állatka is nagyon profi munka. Mennyi időt töltöttél vele? Sok boldogságot a Picurodnak!

    VálaszTörlés
  9. Szia,
    Én Kolozsváron vagyok egyetemista, Kommunikáció és PR szakon és a szakdolgozatom témája a A gasztroblogok és a vendéglátóipari PR kapcsolatának elemzése. Ennek az elkészítéséhez szeretném kérni a segítséged. Egy online kérdőívet kellene kitölteni (10 kérdés). Ezekre lenne jó, ha minél részletesebben válaszolnál. A kérdőív ezen a címen érhető el: http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/457802771/1/
    Előre is köszönöm a segítséget.

    VálaszTörlés
  10. Meseszép, aprólékos, minden apró részletre kiterjedő.........Pixie-s.
    Bogyókának sok-sok boldog születésnapot!!!

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm 4Gyerek! :) Én is gratulálok a picikéteknek!

    Katuci, köszi, átadom! Hát igen, a bari... :)

    M@rti, köszike!

    Gabi, nagyon ari vagy, köszi szépen! :)

    Köszike Kricky, átadom Bogyesznak! :)

    Aranyos vagy Dia, köszönöm!

    Köszi Adry! :)

    Audrey, nagyon kedves vagy, köszi! Hát biztos elvoltam a díszítéssel 3-4 órát...

    Fondantina, ha nem haragszol inkább passzolnám a dolgot, mert nem szeretném a valódi nevemet kiadni, mindenesetre sok sikert a szakdolgozathoz!

    Köszi Jucika, átadom! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon Boldog Szülinapot kivánok!!

    Tortád mint mindig csodálatos!

    VálaszTörlés
  13. Isten éltesse Bogyókát! Nagyon szép tortát készítettél neki!
    Olyan gyönyörű síma mindig a torta, mivel kened be a burkolat alatt?

    VálaszTörlés
  14. A legszebbeket kívánom a kis hercegnek! :) Gyönyörű tortát kapott, anyuci megint kitett magáért! ;)
    Virtuális puszit és fülhúzogatás küldök ! :)

    VálaszTörlés
  15. Gyönyörű lett a torta,meseszép!Bogyókának nagyon boldog születésnapot!:-)

    VálaszTörlés
  16. Hát ez több, mint gyönyörűséges! :)
    Az elsőt is imádtam a cuki kis állatokkal, de ez még mesésebb.
    Csiga, süni, barika stipi-stopi. :)

    Isten éltesse sokáig Bogyókát!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szépen köszönjük Judit!

    Köszönöm Jutka! :)

    Köszi Eszter! Általában tojáshabos vajkrémet használok, amikor meg nem akkor is vajkrém, csak van egy "titkos" hozzávaló. :) A lényeg, hogy olyan szépen simítom el vele, hogy burkolat nélkül is nagyon precíz legyen, így biztosan nem lesz rücskös burkolás után se.

    Kösz Ami, átadom neki! :)

    Aranyos vagy Ditta, köszi szépen!

    Raindrop, drága vagy, nagyon köszi! :) Csak egy katica hiányzik a felsorolásból, mi? ;)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon sok boldog szülinapot Bogyókának!Nagyon szép a torta:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails