2013. március 15., péntek

Billegős torta és mérges madarak



Mindkettő tortát Jázminnak készítettem a 7. szülinapjára, mert ugye kellett egy az osztálytársaknak, meg egy a nagy családi-baráti bulira is.
Készült egy jó nagy vízivilág témában, leginkább erről mesélek most Nektek, ugyanis a másik, Angry Birds témájú témából annyira sok van, többféle variációban, hogy sok szót azt hiszem, nem érdemes vesztegetni rá.

Ez a mérges madaras torta 20 szeletes volt, Jázmin az iskolai buliba vitte. Szintén tejszínes csokikrémmel töltve, és megkaptam a kritikát, hogy túl kevés volt a malac, mert 20 felé kellett osztani a figurákat, így érthető módon nem örült annyira, aki csak egy jégkockát, vagy deszkát kapott. :)


Jázmin nagyon kreatív lányka, ha emlékeztek, még ő rajzolta azt a helyes kis szitakötős mesét, amit aztán tortába öntöttem a névnapi bulira. Most is volt elképzelése a tortájáról, fő motívumként a delfint választotta, mert volt olyan szerencsés, hogy az idei nyaraláson delfinekkel úszkálhatott, amiért nagyon irigylem én is. :)
Ehhez egy billegős típusú tortát választottunk, ami hozott néhány új ősz hajszálat a fejemen. A dolog lényege, hogy a szinteket el kell választani egymástól egy kis ékkel, így a dülöngélés látszatát kelti a látvány. Na most itt szeretném leszögezni, hogy ezt, ebben a formában az én házi jellegű piskótámból 3 réteg krémmel NEM lehet megcsinálni!
Láttam én az amcsi tortás műsorokban és fotókon, hogy sima kétszer 5 centi vastag piskóta összeragasztásából építenek össze egy-egy ilyen emeletet, de azt gondoltam, hogy ennek semmi különösebb oka nincs, csak egyszerűen nem számít nekik az íze. Most rá kellett döbikélnem, hogy itt konkrétan arról lehet szó, hogy így az emeleteknek szinte semmi súlyuk nincs, és mivel úgyis a legalsó szintet nevezik ki teherbíró alapnak, azt töltik be rendesen, mert úgyis azzal laknak jól a népek. Szerintem.
Lehet, hogy hülyeség ez az okfejtegetés, de egyszerűen nem találok rá más magyarázatot. A lényeg a lényeg, hogy nekem a felső két szint egyszerűen nem bírta ezt a billegtetést, és nem maradtak szabályosak, a gravitáció elnyomta, még az a szerencsém, hogy nem dőlt el az egész építmény, bár tény, hogy erre rásegítettem egy jókora karóval is. :)
Szóval ilyet senki se rendeljen, vagy csináljon, hacsak nem vállal be néhány minőségileg kifogásolható felső emeleteket magának.


Egyébként a díszítés részét már élveztem addig a határig, míg az egyik oldalát kidekoráltam, mert bevallom, mire minden emeletnél körbeböngyölgettem a kis hínárokat, meg mifenéket, már enyhén szólva eluntam a dolgot. 
A legalsó szint csokis volt, a felső kettő joghurtos-málnás, kívülről pedig a szokásos fondantbevonat. A figurákat most is marcipánból készítettem, annak is volt egy kis súlya, így kellett a delfinbe egy kis merevítés, de így legalább egy kicsit kiegyensúlyoztam vele az építmény, hogy statikusan rendben legyen.
Azért éjszakánként párszor kimentem ellenőrizni a hűtőt, hogy nem dőlt-e meg... :P


17 megjegyzés:

  1. aztaaa! ez a delfines fenomenális!
    Elképesztőőőő!!! de komolyan!
    ja, és teljesen átéreztem amit írtál, nem is mernék ilyet bevállalni.
    Amúgy amerikában szerintem még az alsó szint sincs rendesen betöltve...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kricky! De jó fej vagy! :)))
      Én úgy láttam, hogy többnyire betöltik az alsó szintet, de azon is az 5 centi vastag egyensúlytészta van... :P

      Törlés
  2. Sokszor én is véleményezem az amerikai szupertortákat... Én labda-tortához kerestem ötletet régebben (már kb 2 éve) és csak a Wilton labda formájában sütött piskótát találtam egy kanál vajjal összeragasztva. Más ízlés, annyi szent!
    Én is készítettem már topsy-turvy tortát (na nem lehet a tiedhez hasonlítani, gyerekes próbálkozás volt csupán), én is beleőszültem.

    A delfines torta egyszerűen elképesztő!
    Jó néhány órát el lehet vacakolni ezekkel a tengeri növényekkel, az tuti!
    Gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cilee, igen, más ízlés, az tuti, de nagyon kitekert lehet. :) Ez egyébként nem az a hagyományos topsy turvy, nem tudom ezt a fajtát hogy hívják. Ott ugye szintenként meg van faragva és egymásba süllyesztve, itt meg teljesen szabályosan betöltött torták, csak kis ékkel elválasztva és megbillentve. Lehet, hogy egy topsy jobb is lett volna, azt stabilabbnak éreztem volna. :)
      Köszönöm szépen a dícséretedet, nagyon jól esik! :)

      Törlés
  3. Kész vagyok. Teljesen. Nem tudok mit írni, le vagyok nyűgözve alaposan.

    VálaszTörlés
  4. Te Drága NŐ, hihetetlen mikre vagy képes........nem tudok mást mondani, ismét emelem kalapom már vagy 100-szor.

    VálaszTörlés
  5. Ez a delfines konkrétan már artisztika! Basszus, nem semmi!! Amúgy meg Mici minden szavával egyetértek. :)
    Ja és mi az, h a billegés "látszatát kelti"? Ez egész egyszerűen mérnöki munka! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, Haboska, azért ne túlozz! De édes vagy! :)

      Törlés
  6. Mindegyik szuper lett! Eddig sem volt szándékomban ilyesminek nekiállni, de hiszek Neked; ezentúl már biztos nem fogok!
    Nagyon szép!

    Angry madarakból megértem, hogy nem csináltál sokat; nagyon részletesek, így biztos sokáig tartott bügyürgetni őket.
    Múlt héten épp ebből az elgondolásból egy egész oviscsoportot csináltam (madár) malacokkal (óvónénik). Persze nem ilyen részletességgel, de felismerték! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Márti! :) Hát én se hiszem, hogy ebben a formában mégegyszer nekifutok. Inkább csináltatok egy állványt neki, de nem idegesítem magam. ;)

      Törlés
  7. Hihetetlen jól sikerült, szokás szerint. Én nem mertem volna bevállalni. :)
    De áruld már el Pixie, maradt még polc abban a hűtőben normál kajának is, vagy ilyenkor nálatok is szűkített a kínálat? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Audrey! :)
      Hát mivel csak egy hűtőnk van, úgy ahogy mondod, kaják száműzve. :D Még szerencse, hogy tél van és az erkélyen is tárolhatok ezt-azt.

      Törlés
  8. Óriásit alkottál ismét. :) A delfines fenomenális! Nekem az angry birds is bejön :) és igen, gondolni kell az osztálylétszámra is mert velünk is előfordult amikor a pingvines tortát vitte a lányom az iskolába hogy hajba kaptak a csajok a figurákért :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Millye! :) Igen, emlékszem tavaly mesélted épp a pingvines tortád történetét! :) Ez ilyen tipikus dolog lehet...

      Törlés
  9. Hát Mici, nagyon drága vagy, de tényleg! :) Az a helyzet, hogy én erről nem tudok nyilatkozni, mert biztosan ott is vannak profik, akik finomat is tudnak, de tény, hogy amit mi látunk ezekben a tortás műsorokban, az minden, csak nem cukrászat. Inkább afféle kézművesmunka, meg szobrászkodás. A tortakirály is csak akkor tud szép tortát kiadni a kezéből, amikor az alkalmazottként felvett szobrász, meg a képzőművészetit végzett keramikuslány csinálja a díszeket. Szerintem az a műsor egy valóságshow, nem lehet sok köze a valósághoz, legalábbis nagyon remélem. :P
    Ha egyszer igazi cukrász leszek, majd elmondom sikerült-e ötvözni a kettőt, vagy jobb, ha én is befogom. :DDD

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails