2014. április 24., csütörtök

Torta a fogorvosok gyöngyének :)




Ajándékba készült a torta a címszereplő hölgynek, és  áldom az eget, hogy rátaláltam eddigi életem legjófejebb aranykezű fogorvosára. Hálámat róttam le eképpen. Többet nem is áradozok róla, mert még a végén tömött sorokban követelitek tőlem az elérhetőségét, aztán annyian lesznek a rendelőben, hogy még nehezebben tudok időpontot szerezni nála. :)))
Remélem sikerült annyira bevágódnom nála, hogy ezek után is a fogaim megmentésén fog fáradozni... ;)



Úgy kell elképzelni, hogy ez egy minitorta tulajdonképpen, így egy kis karikatúra jellegű figurát képzeltem el arányaiban nagy fejjel és kicsi testtel. A doktornéni egyáltalán nem ilyen persze, kimondottan csini, nőiesen sportos testalkatú, de szerettem volna, ha ő is jókat rötyög majd a karikatúrán. A szemhéjfesték direkte szivárványos, mielőtt valaki megkérdezné, persze az arcvonásokat erősen eltúloztam. Szerencsére pont az a típus, aki nem sértődik meg az ilyesmin (sőt), így aztán teljesen célba talált az ajándékom. :)

Belsőleg mascarponés málnás krémet tartalmazott csokis piskótában, kívülre kipróbáltam egy vaníliás ízesítésű gyári bevonót, ami állítólag nem tartalmaz tartósítószert. Egész kezelhető volt, úgyhogy még a továbbiakban is tesztelgetem.




4 megjegyzés:

  1. Szenzációs a tortád! Én ennyire nem lennék lelkes a fogorvostól a tavalyi bölcsességfog műtétem után :S Mellesleg arról az új bevonóról még mesélhetnél ;)

    VálaszTörlés
  2. Ez valami haláli (na nem szó szerint értve).......irtóra találó.

    VálaszTörlés
  3. Aztaaaa! Nagyon nagyon tetszik :) A figurád is bámulatos lett

    VálaszTörlés
  4. Fantasztikus az ötlet is, meg az elkészült torta is! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails