2011. november 10., csütörtök

Kiskutyás csajos torta




Mint a számokból is látszik, 24 éves lány volt az ünnepelt, akinek a tortát készítettem. Az volt a kérés, hogy legyen valami rózsaszínes, csajos, de a kis kutyuskája mindenképp legyen rajta valamilyen formában.
Először táskában csücsülő kutyás tortára gondoltam, mert olyan fotókat kaptam a kiskutyáról, de aztán rájöttem, hogy a nádcukros, omlós piskótából, amit szerettek volna, nem nagyon fogom tudni azt kifaragni, ráadásul ötletnek se lett volna valami eredeti. Szóval maradtam a rózsaszín-csajos koncepciónál, de csak szolidan, mert az ünnepelt stílusát annyira nem ismertem.
Először a betűket készítettem el, hogy legyen idejük kiszáradni keményre úgy, hogy még le is tudjam festeni ezüstre, aztán következett a kutyus marcipánból. Mivel bolyhos szőre van a kis aranyosnak, meg kellett valahogy "trimmelnem" a végén, hogy kicsit bozontosnak látszódjon, sajnos csak ennyire sikerült ilyen piciben.
Alapvetően ellenzem a nem ehető anyagok alkalmazását egy tortán, most viszont a végén úgy éreztem, hogy kéne még valami kis fekete oda, és a vékony selyemszalag tűnt abban a pillanatban a legjobb választásnak. Mivel alatta fondantból már van egy szalag, tényleg elég volt egy laza mozdulattal lerántani fogyasztás előtt, úgyhogy szerintem nem sok vizet zavart a szeletelésnél.
Belsőleg tejszínes csokikrémmel töltöttem, kívülről a szokásos fondantborítás.

11 megjegyzés:

  1. Húúú, ez igazán felnőttesen csajos lett!! És igazán egyedi, pöttyökkel és kutyussal együtt!

    Pixie-s

    VálaszTörlés
  2. De jó :)
    A szalag miatt először azt hittem kalap^^" és nagyon cuki a kutyus is :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper!!! Képzeld el, hogy a Hanna már hetek óta a korábbi kutyusos tortádat emlegeti, ami múltkor nem jött össze valamiért. Éppen ma kérdezte utoljára (az előző 30 alakalom után :), hogy a következő szülinapján szerintem nem lehetne-e olyan neki. :))
    Ezt muszáj lesz neki holnap megmutatnom. :)))
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett!
    Én sem rajongok tortákon a nem ehtő cuccokért, de rá kellett jönnöm, hogy van olyan torta, amin kifejezetten az mutat jól. :-) és itt konkrétan a szalagra gondolok.

    VálaszTörlés
  5. Kellett rá az a szalag, tényleg igazi csajos torta lett, jól eltaláltad!

    VálaszTörlés
  6. Ez tényleg nagyon csajos lett! Gyönyörű mint mindig!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon klassz lett! Szerintem is kellett rá az a fekete szalag, feldobja, és nagyon tetszik ahogy a számoknak mintája van.
    nagyon szép egyben az egész..ja és a kutyus is...:-)))

    VálaszTörlés
  8. Köszike Mindenkinek! :)

    Bea! Hannának üzenem, hogy jövőre semmi akadálya! :) Csak győzze eldönteni milyen kutyust szeretne rá. ;)

    Örülök, hogy egyetértetek a szalaggal kapcsolatban, de azért nem szeretnék ebből rendszert csinálni. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails