2010. január 13., szerda

Kreatív blogger izé



Hát az úúúúgy voóóólt…, hogy kaptam ezt a nagyon kedves díjat Lizától, amin egészen meghatódtam, mert csak igen rövid ideje foglalkozom ezzel a bloggerkedéssel. Ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy érdemesnek talált rá! Láttam én már ezeket a kis díszes ablakocskákat másnál, de nem tudtam mit is jelent pontosan, így most, hogy a játék szabályait be kell tartani, muszáj volt tüzetesebben utánanézni. Először furcsa volt látni, hogy van, akinek több is van, de nagyjából ugyanabból a körből kapja, így nem értettem a koncepciót. Közben úgy döntöttem, hogy az elnevezés alapján megyek, szó szerint értelmezem a feladatot. Éppen ezért olyanoknak szeretném továbbadni a stafétabotot, akik igyekeznek valami újat alkotni és lelkesen kísérletezgetni, de nem feltétlenül a gasztronómia területén, hanem úgy általában mindenben. Így talán az általam jelöltek is követik a példámat és nem csak olyanoknak adják tovább a díjat, akiket valami furmányos beállítás folytán elsőre kidob a keresőprogram, hanem a kevésbé látogatott blogokat is szemügyre veszik.

Tehát a játék szabályai értelmében az alábbiaknak kell eleget tennem:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam - megtörtént

2. A logót ki kell tennem a blogomba - úgyszintén

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam – igenis :)

4. Írni kell magamról 7 dolgot (jajj, ez kemény dió,

hamarosan megteszem és kiegészítem a bejegyzést becsszó…)

5. Tovább kell adnom a kitüntetést 7 blogtársamnak

6. Be kell linkelnem őket

Az én jelöltjeim tehát:

Alíz

Metikus

Ottis

Biobrigi

Zizi

Tűzpadka

Kinga

Szeretettel üdvözlöm őket, kívánok további nagy lelkesedést és ihletet az alkotáshoz és rohanok értesítést hagyni mindenkinek! :)


12 megjegyzés:

  1. Köszönöm a díjat Pixie Pie!
    Meglepődtem, nem számítottam rá, hogy valaha is fogok ilyet kapni. Láttam már én is ilyet blogokon, de soha nem figyeltem, hogy hogyan is működik ez a díj adás és kapás. Köszönöm, hogy tetszik a blogom és ellátogatsz rá néha. Ahogy az angolok mondanák: You made my day! :)
    Szeretettel,
    Zizi

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm, azt hiszem most járok itt először, de nem utoljára!Tetszik ez a banános recepted!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szívesen! Örülök, hogy örömet szerezhettem vele. :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Köszönöm, köszönöm!! :))
    Ezt a díjat most kapom meg kb negyedszerre :D a blogomon megtalálod a korábban megírt 7 dolgot ;)

    VálaszTörlés
  5. Szia Ottis! Nagyon szívesen neked is! Én már rendszeres olvasód vagyok csak valamiért nem tudok bejelentkezni. :(

    VálaszTörlés
  6. Szia Kinga! Hát nem tudtam, hogy már így el vagy kényeztetve, de remélem azért ez is jól esett. :) További sok sikert a munkáidhoz!

    VálaszTörlés
  7. Már reggel láttam ,de sajnos nem tudtam válaszolni rá a körülmények miatt...Nagyon köszönöm hogy gondoltál rám! Igazán kedves vagy!
    Sándor

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen! Nagyon megleptél vele, hiszen az én blogom nem kimondottan az alkotásokról szól.
    Amint időm engedi,igyekszem majd eleget tenni a játék szabályoknak.

    VálaszTörlés
  9. Tudom, de azért én mégis megtaláltam őket! :) Ja, és szívesen. :)

    VálaszTörlés
  10. Meglepődtem a díjon, mert a blogom nem épp erről az oldaláról híres, de nagyon jól esett, köszönöm szépen. Időnként rácsodálkozom a tortáidra, azok kreatívak, és nagyon szépek! :)

    Brigi

    VálaszTörlés
  11. Hát ne viccelj, ahhoz manapság nagyon kell kreativitás, hogy az ember egészségesen táplálkozzon és erre ötletekkel is szolgálhasson másoknak. Ez a blogból nem látszik, de én is erre törekszem, a torták csak alkalmakra vannak, akkor meg mindenki kirúg kicsit a hámból. :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen köszönöm. Ma végre sikerült megírnom azt a 7 dolgot.:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails