2010. október 7., csütörtök

Mentás csokimousse omlós koszorúban



Szüleim kertjéből raboltam egy kis mentát, mert az én balkonládámban szinte semmi sem hajtott ki az idén (grrr....), és rögtön eldöntöttem, hogy valami csokis dologba fog belekerülni. A korábban készített csokimousse változataim a hagyományos tojásos eljárással készültek, de most úgy gondoltam, megpróbálkozom a tojás nélküli tejszínes variációval. Régen láttam egy tévés főzőműsort (talán a Spektrumon), ahol szó volt arról, hogy Pierre Hermé menő cukrászmester mousse-jában csak csoki, tejszín, vaj és cukor van, viszont arra már nem emlékeztem, hogy ezek milyen arányban és hogyan is kell pontosan elkészíteni, hogy hab jellege maradjon, így kénytelen voltam kísérletezni.

Nagyon kérem, ha egy hivatásos cukrász véletlenül erre jár, és még olyan jó fej is, hogy beleolvas a receptembe, véleményezze már meg, hogy az itt leírt eljárásom felesleges túlóvatoskodás volt-e, vagy nagyjából logikusan műveltem-e a dolgokat.

Az omlós koszorú, egy vajas alapú egyszerű süteménytészta, ami úgy alakult koszorúvá, hogy mini kuglófformába csak egyharmadáig töltöttem, így nem lett zárt a teteje, hanem szép kis gyűrűt alkotott a kisült tészta. Ebbe töltöttem a frissen elkészített mousse-t, ami frissen tálalva a legjobb, de hűtőből kivéve is finom, csak akkor kicsit merevebb lesz a krém a vajtartalom miatt.

Hozzávalók a koszorúhoz:

1 tojás

15 dkg cukor

1 dl tej

15 dkg liszt

1 teáskanál sütőpor

1 púpos evőkanál jófajta kakaópor

10 dkg vaj

Az egész tojást robotgép segítségével habosra keverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a tejet. A lisztet összeszitáljuk a sütőporral és a kakaóporral, majd a tojásos keverékhez dolgozzuk. A vajat felolvasztjuk és szintén hozzákeverjük a masszához. Vajazott, lisztezett mini kuglófformákba (vagy szilikonos) kanalazzuk a formák egyharmadáig, és előmelegített sütőben kb 15-20 perc alatt tűpróbáig sütjük, majd a mousse elkészítéséig hűlni hagyjuk.

Hozzávalók a mousse-hoz:

20 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

6 dkg vaj (nálam sima teavaj)

4-5 közepes mentalevél

2 dl tejszín

cukor ízlés szerint

A mentát megmostam, papírtörlővel megszárítgattam, majd mozsárban kicsit megtörtem és a vajjal együtt vízgőz fölé tettem egy edénybe, míg a vaj fel nem olvadt. Az edényt félrehúztam, kevergettem, míg langyosra nem hűlt, ekkor leszűrtem és a mentaleveleket kidobtam.

A vízgőzre visszatettem az edényt, beletettem a csokit és mikor már megolvadt, hozzáadtam az olvasztott mentás vajat, így együtt kevergettem, míg homogén elegyet nem alkottak. A keveréket félretettem hűlni.

A tejszínt felvertem kemény habbá és félretettem. Amikor a csokis keverék már langyosra hűlt, robotgéppel kikevertem, ekkor még kb. egy csapott evőkanálnyi cukorral édesítettem. A tejszínhabból egy evőkanálnyit beletettem és simára kevertem, majd a többi tejszínhabot is óvatosan hozzáforgattam, míg teljesen sima egynemű habbá nem vált.

A mousse-t a már kihűlt koszorúk közepébe kanalazzuk és mentalevéllel díszítjük.

11 megjegyzés:

  1. Te tündérkém, megint nagyot alkottál :)

    Azt hiszem felveszlek cukrászmesternek a képzeletbeli éttermembe :)

    Bevallom mentát+csokit együtt még nem kóstoltam, de nagyon jól hangzik. A krém szerintem tökéletes, ilyet én is már készítettem, de nem tudtam, hogy van már egy hivatalos "feltalálója" :)

    VálaszTörlés
  2. Fúúúúú...ide vele *________*

    VálaszTörlés
  3. Verdaderamente que esto es un postre para los amante de chocolate. Se ve divino.

    Un slaudo

    VálaszTörlés
  4. Köszi Ami! :) Tudod, lehet, hogy ő is valakitől "nyúlta" az ötletet, aztán odabiggyesztette mellé a nevét, ha már úgyis olyan menő. :) De amúgy biztos tud valamit, mert ettől függetlenül is klassz ötletei vannak.

    VálaszTörlés
  5. Hűűű, ez milyen guszta! Ezt ki kell próbálnom! vagy inkbb jobb lenne, ha elkészítenéd, és én megkóstolhatnám. ;)

    VálaszTörlés
  6. Ismét beigazolódott, hogy az egyszerű,de nagyszerű dolgok a legjobbak.
    Gratulálok, és egyben kérnék is egy szeletkét:)

    VálaszTörlés
  7. Uramatyám...

    Beneveznék egy "teszteljünk mousse-koszorút" történetbe :-DD

    VálaszTörlés
  8. Hú, gyerekek! Nem gondoltam volna, hogy ez mindenkinek így bejön! :)))

    Araniel! Postázom! :)

    Mari, me alegro que te guste. :) Se trata de una mousse de menta. Ti saludo

    Tündérrózsa, drága barátnőm! Jöhetsz máskor is tesztelni! :)

    Köszi Kricky! És ígérem összehozzuk! :)

    PiciJuci! Nagyon köszi! Üdvözöllek nálam! Dobom a szeletkét. :)

    Köszi Viki! Ha lesz ilyen rendezvény, feltétlenül szólok! :)))

    VálaszTörlés
  9. Jó ez a mousse. Én is csinálok ilyet. Jó még a mascarpone, kevés vaj, olvasztott 70-80%-os csoki változat is. Ebéd óta fanyalgok csoki után. Most elolvastam a receptedet és még rosszabbul lettem! Ahogy kiszabadulok a munkából, muszáj lesz valami finom, minőségi édességet szereznem! :) Nem bírom már tovább...

    VálaszTörlés
  10. Nosza Zizi, rittyents egyet! :) Tényleg, ebből is van vegán változat?

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails