2013. szeptember 1., vasárnap

Zöld-fehér esküvői torta pünkösdi rózsával



Most a legnagyobb munkámat mutatom meg Nektek, amit eddig csináltam.

Gabiék esküvőjére készülvén a legnagyobb félelmem az volt, hogy fog elférni a hűtőben, ugyanis egy három emeletes főtorta és két kísérőtorta készült, hogy egész biztosan elég legyen mindenkinek. Mivel a kísérőtortákat sem akartam csupaszon hagyni, több virágot kellett gyártanom, mint amire kapacitálva vagyok szükséges gyakorlat híján.


A színeket az esküvői dekoráció halványzöld és fehér elemeihez igazítottuk.
Úgy gondoltuk ki, hogy lesz egy nagyobb méretű központi virág, amihez kis töltelékvirágokat és levélkéket gyártok, ehhez Gabi a pünkösdi rózsát választotta. Ilyen virágot még sosem próbáltam, nem is értek hozzá, így aztán megint egy kis kutatómunkát kellett végezni, hogy körülbelül miként is tudnám kivitelezni, hogy hasonlatos legyen az élő virághoz. Egy kis próbagyártás után úgy döntöttem, hogy miután három emelet van, három különböző virágot készítek, egy bimbós, egy közepesen nyílt és egy teltebb nyílt virágot. Így legalább megnézhettem, hogy melyik, hogy mutat a tortán. Minimum egy hetem ráment csak a virágok elkészítésére, remélem legközelebb gyorsabb leszek. ;)


A torta belsejével is eltelt az idő szépen, mert szinte mindegyik emelet más töltelékkel készült. A két kísérőtorta oroszkrém és narancsos csokikrémmel volt töltve, a főtortánál joghurtos eper, túró-rudis csoki-túrómousse, illetve narancsos csokikrémes.
A bevonatot a saját fondantmasszámmal, a virágokat szintén sk. cukormasszából készítettem.

Hát a rettegést, amit a három emelet mozgatása okozott, nem kívánom senkinek, de legalább megerősödtem kicsit karban. :D




14 megjegyzés:

  1. Nem lepődöm meg, amikor ide kattintok, hogy megint valami szenzációsan szépet találok. :)

    VálaszTörlés
  2. Csodaszépek!!!Azok a virágok és a leveleik egyszerűen elképesztőek!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon vártam már, hogy láthassam! Csodaszép lett, szokás szerint kifinomult és letisztult. Gratulálok hozzá! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Eszter! :) Tudnád mennyit szöszöltem a virágokkal, ahhoz képest meg tök kevésnek tűnik...

      Törlés
  4. Gyönyörűséges a torta, a virágok pedig szinte "élnek" !

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szep a tortad!Gratulalok hozza!Egy kerdesem lenne, ha megengeded: hogyan raktad egymasra az emeleteket, ugyertem hasznaltal valami "tartoeszkozt" hogy ne nyomodjon ossze az also reteg? Elore is koszonom valaszod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Iza!
      Ezt hosszú lenne itt részletezni, de írj nekem egy e-mailt és szívesen válaszolok ;) jepatojtavan@gmail.com

      Törlés
  6. Atyaságos úristen... Nem találok szavakat...

    Lélegzetelállító!

    VálaszTörlés
  7. Ez a legkifinomultabb kidolgozàsù torta, amit valaha làttam. A viràgok mintha élnének.. Csodálatos. Gratulálok. Andrea

    VálaszTörlés
  8. Nagyon köszönöm kedves Andrea! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails