2010. augusztus 3., kedd

Mézes őszibarackfagyi marcipános csokitölcsérben


Nagy mennyiségű őszibarack halmozódott fel a háztartásban, aztán az irtózatos melegre való tekintettel úgy döntöttem, hogy rövid úton feldolgozom a nagy részét, nehogy tönkremenjenek itt nekem. Kezdetnek valami sütikében gondolkodtam, de rájöttem, hogy fagyiból még nem is csináltam barackosat, így e mellett döntöttem. A csokitölcsér ötlete egy régi bedobálós-cetlis receptes lapról származik, de az eredeti változatot teljesen átvariáltam, mert az már akkor sem működött tökéletesen, amikor először szemet vetettem rá, ráadásul nekem van házi marcipánom, az mégiscsak jobb, mint a bolti tartósítószeres változat. A két íz kiválóan remekül passzolt egymáshoz, bár a fagyievéssel kicsit sietni kellett, mert a tölcsérkék végét nem bírtam lyukmentesen lezárni, de ez egyáltalán nem esett nehezemre. Mármint a sietés... :)

A fagyinál az volt a koncepcióm, hogy krémes de mégis frissítő hatású legyen, ezért úgy döntöttem, hogy tejszín mellett joghurtot is teszek bele. Mivel manapság a joghurtok enyhénszólva lötyögős állagúak, fogtam és lecsepegtettem papír teaszűrőn (legfrissebb újításom! :)) és ettől olyan krémsajtos klassz állaga lett. Körülbelül egy órácska kellett neki a hűtőben. A mézzel való édesítés azért, mert a méznek szirupos állaga van, ráadásul ha elég zamatos a barack, már nem kell nagyon rásegíteni, így megmarad az eredeti frissítő gyümölcsös hatás. Nincs fagyigépem, ezért én a három részes mini mixer kicsi turmixos edénykéjét használom erre a célra. Igaz, hogy így csak kétszemélyes adagot tudok készíteni, de nekünk nem is kell több, és így is lesz vagy fél liternyi mennyiség. A másik előnye, hogy nem kell a botmixer fejét félóránként elmosogatni, mert az edénykét be tudom tenni a fagyasztóba és csak kiveszem egy-egy keverés erejéig. Tehát a recept:

Hozzávalók az őszibarackfagyihoz:

2 db nagy lédús őszibarack

1 dl joghurt

1 evőkanál méz

1 dl tejszín

A barackokat megmostam, majd leforráztam, és pár másodperc múlva már szépen le is tudtam húzni a héjukat. Mini turmixgépben teljesen simára turmixoltam, majd hozzákevertem a mézet. A lecsepegtetett joghurttal egy két fordulatnyit újra kevertem rajta, majd a kis turmixedényt egy az egyben betettem a fagyasztóba. Közben felvertem keményre a tejszínhabot. Körülbelül fél órát hagytam a joghurtos barackot a fagyasztóban, majd hozzákevertem a tejszínhabot. Ezután ismét visszakerült a fagyasztóba és kb fél óránként kivettem, lekapartam az oldaláról a fagyott részt, rákapcsoltam a mixer fejére és kevertem rajta egyet. Nekem úgy 3-4 óra alatt érte el végső krémes, de fagyis állagát. Ekkor átkanalaztam egy dobozba, amit fogyasztás előtt kicsivel érdemes áttenni a sima hűtőbe egy rövid időre, akkor könnyebb adagolni.

Hozzávalók a marcipános csokitölcsérhez:

10 dkg házi marcipán

5 dkg porcukor

1 tojás

5 dkg rétesliszt

1 evőkanál magas zsírtartalmú kakaópor

egy csipet só

egy késhegynyi fahéj

2-3 evőkanál tejszín

A marcipánt összetörtem villával és hozzákevertem a porcukrot, majd hozzáadtam az egész tojást és robotgéppel simára dolgoztam. Fokozatosan hozzáadagoltam a rétesliszttel összeszitált kakaóport a sót és a fahéjat. Végül összekevertem annyi tejszínnel, hogy krémes mégse túl folyós állagot kapjon. A gázsütőt előmelegítettem, majd beállítottam 3-mas fokozatra.

Elővettem egy nagyobb tepsit, sütőpapírral kibéleltem, majd 12 cm átmérűjő köröket rajzoltam rá és ezeken egy evőkanálnyi masszát elsimítottam. Kb. 7 perc alatt megsülnek a kis korongok. Amint kivettem őket, konyharuha segítségével még forrón kis tölcséreket formáltam belőlük. Miután kihűltek, megtartják formájukat és ropogóssá válnak. Méretükből adódóan egy gombócot bírnak el, de aki akar, csinálhat ennél nagyobbakat is. Sajnos mire kiértem az erkélyre fotózni és elrendezgettem az asztalon, kicsit megolvadtak a gombócok, de ez nem vont le az élvezeti értékükből. :)


9 megjegyzés:

  1. Már a tölcsér is szuper, és a fagyi bele isteni

    VálaszTörlés
  2. Abetyárját! Ez aztán guszta te jány! :)
    Már indulok is hozzátok, remélem a kétszemélyes adagból maradt még, vagy pedig készítesz nekem is :DD!

    Papír teaszűrő meg mekkora ötlet! Jelentem, már el is loptam!

    Bele merted tenni a turmixgépet a fagyasztóba? Jól értem én ezt?Bírta a műanyag? Mert nekem sincs fagyikészítő gépem, és minden fagyikészítő kísérletem kudarcba fullad... De ezt akkor kipróbálnám. Ha már Te írod... :)

    Hmm... akkor helyesbítek, már két ötletedet is elloptam! :)

    VálaszTörlés
  3. Hát, Ami drága, ez nem konkrétan turmixgép, hanem tudod milyenre gondolok, aminek van egy edénykéje és a tetejére lehet csatlakoztatni az elektromos részt. Én csak az edénykét teszem a fagyasztóba a benne lévő késsel. Azért merészeltem ilyet csinálni, mert ugye a forró kaját is lehet vele turmixolni, akkor a hideget is bírnia kell. Ha van ilyened, próbáld ki!

    VálaszTörlés
  4. Fú, annyi csudát alkottál hirtelenjében az utóbbi időben, hogy alig győzöm követni. Ez a marcipános csokitölcséres, átszűrt-joghurtos barackfagyi már olyan fokú halmozása a kulináris gyönyöröknek, hogy nem is bírom nézni! (Enni azért biztosan bírnám... Hajaj! :)

    VálaszTörlés
  5. Hú azok a tölcsérek! :)
    Becsapós volt, először bemeséltem magamnak, hogy torta, még a tányér is... :D
    Nálad már nem lehet tudni mi az ehető.

    VálaszTörlés
  6. Veronkám, adnék én, de sajna már befaltuk! :)

    VálaszTörlés
  7. Raindrop drága, lehet, hogy tök jó ötletet adtál!? ;)

    VálaszTörlés
  8. Ó hogy ezt most hogy megenném!!!!! Úgyis meleg van. Igaz a marcipánt nem annyira szeretem, de azt hiszem túl tudnám (t)enni magam rajta :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails