2013. augusztus 5., hétfő

Napraforgós torta




Készültem már egy ideje lélekben erre a tortára, mert két terv is formálódott a fejemben hozzá, hogyan is lehetne egyszerűen, elegánsan, de szépen megoldani.
Az ünnepelt kedvenc virága a napraforgó, így jó témát szolgáltatott a szülinapi tortához. Férjecskéje lepte meg általam a tortával, aki az ízlésemben megbízott ugyan, de nem nagyon tudta elképzelni milyen is lesz ez az egész 3D-ben.

Belsőleg egy vaníliás omlósabb fajta piskótát készítettem hozzá, benne tejszínes túrókrémmel, őszibarackkal és ribizlivel. Burkolóanyagként most egyharmad részben marcipánból és kétharmad rész házi fondanból készített cukortésztát használtam próbaképpen, hogy kellően törtfehér, de stabilabb burkolást kapjak, mert nagyon féltem a 40 fokos hőség miatt. Mivel egy kis kézi festést is terveztem rá, nagyon nem volt mindegy, hogy megfolyik-e rajta a festék, vagy sem, de úgy érzem, hogy ezt sikerült most kivédeni.

Napraforgót még sohasem készítettem, és a drótos cukorvirág technikában sem vagyok valami gyakorlott, bár autodidakta módon próbálkozom vele időnként. Így most először egy másik technikával kezdtem a virágfej gyártását, azaz a szirmokat egymásra ragasztva, az egész fejet egyszerre összeépítve. A másik variációnál a kis szirmokat egyenként drótoztam, ami meglehetősen pepecs munka volt és plasztikusabban is meg lehetett volna oldani, így utólag nézve, de egy harmadik változatra már nem jutott időm. A virágfejek közepét is kétféle módszerrel próbáltam élethűvé tenni, aztán menet közben, a különböző napraforgó fotókat nézegetve rájöttem, hogy rengeteg változat van erre is, így talán nem is lehet egy adott jellegzetességet megragadni.
Mindenesetre a végén úgy döntöttem, hogy mind a kettő virág rákerül a tortára, nekem így tűnt esztétikusnak, de elképzelhető, hogy valakinek a virágok különbözősége miatt ez diszharmonikusnak tűnhet.

Az az egy biztos, hogy Takács Ferenc gyönyörű fotójának köszönhetően egy tortám se tündökölt még ilyen szépen! :)
Nagyon köszönöm Feri úr! :)))

19 megjegyzés:

  1. Nekem is az egyik kedvenc virágom, szépséges lett mindkét variáció :D

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlen lett! Én nem látok hű de nagy különbséget a két csodás virág között, bár nem vagyok nagy drótszakértő. Talán annyi, hogy az egyiknek jobban hátrahajlanak a szirmai, tippem szerint az a drótos, de jó is, hogy nem csiszre egyforma, hisz az életben is ugyanígy van, egy része még bimbó, egy része épp kinyílt, némelyik meg "érettebb", szóval nekem pont így teljesen harmonikus és élethű! Csodaszép, imádnám, ha ilyen szülinapi tortám lehetne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike Dinus! :) Tudod, nincs idő mindent kigyakorolni, de legalább mindkét verzióból okultam egy kicsit.

      Törlés
  3. Csodás a tortád! Nekem nagyon bejön ez a festett-3D összehatás :)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép!!! És ki látott már két, teljesen egyforma napraforgót?? :)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon művészi megoldás! Széééép!

    VálaszTörlés
  6. fantasztikus lett! Különösen tetszik a virág 3d-s és a szárak festett szárainak összedolgozása!
    Csodás munka, mint mindig!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails