2010. szeptember 16., csütörtök

Csak egy buta kukac...


Ne ijedjen meg senki, nem őrültem meg. Vagy csak egy kicsit. :) Ez itt szintén egy torta.

Korábban már beharangoztam ITT, hogy a Labirintus című filmből még egy karaktert meg szeretnék csinálni cukorból, de kellett alá egy kis tortát is csinálnom, hogy ehető legyen, meg ugyebár ez itt egy tortás blog akar lenni elsősorban.

Az egyik legédesebb pofa a filmben ez a "buta kukac", aki útbaigazítást ugyan nem tud adni a Labirintusban eltévedtek számára, azonban örömmel meghív egy csésze teára. :) Kékes árnyalatban játszó tollszerű frizurát visel, amit nem tudtam cukorból megformázni, igazi szőrt vagy tollat viszont nem akartam rátenni, mert akkor már semmi értelme az egésznek, így maradt ez a változat.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ezek az ételfestékek, amik nekem vannak, nem igazán alkalmasak olyan finom festésre, mint mondjuk egy modellező festék, ezért menet közben úgy döntöttem, hogy ha már csak ilyen maszatolva lehet velük festeni, akkor legyen olyan, mintha vízfestékkel festettem volna és kicsit egymásba folyattam a színeket. Tudom, hogy nem hasonlít tökéletesen az eredetire, de talán a hangulatát sikerült kicsit megfogni, szívesen fogadom erről a Labirintus-fanok véleményeit.
Egyébként a kék szín kivételével csak természetes ételfestékeket használtam, konkrétan paprika kivonatot, széntablettát, kurkumát és kakaót.



6 megjegyzés:

  1. Ó hogy ez milyen jópofa :)
    Sajnos az eredetit nem ismerem, de ez nagyon jó :)

    VálaszTörlés
  2. Dejszen ez tökéletes! Nemrég néztem meg újra a filmet, mert rájöttem, hogy az eredeti hangokkal még nem láttam, és miután az új szinkron olyan béna lett, kíváncsi voltam, milyen az angol szöveg. Hát meg kell mondjam, a mi régi szinkronunk toronymagasan nyer. Viszont David Bowie eredetiben is ugyanolyan viccesen mutat a cicanadrágjában :)

    VálaszTörlés
  3. Csudi jó lett! :-))) Amúgy is Labirintusimádó vagyok! Nem mintha tortának nézne ki, én megesküdtem volna,ha máshol látom, hogy kerámia, első ránézésre(és másodikra is) legalábbis, amíg persze meg nem tudom, hogy te készítetted!
    Nem tudnád megcsinálni a filmből David Bowiet is?!Persze, ahogy Veronika is írta, abban a cuki cicagatyóban! :-D

    VálaszTörlés
  4. :D
    Köszönöm Lányok!
    Hát attól tartok, David Bowie már végképp nem menne. :)))

    VálaszTörlés
  5. Á, dehogyisnem menne! ;-)

    Amúgy ez az egész mindenség fondantból van, a talapzat is? Vagy van benne valahol elrejtve tészta is?

    VálaszTörlés
  6. Igen, azért fényképeztem le külön az egészet a béna alufóliás tálcával, hogy látszódjon, hogy tényleg torta. :) Mogyorós csokiganache volt a belsejében, ezt elfelejtettem leírni.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails