2010. október 10., vasárnap

Segítsüti átadás


Végre elérkezett az én segítsüti átadásom is!

Első számú nyertesem Kacat, aki szívesen segít amikor csak alkalma adódik, minden gyermekekkel kapcsolatos és egyéb jótákonysági akcióban, nagyvonalúan 46.000,-Ft-tal nyerte meg a licitálást a Hennamintás tortámra. Ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy ilyen kitartó volt! :)

Nagy izgalommal láttam neki a sütésnek, mire a díszítéshez értem, már konkrétan pánikban voltam, hogy elég szépen sikerül-e megcsinálnom, ezért nagyon remegni kezdett a kezem, ami ugye nem nagyon használ az olvasztott csokival történő rajzolgatásnak. Végül azért csak összehoztam.

A találkozót Kacattal úgy beszéltük meg, hogy még legyen időnk egy gyors kávéra beülni valahová. Nagyon kellemes háromnegyed órát töltöttünk el együtt végtelenül aranyos és kedves nyertesemmel, szintén nagyon kedves anyukájával és tündéri kis óvodás keresztlányával, Flórával. Az én díszkíséretem a pici fiamból és barátnőmből állt, aki nagyon segítőkészen hozta nekem a tortát, hogy én tudjam tolni a babakocsit. :) Sajnos csak az utcára eső helyeken tudtunk leülni, mivel szinte minden ilyen hely dohányzó, babáknak és gyerekeknek még a nemdohányzó szakasz sem egészséges az egy légtér miatt. Szerettünk volna, de nem tudtunk tovább maradni, mivel nagyon hideg volt, pedig olyan jól elbeszélgettünk, hogy lehetett volna még órákig folytatni azt hiszem.

A lényeg, hogy a torta átadásra került és még aznap, pár óra elteltével kaptam egy e-mailt Kacattól, hogy családilag elfogyasztódott, és mindenki lelkesedéssel nyilatkozott róla, köztük a marcipánfüggő férj is, amit külön elismerésnek könyvelek el. :) Nyertesem még azt is jelezte, hogy az első adandó alkalommal ki fogja próbálni a receptet.

Egyúttal itt szeretném megköszönni Gondaanyunak is a közreműködést, aki ahogy meglátta, hogy kékszőlős krémmel készül a torta, azonnal felajánlott nekem egy saját forgalmazású pasztőrözött kékszőlőből készült mustot, ami rendkívül finom csak úgy önmagában iszogatva is, ráadásul bio és nagyon egészséges. A krémet nyertesemnek már ezzel készítettem, de azt hiszem ha elfogy, sürgősen utánpótlást kell majd vadászni. :)
Hamarosan újabb átadással is jelentkezem, ugyanis két vigaszágas nyertesem is jelentkezett, akiknek szintén elkészítem a tortát és jövök mesélni.

Addig is szeretném elmondani, hogy amint ezt a posztot írom, éppen 4.529.346,-Ft-on áll az akcióban összegyűlt összeg, ami még tovább gyarapodhat a nagyvonalú támogatóknak köszönhetően, így immár 5 koraszülött osztály is részesülhet a segítségből. Már el is kezdődött az eszközök beszerzése, amiről folyamatosan lehet tájékozódni a Segítsüti oldalán.




15 megjegyzés:

  1. Gyönyörű szép :)

    VálaszTörlés
  2. Ez még szebb, mint az első! Nagyon ügyes vagy.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett! Engem is érdekelne az a kékszőlőlé, hol lehet venni?

    VálaszTörlés
  4. Tényleg szebb :), márha lehet fokozni...!!

    VálaszTörlés
  5. Pixie gyönyörű lett, mint mindegyik!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok!Csodaszép,és ahhoz is,hogy még 2 tortát bevállaltál!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen mindenkinek! Izgultam ám nagyon! :)

    Moha, a szőlőlevet például a Múzeum körúti bioboltban is lehet kapni, de Gondaanyu (Kemencetűz blog) biztosan egy hosszabb listát is tud adni. Nagyon fini és szép színe van!

    VálaszTörlés
  8. továbbra is eszméletlen, látványra mindenképpen de gondolom a hozzávalókból, hogy ízre méginkább. szerintem a mezőny legszebbje volt :))) granulálok:))

    VálaszTörlés
  9. Köszi Igorka! Nagyon kedves vagy igazán. Te is granulálni szoktál? ;) Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. :)))

    VálaszTörlés
  10. This looks beautiful. I love the decoration, very clean and elegant.


    Have a great day :D

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    Én is csatlakozom, miszerint ez a torta még gyönyörűbb lett, mint az első. Pedig én is szoktam félni az "újból elkészítem" tortáktól. Nekem nem sikerül olyan jól.
    De te nagyon profi vagy!

    Gratulálok a nyerteseknek, mert csodaszép és finom tortát kaptak!

    VálaszTörlés
  12. Gönyörű! :)

    Kukk be hozzám, ha van kedved! :)

    VálaszTörlés
  13. Thank you Mari! When the sample is planned, I did not think that this will be difficult to draw the melted chocolate. :)

    Köszi Kricky! Úgy érzem nekem sem sikerült olyan jól, mint elsőre sajna. :( Még jó, hogy nem túl bonyolult a minta. :)

    Köszi Ami! Máris, máris... :) Csak nem meglepi?

    VálaszTörlés
  14. Pixie!

    CSodaszép lett ez a torta is, igazán boldog lehet a nyertes vele (ill. volt).

    A cél pedig nagyon nemes, és csak gratulálni tudok a kitalálójának, és persze mindenkinek aki részt vesz így-vagy úgy ennek megvalósításában.

    Vannak még jó emberek, és ez örömmel tölti meg szívemet:)

    VálaszTörlés
  15. PiciJuci nagyon köszi! :) Én is nagyon örülök, hogy részt vehettem benne, szerintem ez egy nagyszerű kezdeményezés. Érdemes nyomon követni a Segítsüti oldalát, mert még a számlák is megjelennek a felhasznált összegekről, így mindenki biztos lehet benne, hogy nem egy alapítvány fenntartási költségeire ajánlotta fel a pénzét. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails