2012. május 3., csütörtök

Miss Május



Bemutatom az e havi címlaplányunkat! :)

Kedves blogger kolleginám és Segítsüti sütőtársam, Basa Veronika készítette ezeket a gyönyörűséges képeket a tündérkémről. Millió köszönet érte, hálám üldözni fog! :)))

10 napos volt csak, amikor ezek készültek róla, így még a kis köldökcsonkja is látszik, aminek nagyon örülök, az olyan kis romantikus, és pár napra rá már le is pottyant.
Az első fellépőruhák ugyan csak egy-két takaróból és csini fejdíszből állnak, de azt hiszem felkészülhetek a jövőben ezeknél komolyabb szerelésekre is. :)


Ez a mályvarózsaszín a kedvencem!


Ezen a képen nagyon tanakodtam megmutassam-e, mert kicsit mesterkéltnek tűnhet a beállítás, de szerintem annyira cuki! Akár egy kis miniatűr Josephine Baker! :)


Ezt az aranyos kis manósapkát szintén egy gasztroblogger kollegina, Elif készítette. 
Hát nem édes?

Azóta már egészen kigömbölyödött a kis drága, de annyira jó már most is vissza-nézegetni az első képeket. Remélem felnőttként nem fogja a szememre hányni, hogy közszemlére tettem az aktfotóit. ;)

Több képet is láthattok Veronika gyerekfotós blogján, ahol sok tündéri bébi és gyerkőc szebbnél-szebb képeit lehet megcsodálni.


20 megjegyzés:

  1. Gratulálok "Tündérkédhez"! Ilyen gyönyörű gyermekről csak gyönyörű képeket lehet készíteni, pláne ha ilyen fantasztikus a fotós is:) Sok egészséget kívánok Nektek és sok örömöt a Rátok váró gyönyörű időszakban!

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen gyönyörű! :)) Édes kicsi pofa, legyél őrülten boldog az életben! :))

    VálaszTörlés
  3. Pixie! Álomszép a kislányod! :) Igazi kis tündérke! De igazából szavakkal le sem lehet írni! :) Biztos vagyok benne, hogy majd felnőttként nagyon fog örülni, hogy az anyukája ilyen csodás képeket csináltatott róla!

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép lányka! Gratulálok házzá még egyszer! És hát igen a lánykaruháknak max a pánztárca szab határt...

    VálaszTörlés
  5. Jaaaj, drága Barátném, hát ez a kis tündérke egyszerűen tökéletes!!! Legyetek nagyon-nagyon boldogok! Sok puszi...

    VálaszTörlés
  6. Igazi kis tündér! Gratulálok itt is

    VálaszTörlés
  7. Itt is :-) Drága kis gyönyörű tündér érkezett hozzátok, legyetek nagyon boldogok!!! Szenzációsak a képek, párás szemekkel nézegetem :-)

    VálaszTörlés
  8. Aztamindenit! Nem semmi, milyn csodás képek születtek! Persze egy nagyon csodálatos hölgyről! Nagyon gratulálok hozzá!!!!!!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó, hogy megosztottad velünk ezeket a képeket! Tényleg címlapra való szépség a törpilla :))

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű a kislányod, gratulálok!

    VálaszTörlés
  11. Csodahelyes a kislánykád! ♥

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörűséges! Csak olvadozok és keresem a szavakat! Fantasztikus fotók lettek erről a szépséges leányzóról! Jó egészséget kívánok Nektek és várunk majd még sok-sok fotót! ;-)

    VálaszTörlés
  13. Tüneményesen szépségesen csodálatos!!!

    VálaszTörlés
  14. Szivből grtaulálok és sok boldogságot kivánok Nektek

    VálaszTörlés
  15. Egyszerűen tündéri és ennivaló csöppség:-)) Csodás képek:-))

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szép a kislányod és a fotók is nagyon szuperek! Sok boldogságot nektek! Puszi!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szépen köszönöm Mindannyiótoknak! :) Én is olyan szépnek látom, de hát ezzel gondolom minden anyuka így van. Látnátok most már micsoda kis sonkái vannak! :))

    VálaszTörlés
  18. Gratulálok! Gyönyörű a bébi!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails