2011. július 25., hétfő

Sellő torta


A szabadság utáni első tortafeladatom egy olyan kislánynak készült, akinek már az előző szülinapján is volt lehetőségem tortát készíteni. Akkor igazi kis nőcis rózsaszín emeletes tortát kapott, megnézhetitek Itt. Nőcisségben most sem volt hiány, mert sellőt kapott a drága, amit direkt barna hajúnak csináltam, hogy passzoljon az egyéniségéhez. :)

Először egy kicsit zsúfoltabbra terveztem sok tengeri állatkával, de aztán rájöttem, hogy ebben a 20 szeletes méretben az túl sok lett volna, plusz a figura rovására menne a dolog, így inkább azt tettem meg kicsit nagyobb méretben központi figurának.

A fotón nem annyira látszik, de még ehető csillámmal is megszórtam, hogy jobb legyen a vizes hatás, illetve airbrush pisztollyal fújtam rá még pár kacskaringót díszítésnek.

Az alsó szint a nagy népszerűségnek örvendő joghurtos-tejszínes krémmel volt töltve eperdarabokkal, a felső kisebb pedig tejszínes csokikrémmel. Kívülről házi fondant, mint szinte mindig.



8 megjegyzés:

  1. A Sellőért külön is irigykedem....az összhatás ismét bámulatos.
    Nagyon egyben van.....és igazad volt, a kevesebb néha több (ismét).

    VálaszTörlés
  2. Tőllem is jár egy piros pont :) külön nagyon tetszenek a csigák az alján!

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus!!!! nagyon jó lett, az én lányom is elfogadná szülinapjára, inkább nem mutatom meg neki:)

    VálaszTörlés
  4. Pixi, te ismét szenzációsat alkottál!

    VálaszTörlés
  5. Annyira jó figurákat tudsz készíteni! Dehát hányszor is írtam már ezt? :-)

    VálaszTörlés
  6. Az előző torta is gyönyörű, meg ez is nagyon tetszik! A sellő figura is tökéletes, a szemeit is annyira szépen megfestetted!
    A csigák az aljánál igazán ötletesek, ahogy látom airbrush-sal is ez a minta köszön vissza. Tetszik!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails