2013. június 18., kedd

Egy telhetetlen hernyócska és egy mozdony a négyévesnek



Minden áldott évben itt sápítozok, hogy telik az idő... és tényleg! Már 4 éves az én nagy, okos fiacskám. :)
Jó lesz, ha lassan elkezdem az általános iskolai tanulmányaimat is felfrissíteni, mert pikkpakk kezdhetem a korrepetálást... Na meg milyen lesz beégni ugye, ha nem emlékszem molekuláris biológia alaptéziseire... ;)

Idén is megkérdeztem persze, hogy milyen tortát szeretne. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy Thomas, a gőzmodonyt ide, de izibe, amit sejtettem valahol, de ugye az ember amíg él, remél. Próbáltam kicsit győzködni, hogy igazán, kérjél bármit, a Mami majd megcsinálja, de ő nem éppen abba az irányba hagyta magát befolyásolni, amerre én akartam, inkább elkezdte felsorolni az egyéb járműveket, úgyhogy napolnom kellett a kérdést. Aztán az a mentő ötletem támadt, hogy az olvasmányos mesékre terelem a figyelmét, így merült fel, hogy a régi nagy kedvence, a telhetetlen hernyócska című kis lapozgatós mesekönyv kerüljön szóba. Eric Carle klasszikus mesekönyve már babakora óta rendszeresen előkerül, mint gondolom sok kisgyerek számára, de még nekem felnőttnek is nagyon megkapó a festményszerű kedves illusztrációkkal. 

Nagyon egyszerű a történet és ezáltal aranyosan megjeleníthetőnek gondoltam tortában is.  A sztori szerint a kis hernyócska végigrágja magát egy csomó ételféleségen, mígnem nagy kövér hernyóvá nem hízlalja magát, majd bebábozódik és pillangóvá változik. Gyertyafújás után rögtön el is mesélte Bobek a családnak, míg én forgattam a megfelelő irányba a tortát. :)
Kicsit elnagyoltak lettek a díszek, mert annyi időm még nekem sincs, hogy egy az egyben lemásoljam az egész könyvet, de talán a hangulatát sikerült jól megragadni. 
Alul mascarponés-vaníliás málnatorta volt belsőleg, felül pedig bocifoltos csoki-vanília.


Az ovis ünneplésre persze kapott egy kis Thomast is, szintén bocifoltos töltelékkel, nehogy szó érje a ház elejét. Szép nagy marcipánfigurát készítettem, remélve, hogy majd szétossza a pajtikák között, ehhez képest a konyhásnéniktől kellett elkérni, mert kérésére gondosan félretették. Kifelé jövet kedvesen mutogatta a szembejövőknek, hogy "nézd... Thomas! Megnézheted, ha akarod..." Milyen nagylelkű, nem? :)))


12 megjegyzés:

  1. A hernyócskás megoldásod isteni! Tényleg, mint egy képeskönyv :) Boldog szülinapot a nagyfiúnak! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos lett mindkét torta! És kedevs, hogy elmesélted a hernyócska történetét, bár valahol sejtettem, hogy az lesz a vége, hogy pillangóvá változik.
    Isten éltesse sokáig a szépszemű négyéves nagyfiadat!

    VálaszTörlés
  3. Nem lehet már 4 éves! Te jó ég! Rohan, száguld az idő! :) Tündéri a hernyócska torta, a pillangó a kedvencem rajta, szuper lett! Hát még az a töltelék! Bocifoltos, hehhe, de jó! :)) Pixie nem egy boci, de amit tud, az tuti! :D Úgy látom nektek is szép lassan tele lesz a polc marcipánfigurákkal! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D :D Na igen, de ezekből most nem tudtam megmenekíteni semmit, csak azt az egy árva nyalókát :)

      Törlés
  4. Isten éltesse a 4 éves Bogyókát! A mami kezeit meg csókoltatom, aki ismét remekelt!

    VálaszTörlés
  5. Isten éltesse a kicsi-nagyfiadat sokáig! :) Csodálatos tortákat készítettél neki, joggal lehet büszke Rád, még ha a molekuláris bioszból kicsit ki is estél...;-D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon helyes kisfiad! :) Boldog szülinapot neki utólag is! A torták pedig meseszépek! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails