2012. január 16., hétfő

Mézes rumos különleges puncstorta, rumos-meggyes bonbondísszel



Egy kis kísérletezés eredménye ez az érdekes puncstorta, amit itthoni szülinapi meglepinek készítettem.
Az Ünnepeltem egyik kedvenc süteménye a puncs torta, vagy szelet, amit sosem értettem, mert nem találom egy extra finom süteménynek. Készítettem neki már kétszer is, de úgy éreztem, hogy érdemes lenne feldobni ezzel-azzal, persze csak addig a határig, amig még nem veszti el teljesen az eredeti ízvilágot, mert akkor már lehet, hogy kétségbe vonná a puncstortaságát. :)

Csilla barinőmtől kaptam Gran Canariáról egy mézes rumot ajándékba, és mivel a családban senki sem iszik rumot, eddig nem tudtam mit fogok vele kezdeni.
Ünnepelt másik kedvence a konyakos meggy bonbon, így gondoltam összevonom a kettőt és készítek egy mézes rumos puncstortát, hozzá mézes-rumos-meggyes bonbonokkal. Így aztán adott volt a töltelékhez a meggy és a meggylekvár, a bevonathoz a meggylé, egy kis extrának pedig a csoki, ami a bonbonhoz ugye adott.

Kicsit túlagyaltam persze ezt a dolgot is, mert az jutott eszembe, hogy a puncs alapvetően egy angolok által Indiából "importált" ital, aminek az alapja egy fűszeres tea rummal, ezért a töltelék locsolgatásához egy fekete teás-rumos szirupot készítettem. Szerintem nagyon finom lett, legalábbis az én ízlésemnek. :)
A piskóta hozzá viszonylag egyszerű, nem akartam azt már túlbonyolítani. Persze nem lehet mindenkinek otthon ilyen mézes rumocskája, ezért B-verzióként elegendő, ha egyszerűen a megadott rum mennyiségét összemelegítjük egy evőkanál mézzel, ez esetben azért nem árt kóstolni, hogy ne legyen túl édes.

A bonbonnál én nem a folyós alkoholos verziót választottam, hanem inkább egy krémszerű állagot képzeltem  el, szerintem nagyon fini lett a tejcsokis-rumos krémben csücsülő mézes rumba áztatott meggyszemekkel, roppanós étcsokiburokban. Egy szilikonos formányi mennyiséget készítettem, azaz 15 db-ot, ebből 6 db díszdobozba került, a többi a tortába, plusz a selejt minőségellenőrzés céljából. :)


A torta felépítése erősen hasonlatos az őszi sikeres aszaltkörtés mogyorótortához, vagyis egy fészekbe kerül a töltelék, így a tetejét és az oldalát szép egyenesen le lehet simítani. A tölteléknél én nem a túláztatott, szottyos verziót készítettem, inkább egy könnyű, levegős, omlós belsőt képzeltem hozzá, hogy a csokis gallérral együtt és a díszítést követően ne legyen már túlzottan tömény egy-egy szelet belőle. Emiatt ugyan nem lehet olyan szépen szeletelni, de legalább sokkal finomabb. :) A locsoláshoz használt sziruphoz kiforraltam a rumot, hogy az is ehessen belőle, aki nem fogyaszt alapvetően alkoholt, persze sima összemelegítés is elegendő.

A bevonat egyrészt egy sima cukormáz, amit én szándékosan pikánsan savanykásra készítettem meggyszörppel és egy kis plusz citromlével.
A díszítéshez direkt nem használtam semmi különösebb eszközt, csak egy teljesen sima sütőpapírból hajtogatott zsákocskát, ezzel pöttyöztem körbe a bonbonokat,  majd a torta peremét is apró kis csigákat formázva, hogy kicsit borzas-tüskés hatást érjek el.

Kóstoljátok meg az én verziómat, bonbont gyártani hozzá nem kötelező! :)


Különleges puncstorta mézes rummal

Hozzávalók egy kb. 20 cm-es átmérőjű tortához:

A piskótához:
5 tojás
10 dkg kristálycukor
5 dkg porcukor
12 dkg liszt
6 dkg étkezési keményítő
1 teáskanál sütőpor
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál citromlé

A töltelékhez:
15-20 szem magozott meggybefőtt
2 evőkanál meggylé
3 evőkanál mézes rum (vagy barna rum+méz)
1 dl erős fekete tea
3 evőkanál meggyszörp
2 evőkanál meggylekvár
maréknyi mazsola, vagy egyéb aszalt gyümölcs

A cukormázhoz:
10 dkg porcukor
3-4 evőkanál meggyszörp
1 evőkanál citromlé

A bonbonokhoz és a karima bevonásához:
10 dkg magas kakaótartalmú étcsoki (nálam 70,4%-os)
6 dkg tejcsoki
0,5 dl tejszín
1,5 evőkanál mézes rum
+ a töltelékhez beáztatott meggybefőttből 15 szem

A meggyszemeket a rumba és a meggylébe áztatjuk, közben nekifutunk a többi műveletnek.

A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük a porcukorral. A tojások sárgáját a cukorral és a citrom héjával, valamint a citromlével fehéredésik keverjük. Hozzádolgozzuk a keményítővel és sütőporral előzőleg összekevert lisztet. A tojáshabot a keverékbe forgatjuk, de ne törjük nagyon össze.
A piskótamassza kétharmadát egy 18 cm-es tortakarikában, egyharmadát pedig egy kb 20x15cm-es csíkban sütjük meg előmelegített sütőben, tűpróbáig. A csíkot még melegen konyharuhába bugyoláljuk és piskótatekercs-szerűen feltekerjük.

A kerek tortakorongot négy lapba vágjuk, a két legszebb lapot félretesszük a torta aljának és tetejének, a másik kettőt pedig kis kockákra vágjuk.
A beáztatott meggyszemeket kiválogatjuk, a szebbeket félretesszük a bonbonokhoz, a többit összevágjuk a töltelékhez. Készítünk egy erős fekete teát.
A sziruphoz összemelegítjük az áztatáshoz használt rumot és meggylevet, a teát, a szörpöt és a lekvárt. Ha nem szeretnénk, hogy alkoholos legyen, ezen a ponton forraljuk ki a keveréket.
Egy tortagyűrűbe állítjuk az alsó piskótalapot, egyenletesen meglocsoljuk sziruppal. A tetejére szánt piskótalapot is sziruppal megkenjük, félretesszük, majd a maradék sziruppal összeállítjuk a tölteléket.
Az összevágott piskótakockákat keverjük össze a sziruppal és a gyümölcsökkel, a keveréket az alsó piskótalapra nyomkodjuk. Ráhelyezzük a tetejére a második piskótalapot, rászorítjuk a tortagyűrűt és jól lenyomkodjuk, a tetejére nehezéket is tehetünk, majd beállítjuk a hűtőbe egy fél órára. 
A feltekert piskótát a torta magasságának megfelelő szélességű csíkokra vágjuk. A hűtőből kivett tortán meglazítjuk a tortagyűrűt, a piskótacsíkokkal körbefogjuk a tortát, méretre szabjuk, majd újra rászorítjuk a tortagyűrűt. Fél napot, vagy akár egy éjszakát pihentetjük.


A bonbonokhoz temperáljuk az étcsokit, megtöltjük a szilikonformákat és a hűtőbe tesszük. Amíg a csoki dermed, elkészítjük a tölteléket. Felforrósítjuk a tejszínt, ráöntjük a tejcsokira és kevergetve felolvasztjuk benne. Lassan adagolva összedolgozzuk a rummal, majd a csokiüregeket megtöltjük a töltelékkel és a rumba áztatott meggyszemekkel. Hagyjuk újra a hűtőben összedermedni, majd lezárjuk a bonbonok talpát temperált csokival. A maradék tölteléket és olvadt csokoládét összekeverjük és félretesszük a további díszítéshez.

A cukormázhoz simára keverjük a porcukrot a meggyszörppel és a citromlével. Sima, de lassan folyó, sűrű krémet kell kapjunk, ezért a meggyszörp sűrűségétől is függ, hogy mennyit kell majd hozzá adagolnunk.
(Kiskanál segítségével a bonbonok tetejét is díszíthetjük a mázzal, de ez a forma adta lehetőségeken múlik, az enyémeken éppen volt egy kis üreg a tetején.)
A mázat ráöntjük a torta tetejére, hagyjuk szétterülni, majd kanállal még segítünk neki kijutni a peremig. Hagyjuk rádermedni a hűtőszekrényben.
A maradék csokis tölteléket és temperált csokoládét gőz fölött újraolvasztjuk, az optimális állag elérése érdekében még higíthatjuk kevés tejszínnel. A tortakarikát körben éles késsel meglazítjuk, levesszük a tortáról és a torta peremét körbesimítjuk a csokiganache-al. A hűtőszekrényben készre dermesztjük a tortát. A bonbonokkal feldíszítjük a torta tetejét és a maradék csokival díszíthetjük a bonbonokat és a torta felső peremét. 



25 megjegyzés:

  1. :O Hát én ettől kész vagyok....Kellett egy kis idő amíg kaptam szikrát miután elolvastam :)
    Már a látvány maga is felemelő,de így,hogy elolvastam mi van benne,hogyan is készült....Mennyei lehet.
    Az én párom is imádja a puncstortát,lehet,hogy ilyennel kéne meglepnem amikor jó pár hét távollét után végre hazajön :)
    Köszi Pixi,mára megvolt a tortaélmény :D

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű és írtó finomnak látszik! Muszáj lesz beszereznem egy üveg mézes rumot... :-)

    VálaszTörlés
  3. Micsoda szépség! És most megbocsátom, hogy puncsos... mert hogy nem szeretem a puncsot... de így jöhetne, asszem :)

    VálaszTörlés
  4. Én is szeretem a puncstortát, ezt pedig különösen szeretném. Egyszerűen átólzéig imádni való! :O :))))))))

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű lett, meg biztosan ez a legfinomabb puncsos torta, amivel mostanában találkoztam. Irigylem türelmedet, kitartásodat, amivel megalkotsz egy-egy tortát. Gratula!

    VálaszTörlés
  6. Háááááááááát, én is szeressem a puncsosat, az a helyzet :-) Egyszerűen tátott szájjal nézem a Művet, egyszerűen lehengerlően tökéletes lett!

    Az Ünnepelt hogy nyilatkozott róla? :-)

    VálaszTörlés
  7. "torta peremét körbesimítjuk a csokiganache-al"
    és tükörsima lesz. én meg megőrülök :D

    nagyon szép lett, ki fogom próbálni a piskótakarikát kívülre! :)))

    VálaszTörlés
  8. Köszi Csajok! :)

    Fanó! Hát ha olyan sokat távol van, mindenképp megérdemli! :) Ráadásul előre is tudsz dolgozni vele, mert finomabb, ha egy éjszakát hagyod összeérni az ízeket, aztán másnap már csak dekorálni kell.

    Köszi Zsuzsa! :) Nem is kell mézes rum hozzá, elég a sima barna, egy kis mézzel összemelegítve.

    Ami! Ez nem olyan, mint a puncsos pudingpor, azt garantálom! :) Egyébként a hagyományos puncs ízt kerestem, vagyis rumos teásat.

    Köszike Egycsipet! :) Mindenképp szólj, ha véletlen megcsinálod!

    Köszi M@rti! Hát egy kicsit megint túlbonyolítottam tudom, de menet közben jönnek az ötletek, aztán már nem tudok megállni. :)

    Köszi Tejszínhab! :)

    Viki, köszike! :) Hát képzeld, nagyon ízlett neki, pedig pont előző nap vitatkoztunk az úgynevezett "újragondolt" kajákról. :))) De végül meg lettem dícsérve.

    Száva! Már nem először választom ezt a megoldást és tényleg nagyon jó, mert tök egyenes lesz az oldala, így aztán csak egy vékony réteg bevonatot igényel. Bár itt most pont elrontottam, mert megzavartak közben és a végén átsimítottam egy kis meleg vizes késsel, be is mattult tőle, pedig amúgy szép fényes volt. :( Szóval ezt a hibát ne kövessétek el!

    VálaszTörlés
  9. Hát én is a levegő után kapkodok:))) Elképesztően gyönyörűséges lett Pixie:)))))

    Látszik rajta, hogy benne van szíved-lelked!

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűséges és biztos isteni finom!

    VálaszTörlés
  11. Annyira elegáns, felismerhetően magán viseli a stílusodat. Nagyon precíz vagy, micsoda aprólékos munka!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szuper ez a torta, biztosan olyan finom is, mint amilyen szép.

    VálaszTörlés
  13. Jöttem a receptért is. :)
    Ó, ez a torta maga a csoda. Isteni lehet. El is csábulnék arra a szeletkére, ha le tudnám kapni a képernyőről... ;D

    VálaszTörlés
  14. El is hiszem, hogy ízlett :-) Megint megcsodáltam, és megint csak elálmélkodtam rajta, csodálatos!

    A pici bonbonokról képzeld, illatos teamécses jut eszembe :-) Nem bírom róla levenni a szememet, na!

    :-)

    VálaszTörlés
  15. Pixie!
    Fantasztikus tortát készítettél, na és a bonbonok, csúcs:-)))

    VálaszTörlés
  16. Ó te jó ég!!!!! :-) Ha egyszer a férjem megkeresne, hogy készíts tortát nekem (nem fog, és amúgy is január 1-jén születtem) de ha mégis, akkor CSAKISILYEEEET! Nagyokat nyelek. A gyengém a puncs, de olyan ócskák vannak csak!

    VálaszTörlés
  17. Elképesztő!!!Megint olyat alkottál,amit képtelenség szó nélkül hagyni!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  18. mmmm... csorog a nyálam..:)) zseniálisan fantasztikus lett!! de persze ezen kicsit sem lepődök már meg:D

    VálaszTörlés
  19. Köszi Vianne, ari vagy! :) Pedig nincs benne külsőleg túl sok extra, de azt megértem, hogy neked miért tetszik. ;)

    Köszönöm Marisz! :)

    Kata, köszike neked is! :)

    Köszönöm szépen Angéla! Igen, tényleg fini volt. :)

    Petra, vidd csak a recit, de aztán el ne felejts referálni, ha elkészült és megkóstoltad! :)

    Köszi Viki, olyan jó fej vagy! :) Tényleg emlékeztet teamécsesre, jééé...

    Köszönöm Cilee! :)

    Gesztenye, nagyon kedves vagy, köszi! :)

    Nóra, akkor erről már lekéstünk. :) Majd egyszercsak...

    Edina, köszike szépen!

    Csilli! Jól lemaradtál a kóstolóról. Sajna kevéske bonbont csináltam, de majd ha újra nekifutok, mentek neked is. :)

    VálaszTörlés
  20. Ó, irtó izgalmasnak hangzik! Csatlakoznék Nóri véleményéhez(és nem csak azért, megkeresne, hát csak ilyet, mert ezt ki kell próbálni és nem tartom valószínűnek, hogy én valaha is olyan bátor legyek, hogy neki álljak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nórikám! :) Azért bonbonok nélkül is fincsi volt ám, úgy már nem olyan hosszadalmas az elkészítése.

      Törlés
  21. Ez naggyon durva... Eszméletlen!
    Szép is, gondolom hihetetlen finom... de engem az nyűgözött le legjobban, hogy mennyi türelmed van!

    Én ennek neki sem mernék állni! bonbont gyártani a tetejére... na ne!

    Gratulálok! Minden elismerésem!
    Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi! Nagyon kedves vagy! :) Tudod, az ünnepelt kedvéért mindent, amúgy nem vagyok a türelem bajnoka. :))

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails