2010. május 28., péntek

Kis nyári szösszenet



Az első igazi nyári napra készült ez a kis könnyű édesség, merthogy ma 30 fokot mutatott a hőmérőnk az erkélyen. Egy kis joghurt, egy kis gyümölcszselé, szóval semmi különös, meg az elmaradhatatlan hibiszkusz-szirup.

Alapként egy kis maradék csokis piskóta szolgált nagy pogácsaszaggatóval karikákra vágva. A joghurtos krémet úgy készítettem, hogy joghurtot kikevertem porcukorral, kevés hibiszkusz-sziruppal, majd kevés zselatin fixet adtam hozzá, majd felvert tejszínhabot forgattam az egészhez. A piskótatallérok köré sütőpapírból csavartam ideiglenes tortakarikát, beletöltöttem a joghurtos krémet, majd dermedni tettem a hűtőbe.

Közben étkezési zselatint feloldottam kevés folyékony habtejszínnel elkevert vízben, kevés cukorral ízesítettem és kis lángon felmelegítettem. Egy csepp étkezési színezékkel színeztem sárgára és teáskanállal a sütikék tetejére csorgattam belőlük egy fél centis réteget. Miután ez a réteg is megdermedt, rátettem a fondantból kiszúrt apró virágokat. Újabb zselatint melegítettem, de ekkor már csak vízzel, cukorral, sárga szinezékkel, de tejszín nélkül, és ezzel az átlátszó réteggel fejeztem be a műveletet.



7 megjegyzés:

  1. Most találtam rád!
    Csak ámulok!
    Csodaszép dolgokat készítesz....

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Andi! Kedves vagy!
    És tündériek a pocokjaid! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kreatív vagy! Azokkal az áttetsző kis virágokkal, a színekkel, igazi tavaszi finomság! Gyönyörű lett! :)))

    VálaszTörlés
  4. Dia! Felhőlány! Köszi Nektek! Aranyosak vagytok. :)

    VálaszTörlés
  5. Csúcs, nagyon guszta és szépséges

    VálaszTörlés
  6. Köszi Bianka! :) Nekem nem volt elég csinos a végeredmény, de majd a következő próbálkozásnál továbbfejlesztem ezt is. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails