Tudtátok, hogy a hosszúszárnyú bálnák sokszor fél órácskát is elénekelgetnek egymásnak? Ráadásul ez a dalocska akár 30 km-es távolságra is elhallatszik!
Vianne kisfia ezt biztosan tudja, ugyanis nagy rajongója ezeknek az óriástestű vízi emlősöknek, pedig még csak három éves. :)
Ez immár a második szülinap, melyen volt lehetőségem neki tortát készíteni, amit ezúton is köszönök Vianne-nek, egyik kedvenc bonbonos blogom, a Levendula és Csokoládé szerzőjének. ;)
Eredetileg Nimród málnás-meggyes tortát rendelt, de úgy gondoltuk, hogy ne keverjük már össze a kétféle gyümölcsöt, az olyan furi, így alulra került egy feketeerdő-ízű meggyes, felülre egy joghurtos-málnás töltelék csokis piskótába. A bálnát kellett egy napot szárítgatnom, hogy így megálljon, de miután marcipánból készült, még így is kicsit lapos lett a hasa.
Az utolsó pillanatban még készült hozzá egy kis gülüszemű rákocska is, ami már nem került a fotóra, de Vianne beszámolója szerint az esett először áldozatul a gyerekseregnek. :)
Le vagyok hidalva, Pixei! Mikor jöhetek a figurakészítő gyorstalpalóra? :)
VálaszTörlésÉn csak azt tudom, hogy így, 200 km-ről nézve is csodás a tortád! :-DD
VálaszTörlésIsten éltesse a kis srácot! :) (És feltétlen értesítést kérek ha elindul a Tejszínhab által feszegetett gyorstalpaló...:)))
Ismét 5* alkottál.........az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.
VálaszTörlésFigura késíztő tanfolyam + 1fő!
Gyönyörűsèges ès nagyon-nagyon finom volt a torta. A gyerkőckék percekig simogatták a bálnát, csak nehezen tudtam kimenekíteni a kicsi kezek közül, azòta is őrizzük, a rákocska sajnos odaveszett:)
VálaszTörlésNagyon köszönjük Pixie, nagyon boldoggá tetted Nimròdot:))
Van ízlése a gyerkőcnek: málnás- meggyes-csoki kavalkád,
VálaszTörlésnagyon klassz lett!:)