2012. május 20., vasárnap

Fehércsokis-tejfölös epertorta



"Gyorsan, egyszerűet, maradékból" jelmondattal. :)
Maradt egy kis tejfölös-kakaós piskótám a legutóbbi sütögetésből, így csak krémet kellett hozzá rittyenteni. Az idei eperből már lehet finomat venni, igaz, még egy kicsit drága, de én ajiba kaptam, úgyhogy nekem nem számít. :P
Mivel ez a piskóta kiváltképp omlós fajta, nagyon illik egy ilyen frissen fogyasztható kis sütikéhez. Éppen ezért nem is kötöttem meg semmivel a krémet, csak úgy lágyan, magában állítottam össze. Van egy kis tartása így is és kimondottan rusztikus hatású, ha nem olyan merev a torta formája. Szóval ez itt inkább a belbecsről szól. :)
Én a krémsajt helyett használt, savójától lecsepegtetett tejfölt tettem bele, de tudok ajánlani helyette bármilyen magas zsírtartalmú tejfölt is, a lényeg, hogy jó sűrű legyen.
Még gyorsan össze lehet dobni uzsonnára. ;)


Fehércsokis-tejfölös epertorta

Hozzávalók egy 18 cm-es átmérőjű tortához:

Kakaós tejfölös piskóta 18 cm-es formában sütve
recept ITT

valamint:
10 dkg fehér csoki
fél dl tej
20 dkg savójától lecsepegtetett tejföl
1-2 evőkanál porcukor
15-20 dkg földieper

A piskótát kisütjük, hagyjuk kihűlni, majd négy egyforma, kicsit vaskosabb lapra vágjuk.
A tejet felforrósítjuk, ráöntjük a fehér csokira és addig kevergetjük, míg fel nem oldódik. Ha már egészen langyosra hűlt, a tejfölből egy evőkanálnyit simára keverünk benne, majd fokozatosan összedolgozzuk a többivel. Nagyon vigyázzunk, hogy ne legyen meleg a csoki, és a tejföl legyen majdnem szobahőmérsékletű, különben összecsomósodik. Ízlés szerint édesíthetjük még a krémet kicsi porcukorral.
Az epret megtisztítjuk, szemenként félbevágjuk, majd rétegenként betöltjük a piskótalapokat a krémmel és az eperrel úgy, hogy a krémből a tetejére is jusson. Frissen a legfinomabb, de ha marad belőle (amit kétlek :)), akkor szigorúan csak lefedve tegyük a hűtőszekrénybe.

4 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails