2012. augusztus 3., péntek

Porcelán torta



Na persze nem porcelánból, csak valami arra emlékeztető dolgot akartam összehozni. Egy nagyon kedves ismerősöm anyukájának készült szülinapra, aki nagy rajongója a Zsolnay porcelánoknak, azokon belül is a pillangós mintának.

Próbáltam a neten utánajárni, hogy pontosan milyen is ez a minta, mert nem voltam egészen képben, aztán kiderült, hogy ez még egy viszonylag egyszerű stilizált kis virágocskák, indák és pillangók halmaza, nem az a túl aprólékosan díszített stílus, mint általában. Ettől függetlenül nagyon izgultam miatta, mert egyrészt csak rosszul fotózott porcelánokat találtam a neten, így nehéz volt rendesen megfigyelni a mintát, másrészt sikerült kifognom egy extra magas páratartalmú hőségriadós napot hozzá. Folyamatosan ventillátort kellett pörgetnem a torta előtt, mert anélkül egy csepp ételfesték is ezer felé futott volna rajta. Végül így sem ment tökéletesen a dolog, másnap reggel még át kellett kontúroznom egyszer, mert helyenként megfolyt pöttyet. Fotózni is csak rohanvást tudtam emiatt, nehogy még valami pára is rácsapódjon a hőmérséklet ingadozástól.


Mivel eredetileg csak az volt a kérés, hogy sima kerek torta legyen, a tetején a pillangós zsolnay mintával, gondoltam fel kéne turbózni kicsit, ne legyen már uncsi. :) Ezért egy kis "dombocskát" kapott a tetejére és egy 3D pillangót, mert az volt az elképzelésem, hogy úgy mutasson, mintha meg akarna elevenedni a minta és leröppenni a tetejéről. Na hát ezt nem tudom mennyire sikerült megvalósítanom, mindenesetre kipipálhatok egy ilyet is. :))
Belül dupla csokis a torta, kívülről a szokásos fondantbevonat. Sajna három napig csücsült egy hűtőben, mert messzire utazott, de az utólagos beszámoló szerint tökéletes volt így is, dobozban tárolva nem lett semmi baja. Ezt jó tudni azért...

23 megjegyzés:

  1. A leesett államat még nem szedtem össze! Ez valami gyönyörűséges! Hihetetlen, hogyan tud valaki ilyan biztos kézzel dolgozni! Minden elismerésem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :) Hát a kezem azért nem olyan biztos, ki kellett támasztani... :))

      Törlés
  2. Szép. Kész. Nincs kifogás ;) Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Meseszép lett, Pixie! Kellett volna kérned egy készletet, csak úgy mintának. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem volt kitől kérni sajna, itt a környezetemben senki nem gyűjt porcelánokat. ;) Köszike azért! :D

      Törlés
  4. Bizony, gyönyörű. A porcelánrajongó hölgy biztosan elájult tőle, én a kést is vonakodva tolnám bele az ő helyében. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a tortáknak már csak ez a sorsuk! :) Köszipuszi!

      Törlés
  5. Gyönyörű lett, elmehetnél porcelánfestőnek!
    (Az könnyebb lehet, mert az az anyag nem izzad a melegtől!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi M@rti! :) Nekem ahhoz nem lenne idegzetem! Ha most egy porcelánfestő ezt olvassa, biztos égnek áll a haja, mert nekik aztán tényleg milliméter pontosan kell pingálni, úgyhogy én a közelébe se vagyok annak. ;)

      Törlés
  6. Gyönyörű! A meleg most nagyon ellenünk dolgozik. Ezen a tortán viszont nem látszik, hogy a legnagyobb hőségben készült.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Hát itt még nem látszott, csak később sajna. :(

      Törlés
  7. Anyukám teljesen odavolt, nagyon tetszett neki a torta! Legszívesebben konzerválta volna valahogy az egészet, úgy ahogy volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök neki! :))) Isten éltesse anyukádat mégegyszer!

      Törlés
  8. Lélegzetelállítóan gyönyörű... Csodálatos Alkotás!

    Gratulálok hozzá, szédületes :-)

    VálaszTörlés
  9. Meseszép lett gratulálok telefonról néztem és kicsiben annyira tényleg porcelán hatása van hogy meg kellett néznem gépen de ott is ...
    Nagyon élethű lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Andymo! Nagyon kedves vagy! :)

      Törlés
  10. Nagyon szép lett, ez igazi profi festés és szuper jól megoldottad, mint mindig! ;-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails