2011. június 27., hétfő

Frissítő vörösboros meggysorbet mentahabbal



Jaaaaj, ez a meggy! Még van egy rakat cseresznye a hűtőben, de máris hozott apukám még egy rahedli meggyet is, azt se tudom melyikből mit csináljak már.

Nagyon jófajta amúgy, konkrét latin elnevezést nem bírnék prezentálni, de tudjátok, az a jó kis nagyszemű, szinte fekete fajta, édesen-savanykás féle. Valamelyik évben csinált apukám rendkívül finom meggybort, arról jutott eszembe, hogy borral párosítsam most egy kis jeges desszertben. Nagyon szeretem a sorbet-t, ami végülis fagyi, csak tejtermék és tojás nélkül. Amúgy is a gyümölcsösebb fagyikat szeretem nyáron, télen persze jöhet bármi más, de ilyenkor valahogy ezeket érzem frissítőbbnek a kánikulában, gondolom ezzel sokan így vannak.

Ennél a kis jegeskénél az alkoholtartalomtól nem kell félni, mert a szirupfőzés közben elszáll, csak a vörösbor finom zamata marad, ami kicsit feldobja a meggyet. Ha valaki mégis alkoholosan szeretné, akkor először csak a sziruppal főzze össze a meggyet, majd miután kihűlt tegye hozzá csak a bort.

A fagyasztás időtartama változhat aszerint, hogy milyen bort és meggyfajtát használunk, ugyanis a cukortartalom igencsak meghatározó ilyen esetekben, azaz, minél magasabb a cukortartalom, annál tovább kell várni, hogy megfagyjon a keverékünk. Mivel továbbra sincs fagyigépem, ismét a mini turmixgépben készült úgy, hogy a tálkáját betettem a fagyasztóba, majd időnként kivettem, rácsatlakoztattam a gépre és megpörgettem néhányszor. A sorbet-t tálalást követően azonnal fel kell szolgálni, mert gyorsan olvad.

Az általam hozzárendelt mentahabbal nincs ilyen probléma, mert rendkívül egyszerűen tejszínnel készül, a mentát szirup formájában adagoltam hozzá. Ha valaki előbb elkészíti, és hosszasan várakozik vendégeire, vagy később tálalná, egy kis zselésítő anyaggal meg lehet még kötni, de nekem így is teljesen jó tartása volt, szép kis galuskákat tudtam belőle formázni.

Ez most azon ritka desszertek közé tartozik, amivel nem kellett kísérletezgetni, elsőre jól sikerült, így megosztom most veletek is.



Vörösboros meggysorbet mentahabbal

Hozzávalók a sorbet-hoz:

15 dkg megmosott, kimagozott meggy

5 dkg kristálycukor

5 dkg nádcukor

fél dl víz

fél dl száraz vörösbor

1 teáskanál méz

Hozzávalók a mentahabhoz:

2 evőkanál kristálycukor

2 evőkanál víz

1 marék mentalevél

1, 5 dl tejszín


A meggyet leturmixoljuk és félretesszük.
A cukrot, a nádcukrot, a vizet és a vörösbort edénybe tesszük, felforraljuk, majd kb. fél perc forralás után visszavesszük a lángot és ellenőrizzük, hogy szépen eloldvadt-e a cukor. Ha ez megtörtént, hozzátesszük a mézet és a leturmixolt meggyet. Még egy rövid ideig, 2-3 percig főzzük, majd félretesszük hűlni.
Ha már kihűlt, visszaöntjük a mini turmixedénybe és a fagyasztóba tesszük. Ha van fagyigépünk, könnyebb dolgunk van, a használati útmutató szerint járjunk el. :P Én a turmixedénykét félóránként előkaptam, rácsatlakoztattam a fejre és keverintettem rajta egyet, illetve az edény oldalára fagyott masszát lekapirgáltam egy spatulával. Körülbelül 2-3 óra alatt nyerte el végleges állagát, érezni fogjuk, hogy mikor jó.

A mentahabhoz először a cukrot a vízben a tűzhelyen gyenge sziruppá főzzük. A mentaleveleket megmossuk és mozsárban kicsit megtörjük, majd a sziruphoz adjuk. Tovább főzzük egy-két percig, majd hagyjuk kihűlni. Ezután a mentaleveleket leszűrjük és a szirupot a kemény habbá vert tejszínhez adagoljuk folyamatos gépi keverés mellett. A habot a hűtőbe tesszük felhasználásig.
A mentahabból két evőkanál segítségével galuskákat formázunk, pohárba tesszük, majd fagyiskanállal egy gombóc sorbet-t helyezünk a tetejükre és mentalevéllel díszítjük.

4 megjegyzés:

  1. Na ez jöhet tényleg, már hétágra süt a nap:) Az anyukáméknak is ez a finom meggye van, nem tudom a nevét, de mennyei ízű.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk folyamatosan "fagy" valami...a sorbet csak a jégkása állagig jut el, ott a gyerkőc elszürcsöli szívószállal:)

    VálaszTörlés
  3. Ugye Moha? Én is nagyon szeretem, kár, hogy ezt a friss ízt nem lehet konzerválni, fagyasztva már nem olyan jó.

    Mummy! :)))

    Barbette, a jégkása sem rossz! Tud a gyerek élni :)))

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails