2011. július 4., hétfő

Vízilabdás torta



Lassan kimondott szakértője leszek különböző sportágaknak, ugyanis most a legutóbbi rögbis eset óta mindjárt egy vizilabdás feladat talált meg torta formájában. Közös barátnőnk révén Írországba szakadt hazánklányának, Erikának készítettem el ezt a tortát, aki ráadásul szintén gasztroblogger (kukkantsatok be hozzá!). Pontosabban nem is neki készült, hanem ő vitte barátnője lánybúcsújára. Dicsérem az ízlését, hogy nem valami férfiúi testrészt kért, attól lehet, hogy kiakadtam volna! :D

A téma onnan jött, hogy a vőlegény vízilabdás múltjában ismerkedett össze a menyasszonnyal, amikor még hosszú szőke haja volt, így szép, izmos, szőke hercegként tudtam megjeleníteni figura formájában. :) Elvileg most is szép és izmos, de ezt sajnos nem tudtam lecsekkolni, mivel nem ismerem, ezért csak a képzeletemre hagyatkozhattam e téren. Hihihi.... :)

A hazai és vendégcsapat néhány emberkéjét is odakomponáltam a képbe, de leginkább csak azokat a részeiket, amik kilátszódnak a vízből. Persze aki a maflást kapja a labdával, az az ellenfélhez tartozik, nehogy már egy csapattárs orrát törjük be itt véletlenségből! :) Természetesen ez csak egy részlete a medencének, mielőtt még valaki keresné rajta a többi figurát.

Készült egy eredményjelző tábla is hozzá, de azzal együtt már nem tudtuk volna a dobozba tenni, így csak mellé helyeztem, ezért nem látszik a fotókon.



Rendkívüli bánatomra tegnap jött a szörnyű hír, hogy hosszas tömegközlekedésen való zötyögtetés közben a figurák szanaszét szóródtak a tortadobozban, meg úgy unblock összedőlt az egész torta, így a menyasszony elé már csak félig rekonstruált állapotában tudott kerülni. :( A víznek használt zselé befolyt a sérült területre és a labda piros ételfestéke kioldódott, majd elárasztotta a medencét, így mire odaért, már inkább lila volt. Remélem az általam készített képek alapján a menyasszony is el tudja majd képzelni milyen lehetett újkorában...

Egyébként belsőleg csokis piskóta volt joghurtos-málnás krémmel, egész málnaszemekkel gazdagítva.

Állítólag a borulós manőver ellenére is sikert aratott a torta, de az izmos férfitest valahogy eltűnt a buli végére. Nem is értem, hogy miért... :)




12 megjegyzés:

  1. Hát így egyben nagggyon ott van.....sajnálatos, hgoy ennyire szétesett az utazás alatt.
    5*

    VálaszTörlés
  2. Először is gratulálok a blogodon található 100. tortádhoz, azért jó vérengzős jelenet lehetett a szétfolyt festéktől.

    VálaszTörlés
  3. Komolyan mondom,mindig tátva marad a szám,olyanokat készítesz.Nemcsak szépek és precízek a tortáid,hanem fantázia és humor is van benne.Szerintem még összeborulva is csúcsszuper volt:)

    VálaszTörlés
  4. Juci, hát igen, azért remélem az ízének nem ártott... :(

    Köszi Kata! Hogy Te mikre nem figyelsz? :) Egyébként csak a fondantbevonatosból a századik, egyébbel együtt már 120! :D

    Köszi Edó! Olyan aranyos vagy! :))) Jól esik a bókod nagyon!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik! és annyira jó lettek az arcok!!! mikor ilyen baleset történik a tortával, amúgy én nem szívesen hallanék róla... :(( annyira kár...

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett a torta! Azok az arcok... :-) Láttam a szétesett tortát, jahj, tényleg jobb ilyenről nem is hallani. :-( De még belegondolni is rossz. Én mint a hímestojást úgy fogom, hozom, viszem mindig.
    A vizet síma zselatinból vagy hidegzseléből készítetted?

    VálaszTörlés
  7. A romokon is látszott, hogy nagy alkotással van dolga a csapatnak, de az eredetit látva erősen meglengetem a kalapom! Ha a belseje is olyan finom volt, mint a látvány, itt az ideje, hogy megreformáljuk a családi ünnepnapok hagyományait.

    VálaszTörlés
  8. Ez aztán überbrutál! :) Bármelyik vízilabdás csávóval megismerkedtem volna szívesen :P.
    ÜGyes vagy Pixie!

    VálaszTörlés
  9. És hoztam tanár nénis formámat, leellenőriztem, hogy minden lábnak/karnak/kéznek megvan-e a tulajdonosa. Jelentem minden OK! :)

    VálaszTörlés
  10. Szenzációsan szép torta!
    Kiemelkedő munkáid elismeréseként egy díjat szeretnék átadni.

    VálaszTörlés
  11. Jelentem a torta istenien finom volt, és én vagyok a bűnös, illetve férjem, John aki a metrón fogta a dobozt és úgy zötyögtette. Mindenki el volt ájulva tőle és többen repetáztunk. Örültem, hogy Pixie Pie megörökítette eredeti formájában is! Köszönjük szépen még egyszer a kedves gesztust!:)

    VálaszTörlés
  12. Húha, most látom, hogy itt megint elszállt a szép hosszú hozzászólásom. :( Na akkor kezdem előről...

    Mindenkinek nagyon köszönöm a sok dícséretet! :)

    Kricky, nekem is rossz volt hallani elhiheted. :(((

    Eszter! Köszi szépen! Étkezési zselatinnal készült, de majd leírom a következő vizes tortánál, hogy pontosan hogyan, meg csinálok fázisfotókat is, mert kicsit improvizatív volt most a dolog. :)

    Kedves Planet Susannia! Nagyon kedves vagy, egész meghatódtam! :) Köszi szépen!!!

    Ami! Ne tegyél ilyen felelőtlen kijelentéseket, mert még a végén tényleg kapsz egy ilyen izmos kis fickót, ha végre összetalálkozunk személyesen is! :DDD És köszönöm szépen a végtagszámlálást! :)

    Köszi Marisz! Aranyos vagy!

    ERika! Nagyon boldog vagyok, hogy tetszett Nektek! Johnt azért szeretettel üdvözlöm még akkor is, ha megmerényelte a tortát! :) Puszi!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails