2010. december 12., vasárnap

Fahéjas piskóta mézes fehércsokis krémmel - két díszítési ötlet egy tortára



A Mikulásra készült hóangyalos tortánál említettem (ITT), hogy elkészült ez a bizonyos fahéjas tészta a hozzá illő mézes krémmel, de a fondantbevonathoz nem passzolt, ezért most kihasználtam az alkalmat és idősem hölgyrokonom névnapjára elkészítettem másfajta díszítéssel.


Általában magam szoktam készíteni a bevonatot, csak marcipánból használok "gyárit", mert a házi változattal sajnos nem lehet szépen burkolni. Most azonban vérszemet kaptam, mert találtam egy újfajta - legalábbis nekem új-, csokoládé alapú bevonómasszát, a Chokoflex-et amit a gyártó most karácsonyi ízesítéssel is elkészített (Chokoflex-mas) és úgy gondoltam muszáj lesz kipróbálnom. Egészen sötét étcsoki színe van és a címke alapján naranccsal, fahéjjal és szegfűszeggel van ízesítve. Ami szimpatikussá tette, hogy úgy reklámozzák, hogy természetes anyagokból, szinezék hozzáadása nélkül készült, de azért a biztonság kedvéért felhívtam őket, hogy tartósítószerből ugyan mennyit használnak. Egy kedves úr megnyugtatott, hogy csak nagyon minimálisat, ezért viszonylag rövid a lejárati ideje, ami nekem most nem is baj, mert karácsony után ennek az ízesítésnek már maximum szilveszterig van létjogosultsága. :)
Szóval a lényeg az, hogy kipróbáltam és nagyon szépen nyújtható, porcukorral megszórt felületen természetesen, és még formázni is egészen jól lehet, persze papír vékonyságú finommunkákhoz nem alkalmas, de nem is arra lett kitalálva. A második, kicsit cizelláltabb díszítésű tortácskánál használtam fel, talán adok valakinek ezzel is egy jó díszítési ötletet.


A hópelyhes díszítés lényegesen egyszerűbb, elsősorban azoknak ajánlom, akik még sohasem próbálkoztak bevonómasszákkal beborítani egy tortát, vagy csak megrettennek elsőre a feladattól. Elkészíthető úgy, akár egy tiramisu, tálban rétegezve, akkor egy kicsit lazábbra érdemes venni a krémet, picit több tejszínnel.
A hópelyheket fóliából vágtam ki, majd helyeztem a tortára és váltakozva szórtam meg fahéjas porcukorral, kakaóval, és sima porcukorral. Fontos! A díszítést csak tálalás előtt készítsük, mert a hűtőben pihentetve a krém beszívhatja a rászórt porcukrot és kakaót, így mire a család elé kerül, már lehet, hogy csak ronda pacák maradnak a süteményünkön. :)


Fahéjas piskóta mézes fehércsokis krémmel


Hozzávalók a piskótához:

25 dkg szobahőmérsékletű vaj
20 dkg cukor
4 tojás
1 dl tej
1 kávéskanál vaníliakivonat
(vagy egy csomag vaníliás cukor)
25 dkg liszt
2 teáskanál borkő (creme of tartar) + 1 teáskanál szódabikarbóna
(vagy fél csomag sütőpor)
1 púpos kávéskanál őrölt fahéj

a krémhez:

4 dl tej
3 evőkanál étkezési keményítő
2 evőkanál méz (pl. akác, vagy selyemfű)
8 dkg fehércsoki
2 dl tejszín
+ ha tortát készítünk még egy kis habfixáló,
ha tálban rétegezzük, még egy deci tejszín

A piskótához elektromos habverővel a vajat habosra keverjük a cukorral, majd beledolgozzuk az egész tojásokat. Hozzáadjuk a vaníliát, a tejet és jól kidolgozzuk. A lisztet összeszitáljuk a sütőporral és a fahéjjal, majd a tésztába keverjük, míg sima, jól kenhető habos masszát nem kapunk. A sütőt előmelegítjük és közepes fokozatra beállítjuk.

Ha tortát szeretnénk készíteni, egyben, kapcsos tortaformában, vagy külön laponként tűpróbáig sütjük. Ha rétegezve tálban szeretnénk elkészíteni, sima szögletes közepes méretű tepsiben, vagy más formában kisütjük.

A krémhez a keményítőt kikeverjük a tejjel, hozzáadjuk a mézet, majd addig főzzük folyamatosan kevergetve, míg össze nem sűrűsödik. A fehér csokit összetördeljük és a még forró keverékhez adjuk, majd kevergetjük, míg langyosra nem hűl. A tejszínt kemény habbá verjük. Ha tortába szeretnénk tölteni, ekkor egy evőkanálnyi habfixálót (pl. zselatin fix) is keverünk hozzá. Ha tálban rétegezzük, kb egy deci tejszínnel többet számoljunk. Kézi habverőre váltva a kihűlt fehércsokis krémbe forgatjuk és a hűtőbe tesszük.

Míg a krém hűl, a már kihűlt tésztát lapokra vágjuk. A krémet habverővel átforgatjuk és betöltjük vele a tésztát. Ha tortát készítünk, tortagyűrűvel összefogjuk és pár órára betesszük dermedni a hűtőbe. Ha tálban rétegezzük, a krémmel a tészta tetejét is vonjuk be a krémmel.

Leírom tehát az általam használt díszítés menetét.




A tortához egy tojásfehérjét 10 dkg porcukorral gőz fölött keményre vertem, majd miután kihűlt, 10 dkg vajjal tovább habosítottam. Ezzel vontam be a tortát, majd hűtőben rádermesztettem. A gyúrható csokimasszát (Chokoflex-mas) porcukron kinyújtottam és bevontam vele a tortát. A felesleget körben levágtam, majd hurkát sodorva belőle körben lezártam a díszítést. Egy tojásfehérjét kemény habbá vertem annyi porcukorral, amennyit felvett és pár csepp citromlével tettem fényessé. Ezzel a masszával írókáztam rá a díszítést és cukorgyönggyel helyenként kihangsúlyoztam.




A tálban rétegezett süteményhez megvártam, míg a krém megdermed a tetején. Fóliából két méretarányos csíkot vágtam, melyeket egymáson keresztbe fektetve négy részre osztottam a tetejét. Felváltva megszórtam a négyszögeket fahéjas cukorral, kakaóval és porcukorral. A fóliából kivágott hópehelysablonokat óvatosan ráhelyeztem és kontrasztosan váltogatva a színeket újra megszórtam. Óvatosan leemeltem a fóliát és azonnal tálaltam. A díszítést csak tálalás előtt készítsük, különben a krém beszívhatja.

6 megjegyzés:

  1. Ínycsiklandó,Pixie és gyönyörű, mint mindig!

    VálaszTörlés
  2. Jaj Pixie!
    Ismét csak ámulok és bámulok a kreativitásodon.
    Az írókázott torta meg egyszerűen gyönyörűséges........nálam a legújabb szerelem lett:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Norono, ChefViki, Gondaanyu és PiciJuci! :)
    Aranyosak vagytok!

    VálaszTörlés
  4. Jujj de gyönyörűségesek...és milyen finomak lehetnek *___*
    Jajj de megkóstolnám :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails