2013. október 8., kedd

Fagylalthegy tortába öntve




Van az úgy, hogy két olyan ember sodródik egymás mellé, akiket nem érdekelnek a konvenciók, vállalják az egyéniségüket, mindig, minden helyzetben. Ilyen volt ez az ifjú pár is, akiknek ezt a különleges esküvői tortát készítettem.
A fagyi iránti rajongásuk hozta a témát, még az esküvői meghívójukon is fagyitölcsérek voltak, úgyhogy valószínűleg a násznépnek sem volt túlzottan meglepő a torta látványa. :) Miután kötetlen, laza kerti partit terveztek, belefért ez a megoldás is, én pedig nagyon örültem, hogy valami különleges tortát készíthetek.

A fantáziám ennél sokkal jobban el volt szabadulva egyébként, csak a tudásom és a technikai hátterem nincs még meg hozzá, hogy az eredeti tervemet megvalósíthattam volna. Így aztán egy viszonylag jól szállítható és ésszerűen felszeletelhető tortában kellett gondolkodnom, ami részben sikerült is. Azért mondom, hogy csak részben, mert a különálló kis gombócokat kevert tésztából tudtam csak megvalósítani, így tulajdonképpen nagyobbacska sütinyalókák lettek. :)

A három emelet tejszínes csoki, málnás túró-mousse, barackos joghurt ízűek voltak, a kis gombócokkal pedig úgy játszottam, hogy a világosra burkolt gömböket vaníliás-citromos fehércsokis masszából, a sötétebbeket pedig áfonyás-csokis masszából formáztam meg.


Készült egy különálló kis torta is a laktózérzékeny vendégeknek, ebbe laktózmentes alapanyagokból készítettem túrós-barackos tölteléket.

Sok boldogságot Anna és Ádám! :)
 

10 megjegyzés:

  1. Wáááááá, azta, ebbe még fejjel előre beleesni is jó lehet :D

    VálaszTörlés
  2. Hááát, én nem is tudok mit mondani, csak azt, hogy egy zseni vagy !!! Eszméletlen jó lett ez a torta :)

    VálaszTörlés
  3. Hát ez gyönyörű!!! Minden elismerésem!:)

    VálaszTörlés
  4. Vagányság, szépség, vagy cukiság a köbön? Asszem' mindegyik! :-D Zseniális!!!

    VálaszTörlés
  5. Wow, ez fantasztikus, gratulálok:)

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus lett! Szuperül elkészítetted :)

    VálaszTörlés
  7. és ha tudnátok milyen finom volt...... :-)

    VálaszTörlés
  8. :)))
    Aranyosak vagytok! Köszönöm!!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails