2010. augusztus 25., szerda

Barackos-szedres fészkek habcsókrózsákkal - avagy, kétszemélyes piteparty :)



Biztosan más is jól ismeri azokat az alattomos kis őszibarackokat, amik szépek, pirosak, hívogatóak, de kemények, mint a kő, és soha az életben nem is szándékoznak megpuhulni. Na ezek kerülnek egy süteménybe jól összevágva, másképpen nem lehet őket élvezhetővé tenni. Ilyenek voltak nekem is itthon, plusz egy kevés maradék szeder. Gyorsan improvizálnom kellett valamit, így születtek ezek a kis sütemények, melyekben a barack kellően megpuhult és kiengedte igazi zamatát is.

Közben rájöttem, hogy a sima kristálycukorból is kifogytam, így a kedvenc lágy barnacukromat használtam fel, ami most is nagyon jól bevált. Ezek a kis jénai edénykék össz-vissz 15 cm átmérőjűek, így kettőt készítettem, de ez a mennyiség szerintem egy normál piteformát is kitöltene. Tapasztalataim szerint, az ilyen saccra összedobott tésztácskák szoktak a legjobban sikerülni, így előrelátóan ismét méricskéltem közben, amit nagyon jól tettem, mert szerintem rendkívül kellemes íze van, máskor is fogom használni.

Hozzávalók:

10 dkg vaj vagy margarin

10 dkg lágy barnacukor

1 tojás

17 dkg liszt

5 dkg finomra darált mogyoró

fél csomag sütőpor

2 db nagy őszibarack

10 dkg szeder

kekszmorzsa

5 dkg porcukor

A tojást szétválasztottam, fehérjét félretettem. A vajat a barnacukorral robotgép segítségével jól kikevertem, majd hozzáadtam a tojás sárgáját és tovább kevertem, míg karamellszínű krémmé nem változott. A lisztet összekevertem a finomra darált mogyoróval és a sütőporral, majd a vajas keverékkel jó alaposan összegyúrtam. A tésztát alufóliába bugyoláltam és rövid időre (kb 20 perc) a hűtőbe tettem.

A barackokat megmostam, meghámoztam és vékony szeletkékre vágtam. A szedret megmostam és papírtörlőre tettem száradni.

A hűtőből kivett tésztát kettévágtam és két kis tűzálló edénykét kibéleltem velük. A szélén lelógó felesleges tésztát vékony rúddá sodortam, körbevezettem a fészkek peremén és villával lenyomkodtam körben.


A tésztafészkek belsejét megszórtam kekszmorzsával. Nekem vajas édes keksz (shortbread) állt rendelkezésemre, de bármilyen más megteszi, csak azért kell, hogy a gyümölcsök leve ne áztassa át a tésztát. A barackokat legyező alakban elrendeztem a fészkekben és megszórtam egy kevés barnacukorral, hogy sülés közben karamellizálódjon. A gázsütőt előmelegítettem, majd 5-ös fokozaton kb negyed óra, húsz percet sütöttem.

A tojásfehérjét habbá vertem, majd hozzáadtam a porcukrot és azzal már egész keményre vertem a habot, majd nyomózsákba töltöttem. A szedret elrendeztem a barackon, majd a tojáshabból rózsákat nyomtam a sütemény tetejére. A gázt visszavettem 3-mas fokozatra és így sütöttem tovább még negyed órát, míg a habcsókok elkészültek és a tészta teljes egészében át nem sült. Tulajdonképpen csak addig vártam, míg a habcsókok tetejét egy icipicit meg nem kapta a láng, addigra az egész sütemény késznek tekinthető.


12 megjegyzés:

  1. De guszta!
    Esküszöm, hogy a második képnél, azt hittem hirtelen, hogy jééé ott egy zsömle :DDD, ilyen szabályosan formázott tésztát én tuti nem csinálok :).
    És én is ismerem ezeket a huncut barackokat. Ügyesen túljártál az eszükön ;)

    Yummy!

    VálaszTörlés
  2. Ugye? :D
    És tényleg nagyon tuti lett ez a tészta, tudom ajánlani. Lehet, hogy szabadalmaztatom! :)))

    VálaszTörlés
  3. Pixiekém!
    Szuper lett a picipite :) Én meg terhességi cukorbeteg lettem, így most csak nyálcsorgatás van...
    Puszillak, majd írok e-mailt :)

    VálaszTörlés
  4. Ó, szegénykém! Sajnálom. :( Ismerős a dolog. De gondolj arra, hogy már csak egy picit kell kibírni, a törpének meg úgyis jobb, ha extra egészséges kajákat küldesz le neki. :) puszillak én is!

    VálaszTörlés
  5. De formásak és szépek!!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszi Thrini! :) Azért a habcsókokkal lehetettem volna ügyesebb is, de finomnak finom volt. :)

    VálaszTörlés
  7. Ez a fotósorozat nagyon tetszik! Megkívántam tőle ezt a finomságot!
    Nagyon ügyes vagy, és szeretem, ahogy írsz! :)

    Azt hiszem, nekem is el kell készítenem ezt!

    a gázsütő 5-ös fokozata a légkeverésesnél kb. 200 °C?

    VálaszTörlés
  8. Jaj de guszták! Én meg pont ilyen későn nézegetem, amikor már nem lenne szabad....

    VálaszTörlés
  9. Drága vagy Kricky! :)
    Hát őszintén szólva fogalmam sincs hány fok az a légkeverésesnél, nekem sosem volt olyanom. Gondolom közepesre kell azt is állítani. Próbáld ki, de szigorúan barnacukorral ám! :)

    VálaszTörlés
  10. Norono! Már miért ne lenne szabad? :) Csupa egészség! Barnacukor, gyümölcs.... :D

    VálaszTörlés
  11. Ó hogy ez fú és ahh...de guszta!
    Hát el tudnám majszolgatni a nap bármely szakában :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails