2011. október 7., péntek

Topsy turvy kislánybulira



Régóta vártam már, hogy mi lesz ha egyszer ilyen feje tetejére állított, úgynevezett topsy turvy tortát kell majd csinálnom. Igazából az én ötletem volt, hogy ilyen legyen, bár akkor még nem tudtam mekkora fába vágtam a fejszémet.
Két 11 éves lányzó közös szülinapi bulijára készült, és ennek szellemében minél csajosabbra, csillogósabbra, rózsaszínebbre kellett készítenem. Próbáltam utánajárni, mit szeretnek a mai 11 évesek, ebben Recept Eszter, kedves bloggerina kollegina volt a segítségemre, akinek a családjában vannak ilyen korú leánykák. Mint megtudtam, Hanna Montana már nem menő, viszont menő helyette az Indul a risza! című tinédzsereknek szóló sorozat. :) A címéből is sejthető, hogy valami táncolós téma körül foroghat a történet, ami gondoltam tök jó lesz, mert az ünnepelt kislányok versenyszerűen táncolnak. Próbáltam fotókat keresni hozzá, de igazából semmi inspirációt nem láttam, viszont véletlenül rábukkantam az egyik főszereplő 13. szülinapjára készített torta fotójára, ami épp ez a tipikus rózsaszín emeletes fazon, gondoltam, valami hasonló stílusú tetszeni fog nekik is. (Persze én nem használtam hozzá neonzöldet, meg nyulakat. :))
Maga a torta felépítése volt a legnehezebb feladat, főleg azért, mert sima, omlós piskótából és tejszínes krémmel akartam megcsinálni. Aki próbálkozott már tortafaragással, sejti, hogy ez milyen macerás meló lehetett. A tortadíszítést nem gyakorló olvasóim kedvéért itt ki kell térnem arra a tényre, hogy az amerikai tortadíszítős műsorokból ismert tortacsodák milyen speciális paraméterekkel bírnak. Ők alapvetően nem a nálunk ismert piskótatésztát használják, hanem rendkívül sűrű, tömör, leginkább sűrűbb muffintésztára emlékeztető tésztát, amit sokszor jó 3-4 cm-es vastagságban, cukros, kemény, de vékony réteg vajkrémmel töltenek meg. Hát ez nálunk nem sok mindenkinek csúszna le a torkán azt hiszem, viszont hűtőben való dermesztés után könnyedén ki tudnak belőle faragni bármit.
Én úgy érzem, hogy a csinos külső érdekében nem annyira mondanék le a finom belsőről, főleg, hogy nálunk azért elvárás, hogy két-három réteg finom krém is legyen egy szelet tortában, nem csak a fujtós tészta. Nagyon féltem tehát, hogy nem fogom tudni kifaragni már utólag a puha piskótát a puha krémmel, mert sosem lesz olyan kemény, mint azok. Azt agyaltam ki végül, hogy még a betöltés előtt próbálom megfaragni a piskótát, aztán utólag igazítok rajta ott, ahol kell. Szerencsére működött az elv, bár valószínűleg sok időt és idegeskedést megspóroltam volna, ha nem így járok el. Sajnos nem úsztam meg, hogy merevítés nélül is összeálljon az építmény, így néhány szívószállal meg kellett támogatnom a szinteket. Alulra tejszínes csokikrémet, a felső két szinthez epres-rózsaszín fehércsokis krémet készítettem, csokis piskótában.
Mivel egy optikai csalás áldozatai vagyunk, ha egészében nézzük a tortát, nem úgy kell elképzelni, hogy az alja is ferde az emeleteknek, hanem be van süllyesztve az alatta lévőbe. Na hát én ezt hiába tudtam, miután én tettem össze, éjjel kétszer is felriadtam álmomból, hogy be kéne nézni a hűtőbe, nem dőlt-e el a torta! :)))
Persze szerencsére nem dőlt el, ilyen lett, elsőre talán nem is olyan rossz. Talán legközelebb nem csinálom ennyire "meredekre". :)

26 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! :)
    Tavasszal elgondolkodtam rajta, hogy a lányaim névnapjára ilyet kellene, de az előzőt még mindig nem hevertem ki, pedig csak két szintesre készítettem. Majd 1-2 év múlva...talán... :DDD

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon tetszik!
    Látom Te is a tortáiddal "alszol" :)
    Egyébként tényleg olyan,mintha el akarna dőlni.

    VálaszTörlés
  3. Ez tényleg igazán ferde lett! Nagyon-nagyon tetszik! Amikor nálam készült ilyen torta, akkor én is szenvedtem a faragással, meg összeépítéssel, de nálam a legnehezebb rész a bevonás volt. Nem is sikerült túl szépre, a tiéd meg tökéletes! (no, de milyen is lenne, nálad minden egyes torta annyira szépségesen precíz!)

    VálaszTörlés
  4. Jól bevállaltad. Én már alig vártam, hogy lássak tőled ilyen tortát. Természetesen nem csalódtam, nagyszerű lett és jó csajos, biztosan nagyon örültek neki. Jónak tűnik az amcsi módszer, de nálunk tényleg nem enné meg senki.

    VálaszTörlés
  5. Ismét vagány tortát kreáltál Pixie Pie!!

    VálaszTörlés
  6. Baromi jó:) Gratulálok, nem semmi látvány. Sok munka lehetett vele, szuper ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jóóóó!!! Szuper!!! Megint telitalálat!
    Nagyon ügyes vagy, bár szerintem ezt már milliószor hallottad és olvastad! De ha egyszer így van?! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szuper lett! Mindig is érdekelt, hogy hogyan rakják ezt össze, hogy a ferdesége ellenére megáll. Tök jól megoldottad. :)))

    VálaszTörlés
  9. ez nagyon szép! mintha odafestették volna!:) olyan hihetetlen, hogy valaki (Pixie) ilyeneket tud készíteni! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szuper lett! Igazi kisnagylányos csajos! :)))

    VálaszTörlés
  11. Még hogy nem rossz-e?? Ez valami fantasztikus! Elképzelni sem tudom,hogy tudsz ilyen csodákat csinálni, gratulálok!

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörűséges! És tökéletes, mint mindig. :)

    VálaszTörlés
  13. Én is szeretnék ilyet a szülinapomra! És Selena Gomez is menő..:))

    VálaszTörlés
  14. Telitalálat a sztorid, ugyanezt szoktam mondogatni én is, hogy az amcsi vastag tésztából semmi krémmel jóval könnyebb bármit kifaragni, de ha Buddy egyszer enne ilyen magyar csupa-krémes finomságot, hát lehet, hogy elgondolkodna a külcsín-belbecs arányokon. :))

    VálaszTörlés
  15. Hú Pixie Pie ez nagyon ott van!!!!! Le a kalappal!
    Igaz h kicsit ferdébb mint a már sokat emlegetett amcsiknál de ez így tökéletes! :)))

    VálaszTörlés
  16. Ha én 11 éves lennék tuti elalélnék a gyönyörtől...........na jó így is:)

    Drága Pixie, ezt is tökéletesen megoldottad......arany kezed és türelmed van!

    VálaszTörlés
  17. Vááá de jó...nekem miért nem csinál senki ilyen szupi tortát szülinaomra? T_T
    Amikor először megláttam, azt gondoltam, úristen, mindjárt eldől, aztán rájöttem, hogy ennek ilyennek kell lenni :D

    VálaszTörlés
  18. Gyonyoru szep torta...gratulalok:)

    VálaszTörlés
  19. Hát ez szó szerint meredek lett, gratulálok :) Az amcsi piskótát és vajkrémes mázat én is kipróbáltam egyszer, majd leírom róla kendőzetlen véleményem :). Mindenesetre minden tiszteletem az amcsiké, hogy meg tudják enni, a mi omlós piskótánk sokkal finomabb :)

    VálaszTörlés
  20. Ez tényleg gyönyörű,én is mindig szerettem volna egy ilyet kapni,vagy csinálni!:)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon-nagyon vártam már, hogy amiről eddig csak hallottam és volt már némi infóm róla-igazán jólesett, hogy megemlíttelél! ;-)- lássam is végre! Nekem nagyon tetszik a végeredmény! Szuper lett! Gratulálok! ;-)

    VálaszTörlés
  22. Kedves Mindenki! :) Nagyon köszönöm a sok dícséretet! Ne haragudjatok, hogy nem szólítok meg mindenkit egyenként, örülök, hogy ez a fránya blogger végre beengedett a saját blogomba. Nagyon aranyosak vagytok, ezek a hízelgő megjegyzések megtámogatnak abban, hogy legközelebb még jobbra sikerüljön! :) Köszike!

    VálaszTörlés
  23. Pixie! nagyon-nagyon gratulálok!!! elképesztően jó lett! tényleg nagyon megtetszett! elfogadnám a következő szülinapomra!!! :)))

    VálaszTörlés
  24. WOW WOW WOW!!!
    Nekem úgy tetszenek ezek a topsis torták :)). Már vártam, mikor fogsz készíteni egy ilyet! És el kell, hogy mondjam, hogy nagyon szép :)
    pusza

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails