2011. október 27., csütörtök

Aranyhaj torta, gubanc nélkül






Mint azt már korábban beharagoztam, most megmutatom a következő rózsaszín-sárga színkombinációban született tortát.
Az Aranyhaj és a nagy gubanc című Disney-rajzfilm alapján készült, ami igazából a germánoktól eredő Rapunzel-mese feldolgozása erősen amerikanizálva. :) Megnéztem a rajzfilmet, hogy tanulmányozzam a témát, mert a kis hároméves ünnepelt kislánynak kifejezetten ez a kedvence, a főszereplőkkel és a kis kaméleonnal, így mindhárom figurát meg kellett figyelnem, hogy aztán valami hasonlót produkálhassak a tortára. Tök jó, hogy mindig van indokom rá, hogy rajzfilmeket nézzek! :D
Az Internet eléggé el van árasztva Aranyhaj témájú tortákkal, ráadásul közkedvelt dolog belül üres tornyot varázsolni a tetejükre. Na ez az, amit én mindenképpen el akartam kerülni, nemcsak azért, mert azon már nincs mit megenni, hanem tudtam előre, hogy egy 20 szeletes mérethez, ha még tornyot is építek, már arányaiban nem lesz lehetőség a figurákat úgy kidolgozni, hogy azok még felismerhetőek maradjanak.
Úgy gondoltam, hogy inkább a figurákra helyezem a hangsúlyt és valami motívumot próbálok a filmből megragadni. Hogy az arcok kicsit hasonlítsanak az eredetire, muszáj volt viszonylag nagyokat csinálnom, így aztán azt láttam a legjobbnak, hogy a film vége felé a királyi várba érkező párocskát deréktól felfelé formázom meg és csak a kaméleont hagyom meg egész alakosnak.




A történetben szereplő lampionrengeteget próbáltam megjeleníteni mintaként a torta oldalán, ahogy az éjszakában szállnak az ég felé, ezért használtam háttérnek sötétebb lilát középtájon, remélem felismerhető volt a motívum valamennyire. A lampionok alsó sávjában helyeztem el a hármas számot, hogy ne vágja el az összképet annyira.
Aranyhaj hosszú haja a terv szerint egészen körbetekeredett volna a tortán, de aztán úgy elcsúsztam az idővel, hogy szegény apukát meg is kellett váratnom, aki a tortáért jött, így aztán kicsit átgondolatlanul levágtam a kanyart, s ezáltal a csajszi haját is, talán jobb lett volna, ha az eredeti terv szerint rendesen körbe viszem. Ettől a hibától eltekintve nagyjából elégedett vagyok a végeredménnyel, bár egy nagyobb tortából biztos többet lehetett volna kihozni, mindenesetre a tündér kis hároméves angyali mosolyát látva a fotókon, úgy érzem elértem célomat. :)




14 megjegyzés:

  1. Pixie! Ez megint csudajó lett! Egyből bejött a lampioneregetés hangulata! Szuper lett!

    VálaszTörlés
  2. Kész Disney mintázó vagy, a lampionok a lila háttér előtt tényleg szinte világítanak, annyira klassz az egész. Figurában verhetetlen vagy, szerintem ez pont úgy csudi jó, ahogy van!

    VálaszTörlés
  3. Nagggyon jók ezek az arcok! Nem is értem, hogy lehet ilyen fejet formázni.
    Ismét egy mesebeli alkotás! Tök jóóóó!

    VálaszTörlés
  4. Nekem az arckifejezések tetszenek, egyszerűen zseniális! Azok az ábrándos kék szemek...

    VálaszTörlés
  5. Csatlakoznék az előttem szólokhoz! Szuper lett úgy, ahogyan van!!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a torta! Mi is láttuk a rajzfilmet a nagyobbik csajszival moziban. Imádja! A figurák nagyon jók, a kaméleon szuper! :)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, de helyes! Abszolút elkaptad a hangulatát! A kaméleon olyan jópofa, páromnak ő volt a kedvence a meséből (mert két hülye felnőtt mit nézne, ha nem mesét? :)))

    VálaszTörlés
  8. Pixie ez megint annyira szuperül néz ki!
    Olyan ügyesen tudsz arcokat és egyáltalán figurákat mintázni <3
    Nekem még egy nyomorult Bob mester is nehézségeket tud okozni :)
    Nagyon szép munka!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon hangulatos, csodás színek................és a figurák:) Ámulat milyen jól készítesz ember figurát....irigy-irigy:)

    VálaszTörlés
  10. Mindenben egyetértek az előttem szólókkal!

    VálaszTörlés
  11. Eszembe jutott, hogy a mai napig mennyire jó emlék, mennyire eszméletlenül örültem a 4. szülinapi sünitortámnak: pedig már a cukrászdában is leskelődtem, ahogy a üzemtől a boltig áthozták..., de amikor fel volt díszítve és az !enyém! lett!
    És az csak egy süni volt. Hatalmas élményeket okozhatsz ezeket a tortáiddal. :)!

    VálaszTörlés
  12. De jó fejek vagytok! Köszönöm szépen! :)

    Köszi Dina! Ezek szerint láttad a filmet. ;)

    Kata, köszi szépen! :) Azért hasonlíthattak volna jobban is, de valahogy nem akarták az igazságot. Talán egyszer majd én is meg leszek elégedve. :)

    Köszi Viki! Ábrándos gülü szemek talán inkább! :)))

    :) Puszi Bea Nektek is! :)

    Köszike Eszter! :)

    Aranyos vagy Dia, köszi! :)

    Tejszínhab, szerintem senki sem lehet túl öreg egy jó kis rajzfilmhez! :)

    Köszi Bianka!

    Fanó, aranyos vagy köszi! Szerintem elég jó lett a Bob mesteres tortád, úgyhogy ne szerénykedj itt nekem! :)

    Feketepillangó, köszi szépen! :)

    Köszi Jucus! :)

    Marisz, köszi! :)

    Száva! Hát ez a lényeg! :) Én is mindig azt várom, hogy láthassam az ünnepeltek pofiját, jobban izgulok, mint amikor a tortát készítem. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails