Különleges megbizatásom volt a múlt héten. :)
Szülinapi tortát készítettem kétpetéjű ikerlánykáknak, akik ráadásul még egy közismert és elismert bloggeranyuka, Mirelle leánykái.
Én személy szerint nagyon izgultam, hogy meg tudok-e felelni az elvárásoknak, és itt most nem konkrétan a csillogó gyerekszemek számítottak a fő fokmérőnek, gondolom sejtitek mire gondolok. ;)
Mirelle sincs oda hozzám hasonlóan a túl édes dolgokért, ezért a torta ízében gyorsan megegyeztünk, mégis nehéz eltalálni, hogy a tömény cukor bevonattal kellemesen harmonizáljon még a töltelék. Joghurtos-epres krémben egyeztünk meg, csokis piskótában, amihez a mandulakivonattal ízesített házi fondantbevonat csatlakozott. Mirelle szerint finom volt, és kénytelen vagyok elhinni neki, mert úgyse mondaná meg, ha nem. :)
A téma, egy viszonylag újkeletű animációs rajzfilmsorozat, a "Mia és én", azon belül is a címszereplő Mia és egy unikornis. Utánanéztem persze a karaktereknek, és rögtön láttam, hogy nem valami elnagyolt figurákról van szó, inkább minden olyan részletesen kidolgozott, ezért jól át kell majd gondolnom a koncepciót.
Mivel marcipánfigurákat beszéltünk meg, úgy gondoltam, hogy csak akkor fogom tudni a viszonylag pici, 12 szeletes tortára a két figurát elkészíteni úgy, hogy még hasonlítsanak is az eredetire, ha nem egész alakosak lesznek, csak afféle torzók. Így aztán egy bokorból kukucskálnak kifelé, amit egyben háttérnek is szántam a tortához. Miután a figurákkal már elkészültem és félig a tortával is, akkor sikerült csak elcsípnem a mesét a tévében, amiből kiderült, hogy egy kisebb unikornis is van sárga sörénnyel, lehet, hogy azzal könnyebb dolgom lett volna, mint az anyukájával. :) Persze ennél részletesebben is ki lehetett volna dolgozni őket, főleg a kiscsaj ruháját meg a hajában lévő díszeket, de az időkeret ugye megint csak szűkös volt.
A bokrot tragantból, azaz keményre kiszárított cukorlapból készítettem el, hozzá a figurák marcipánból vannak. Azóta még nem kerültek elfogyasztásra, úgyhogy azt hiszem a Nők még egy kicsit nézegetni szeretnék őket. :)
A feliratot úgy találtam ki, hogy a rajzfilm logójához passzoló legyen, csak a lányok beceneveire formázva. Mivel eredetileg nagybetűkből csak négyféle szerepel rajta, a hiányzó betűket nekem kellett kitalálni, hogy ne üssenek el annyira. Mert ugye nyolcévesen már számít a dizájn is. ;)
Isten éltesse még a Nőket sokáig!
Hát nem tündériek? :)
Gyönyörűségeset alkottál ismét, nem hiszem, hogy lenne anyuka vagy leányzó aki ne repesne az örömtől, hogy ilyen tortát adhat/kaphat! :)
VálaszTörlésLe vagyok hidalva a figuráidtól! Én még a torta-lóval is gondban leszek, nemhogy egy ilyen kicsi marcipánfigurát elkészítsek!! Gyönyörű a torta, szerintem teljesen visszaadja a mese hangulatát.:)
VálaszTörlésIgen, a lányok gyönyörűek! :-) A torta meg zseniális, micsoda precizitás, ezt szeretem benned annyira!
VálaszTörlésBámulatos! :)))
VálaszTörlésSzép lett... és azok a szemek!!!
VálaszTörlésIsmét hoztad a megszokott formádat...minden apró részlet a helyén van, ne aggódj!
VálaszTörlés