2013. március 3., vasárnap

Ovi-kupa cupcake halommal



Nagyfiú ovijának végeztem társadalmi munkában ezt az iszonyat mennyiségű muffinka legyártását. Csak nekem volt ez "iszonyat mennyiség", ugyanis minimum 40 db-nak kellett kijönnie és én egyszerre ennyit még sosem csináltam. Az Ovi-kupa nevű sportrendezvényre vitték az óvónénik, melyen idén kiemelt sportág a vívás, így e témában kellett valamit összehoznom.

Mivel igen nehéz lett volna ilyen apró sütikre felismerhető formában kardot és sisakot szerkeszteni, az Ovi-kupa logójából próbáltam inkább kiindulni. Ez egy kör alakzatban kicsit Unicef ábrázolásokra emlékeztető képet formáz, melyen gyerekek kapaszkodnak össze egy földgömb körül, ezért úgy döntöttem, hogy kis vicces gyerekarcokat csinálok és a logóban szereplő bordós-barnás sávot sima vívó sziluettel díszítem csak. A belső földgömb most kimaradt, mert azt csak tortából lehetett volna megcsinálni, annak meg ugye nem lett volna gazdája, mivel a kis sütiket a meghívott vendégek kapták ajándékképpen.


Hűtésre a rendezvényt megelőzően és az alatt nem lett volna lehetőség, ezért olyan tésztát kellett választanom, ami bírja a gyűrődést egy dobozban is. Végül úgy döntöttem, hogy mégse legyen olyan snassz, vaníliás-narancsos alapot készítettem apró fehér csoki kockákkal és kandírozott narancsdarabkákkal. Ez így nem volt olyan romlékony és mégse egy sima üres tészta csak, remélem ízlett nekik végül. Amiatt izgultam kicsit, hogy a bevonat nehogy nagyon kiszáradjon, mert akkor megrepedezhet, nem tudom nem volt-e gond vele...

Túl részletes kidolgozásra nem volt idő, így viszonylag egyszerű az arcocskák születtek, de legalább nincs köztük két egyforma, ezért nem olyan egyhangú az egész.
A "buliban" ugyanebben az elrendezésben került az asztalra, remélem szép látványos volt, mert én sajnos nem láthattam.


12 megjegyzés:

  1. Igen, jól sejtettem, hogy nem lesz benne két egyforma! :)) Csúcs vagy! Még hogy nem részletes! Megeszem a kalapom! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Dina drága! Úgy gondoltam, érdekesebb, ha nem egyformák, így legalább van benne egy pici mozgalmasság. :)

      Törlés
  2. Nagyon ügyesen megoldottad a nagy muffin projektet :) mutatósak lettek!

    VálaszTörlés
  3. Ez igen! Micsoda részletesség! :) Én magamnak a 2. kép alsó sor 3. kislány figurát választanám ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendicsek, majd rápakoljuk ezt is a menyatortádra. :D

      Törlés
  4. Szia!

    Én láttam a sütiket a rendezvényen!!! Baromi jól néztek ki! A legvégén az óvónénik, a zsűri fogyasztotta el... mi meg irigykedtünk...

    Üdv: Nóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de jóóóóó! :)
      Kedves Nóra! Nagyon köszönöm ezt a visszajelzést! Szomorú is voltam, hogy nem láthatom, milyen volt a fogadtatás, de így legalább kaptam egy kis csipetet belőle. :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails