2012. december 11., kedd

Mazsolalekvár



Ez az egyik recept, ami kimaradt a Vidék Íze újságból, helyhiány miatt. 
A földimogyorós-csokis sütihez terveztem, illetve azzal is tálaltam. Elkészítése nem túl bonyolult, nagyon pikáns és különleges lekvárt tudunk tálalni az ünnepi asztalra.

A mazsolalekvár ötlete onnan jött, hogy van egy külföldi gasztroblog, ami egyik kedvencem, egy dominikai hölgy írja és gyakran mutat be nemzeti ételeikből néhányat. A Mari's cakes szintén édességekre specializálódott elsősorban, Mari-nál olvastam valamikor tavaly, hogy van egy tipikus dominikai édesség, az aszaltszilvából készített lekvár. Amikor ezt láttam nála, az jutott eszembe, hogy ez simán működhet mazsolával is, ami jóval olcsóbb, ráadásul még szeretem is.
Mazsolafóbiásoknak is tetszhet, ugyanis nem egészben vannak benne a mazsolaszemek, hanem turmixolva, így nem kell a kis bogyókáktól tartaniuk. :)

Egy kis ánizst és mandarinlevet tettem hozzá, hogy az édességét tompítsam, mert az aszalt gyümölcsök azért brutál édesek tudnak lenni ugyebár. Édessége miatt jól meg kell választani, milyen süteménnyel párosítjuk, például egy kis cantucci-szerű kekszféléhez, kelt tésztához, fánkokhoz is nagyon jól el tudom képzelni.
Fogadjátok szeretettel a receptet! :)


Ánizsos mazsolalekvár

Hozzávalók:
200 g mazsola
20 dkg cukor
3 dl víz
2 teáskanál savanykás mandarin leve (vagy ugyanennyi citromlé)
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 egész csillagánizs

A mazsolalekvárhoz a mazsolát egy éjszakán át vízben előáztatjuk. A cukorral, a vízzel és az egész csillagánizzsal feltesszük főni, lassú lángon 15-20 perc alatt puhára főzzük. Kivesszük az ánizst, majd botmixerrel átturmixoljuk. Hozzáadjuk a citruslevet és a vaníliát, majd még 20 percig főzzük. Sterilizált üvegbe töltjük, 5-10 percre fejre állítjuk, majd száraz dunsztba tesszük. Frissen is felhasználható, a maradékot az üvegben sokáig eltarthatjuk.

12 megjegyzés:

  1. Érdekes recept!Ha jól értem, a csillagánizst teatojásban ajánlatos beletenni, hogy ki is tudjuk venni.
    Hát minden hozzávalót szeretek, nincs kizárva, hogy egyszer nálam is elkészül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, én csak úgy beledobtam egészben, aztán turmixolás előtt kihorgásztam villával. :) Remélem kipróbálod!

      Törlés
  2. Ez tényleg izgalmasan hangzik, én mincemeat.et csináltam a napokban, amiben szintén főleg mazsola van, bár nincs leturmixolva de ízre szerintem hasonló lehet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem ismerem, de ha mazsolás, akkor biztos hasonló az íze. :)

      Törlés
  3. Csatlakoznék a mazsolafóbiások táborához és lehet, hogy majd pont ezért fogom kipróbálni, mert azért bevallom, elég jól hangzik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg olyanod van??? :) Akkor meséld már el légyszike, hogy mi a bajotok a mazsolával! Tudni szeretném, hogy megértsem a jelenséget. :))

      Törlés
  4. De jó, hogy itt megosztottad! Különleges. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Remélem kipróbálod. Jól fel lehet dobni vele a töltelék nélküli sütikéket. :)

      Törlés
  5. Szervusz Pixie Pie!

    Gratulálok a blogodhoz! Ámulok és bámulok a műalkotásokon! Ittragadtam és már el is tettem a linked, pedig csak egy répatorta-összehasonlító körútra indultam. Külön meglepetés, hogy a blogszülinap a sajátommal egy napra esik -nincsenek véletlenek ;)
    Örülök, hogy megtaláltalak!
    További szép napot Neked!
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!
      Nagyon kedves vagy! Az ilyen visszajelzésekért nem bánom, hogy nyilvános naplót vezetek! :)
      Remélem gyakran látogatsz még hozzám! Utólag is nagyon boldog szülinapot kívánok! :)
      Üdv, Pixie

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails