Hogy rohan az idő... a fiacskám már a harmadikat tapossa. Felnőnek a gyerekek... hüpp...
Abból is látom, hogy már milyen nagyfiú, hogy megkérdeztem tőle (én balga) milyen tortát szeretne, erre rögtön elkezdte sorolni a Szezám utca lakóinak teljes névsorát. A negyedik szörnyikénél eltereltem a figyelmét gyorsan... :)
Egyébként én még azt hittem, hogy a Kisvakondnál tartunk, volt is rá egy tök jó kis tortatervem, de így át kellett újra gondolni a dolgokat.
Végül sajnos úgy járt a kislegény, hogy az ő tortájára jutott a legkevesebb idő, pedig olyan jól kifundáltam a koncepciót eredetileg. A figurákat szerencsére előrelátóan már a hét elején elkezdtem gyurmázgatni, aztán a végén mégis csak egy nap jutott a tortára, az is rohamtempóban.
Az alsó dobozszerű részt szántam a vendégek számára fogyasztásra, gondoltam az emeletet úgy csinálom meg, hogy a hét folyamán még tudjon belőle falatozgatni anélkül, hogy cukor túladagolást szenvedne. Ezért alulra egy joghurtos-ribizlis krémet tettem kakaós-zabpelyhes piskótába, a kis zongorát pedig Zacher-torta piskótából készítettem, így jól lehetett méretre vágni és csak egy icipici csokikrém kötötte össze az elemeket. A felső kis asztalka szintén egy mini torta volt, nagyobbacska pogácsaszaggatóval kiszúrt piskótából, de csak egy réteg krémmel. Épp elég volt neki másnap uzsonnára. :)
Alul a Grover nevű dilis figura heverészik, a második emeleten maga Elmo klimpírozik, a zongorán az aranyhallal. Felül a Sütiszörny űzi megszokott tevékenységét.
A köszöntés igen érdekesre sikerült megint, ugyanis, míg vittem be a három gyertyával felékesített tortát, kis huzatba kerültem és a gyertyák lángja elkapta a Sütiszörny terítőjét, így erősen lángoló tortával vonultam tovább. Nem kell ide tüzijáték, elég látványos lett így is! :D Szerencsére hamar megkezdődött az oltás, így csak egy kis karamell-illat terjengett a lakásban. :)
Bogyógyerek nagyon boldog volt, szó szerint játékként tekintett a tortára. Azóta is emlegeti, hogy "elcsórta" a Sütiszörnytől a sütijeit. :))
Boldog születésnapot a fiacskádnak!:) Nagyon szép ez a torta, igazán kitettél magadért! Írok mailt is ígérem a héten!:)
VálaszTörlésKöszönöm Ercsi, átadom! :) Várom a levélkét. Puszi
TörlésNagyon boldog születésnapot Bogyógyereknek! :)))) A lángoló "asztalterítőt" megnéztem volna... :) tudsz te hangulatot varázsolni! :))
VálaszTörlésCsúcs szuper lett a torta, igazán büszkék lehetnek a gyerekek, hogy ilyen ügyes anyukájuk van!
Köszi szépen! :) Hát a lángoló terítő videón meg lett örökítve, de azt talán mégse töltöm fel ide. :D
TörlésHogy van időd két pici gyerek mellett,. és hogy van kedved ebben a kánikulában ilyen munka és időigényes tortát készíteni?
VálaszTörlésGratulálok hozzá, a kisfiadnak pedig sok boldog szülinapot kívánok!
Köszönöm szépen Marisz! :)
TörlésIgazából nem most készült ám, hanem az az előtti hétvégére, akkor még nem volt ilyen kánikula. Négy napig csináltam, napi egy figura, plusz a torta, így nagy nehezen elkészült. Időm az nem nagyon van, de a gyerkőcért mindent, tudod... :)
Először is Boldogságos Születésnapot kívánok a 3 éves nagyfiúnak! Annyira rohan az idő, én is folyton ezen morfondírozom.
VálaszTörlésA torta megint csak remekmű lett!!!
Biztos nagyon tetszett az ünnepeltnek, mindent visszaadott élethűen. Panna lányom is azonnal felismert rajta mindenkit. :)
Nagyon köszönöm a nagyfiú nevében is! :) Pannát meg cuppantom! :)
TörlésBoldog szülinapot a nagyfiúnak! A torta...tökéletes, és egyedi, mint mindig. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! És átadom a gratulát! :)
TörlésPixie, le a kalappal, szuperanyu vagy ;) A kisfiad tündéri és nem csodálom, hogy ennyire tetszett neki a torta... egyik emelete jobb mint a másik ;)
VálaszTörlésKöszipuszi! :)
TörlésCsodaszép a torta :) boldog születésnapot a pici-nagy fiadnak aki nagyon helyes legényke! :)
VálaszTörlésKöszönöm Millye! :)
TörlésBoldog születésnapot kívánok a kisfiadnak! A torta szuper, a zongorás megoldás különösen tetszik.
VálaszTörlésKedves vagy Galagonya, köszönöm szépen! :)
TörlésBoldog szülinapot! Szép torta, szép gyerek! :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Aranyos vagy! :)
TörlésIsten éltesse a nagyfiút! :-) Tegnap csak beugrottam meglesni, mit készítettél, rögtön, hűha és miegymás, "Pixie nagyon formában van!" - gondoltam. Ma el is olvastam a sztorit, nagyon édes! :-)
VálaszTörlésKöszi Kata, jó fej vagy! :) Átadom neki!
TörlésHúú tényleg repül az idő! :) Nemrég készítetted az első szülinapi tortáját... Még emlékszem a csupa csokis kis mancsokra a képen! :) Boldogságos szülinapocskát a kicsinek! :) Nagyon szép tortácskát kreáltál neki!
VálaszTörlésUgyeeee? :) Én is mindig elcsodálkozom, hogy olyan pici volt még a minap. Köszike szépen! :)
TörlésNagyon szép kisfiúnak,nagyon szép torta,boldog szülinapot kisfiadnak! :-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen Ditta! :)
TörlésHiper-szuper szülinapi süti, nagyon lennék az ünnepelt helyében! :DD Boldogságos Szülinapot a nagyfiúnak! Ez a torta kívül-belül is valami meseszerű! :) Aranykezed van! :)
VálaszTörlés