2010. szeptember 30., csütörtök

Feketeribizlis-aszúboros reformsütik



Először a németországi rokonainknál volt szerencsém a cukorrépasziruphoz (zuckerrübensirup), akik kenyérre kenve fogyasztották reggelenként. Állagát tekintve, akár a méz, csak szinte fekete, és kicsit égetett cukros, melaszos mellékíze van. Gyerekként nagy lelkesedéssel fogyasztottuk, mint különlegességet. Most némileg nosztalgiából tesókámtól kaptam ilyet egy üveggel, gondoltam gyorsan kotyvasztok is valamit belőle. Akinek nincs ilyen otthon, helyette mézet is használhat, persze az íze ezáltal nem lesz ugyanolyan.

Az ihletet Selectfood kiváló sörös-portóis kenyerétől kaptam, amit sajnos még nem sikerült letesztelnem, mert nem tudtam makadámdiót vadászni hozzá, de mióta megláttam nála, folyamatosan tervezem az elkészítését, így az utolsó néhány korty ciprusi Commandariát elmentettem erre a célra, mielőtt még valaki beszlopálná. :) Most csak egy ilyen kis cookie jellegű sütike készült belőle, ami lényegében reformsütinek minősül a zabpehelyliszt és a többi hozzávaló miatt. Megsüthető egyben, hosszúkás gyümölcskenyér-formában is, én most kis kerek sütikéket készítettem.
Vigyázat! Nagyon omlós, figyelni kell, nehogy túlsüssük.


Hozzávalók:

10 dkg puha vaj

10 dkg lágy barna nádcukor

0,5 dl (5 dkg) cukorrépaszirup

1 nagy tojás

0,5 dl vörös aszúbor (nálam ciprusi commandaria)

10 dkg zabpehelyliszt

5 dkg sima búzaliszt

1 teáskanál sütőpor

csipet só

5 dkg dió (elhagyható)

5 dkg aszalt feketeribizli

A vajat és a barnacukrot géppel habosra keverjük, majd fokozatosan hozzádolgozzuk a cukorrépaszirupot, a tojást és az aszúbort is. A liszteket összekeverjük a sütőporral és a sóval, majd szintén a masszához keverjük, jól kidolgozzuk. A feketeribizlit fakanálra váltva a masszába keverjük. További 5 dkg dióval dúsíthatjuk a masszát, de ez el is hagyható.
Sütőpapírra evőkanálnyi halmokat teszünk, vagy muffinsütő formáiban szintén egy evőkanálnyi tésztát adagolva, esetleg gyümölcskenyérformában sütjük ki a tésztát. Előmelegített sütőben, gázsütő 5-ös fokozatán tűpróbáig sütjük, körülbelül 10-15 perc alatt.
Végezetül még egy kis cukorrépasziruppal meglocsolhatjuk a süteményeket.

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ezt a sütit tesztelni fogom mézzel... már holnap!
    Köszi ;-)

    VálaszTörlés
  2. Majd mesélj, milyen lett a mézes változat! Én köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés
  3. wOW! Micsoda képek (mondom én hogy útközben elvégeztél egy fotóstanfolyamot)! :) és micsoda süti! :)
    Nagggyon nagggyon guszta :)

    VálaszTörlés
  4. Ó, köszi Ami! :)
    Nincs itt semmiféle fotós-suli, csak kihasználtam, hogy süt a nap és kirohantam a cuccokkal az erkélyre. Azzal viszont nem számoltam, hogy a szél majd szabotálja a melót, így a képek 50%-án terítőszárnyak lobognak. :DDD

    VálaszTörlés
  5. Milyen szépségesek. Nem csak a süti, maga a kép is ezzel a szép virággal :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügyesen fotózol! lassan már fotótanfolyamra (is) jelentkeznék nálad! biztos finom ez a süti!

    VálaszTörlés
  7. Tegnap el is készült... méz nélkül.
    Kicsit más lett az én verzióm, de örülök, hogy megsütöttem. :) Nézd csak meg!

    VálaszTörlés
  8. Húha, de kiváncsi vagyok! :) Rohantam lesni...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails