2011. február 1., kedd

Sütibon, az első



Az elnevezés, hogy "sütibon", onnan jött, hogy kaptam ajándékba egy miniatűr szilikonos savarinformát, amit az ajándékozóm bonbonkészítő formának nézett. :) Tudom, hogy kicsit erőltetett a szókapcsolat, de nem jutott jobb az eszembe, ha már pici sütiket készítettem bennük, amikbe töltelék és csoki is került, így azt hiszem mégiscsak találó. Ha valakinek hasonló szilikonos formája van otthon, remélem tudok most ötletet adni a használatukhoz.

Ezeket valójában Kricky blogszülinapjára készítettem, ahova úgy szólt a meghívás, hogy ha már gasztrobloggerek vagyunk, vigyünk is valami kóstolót, így egymás személyes megismerésével a finomságok megismerését is kipipálhatjuk.

Ezúton is köszönöm Krickynek, hogy részt vehettem az eseményen! Nagyon jól éreztem magam, kár, hogy olyan hamar vége lett!

Azért is gondoltam ezekre a kis falatnyi édességekre, mert így tényleg csak egy harapás, nem kell egy nagy szelet süteményt legyűrni, így ha véletlen nem ízlik a népeknek, nem kell feltűnés nélkül retikülbe süllyeszteni a maradékot. :)))

Az első, a már említett akáciamaggal készült olvasztott csokis tésztával, plusz egy kevés kakaóbab-törettel. A töltelék sós vajkaramella, közepében egy szem ostyás étcsokigolyóval.

A második ugyanabból az alaptésztából egy mandulás változat, a tölteléke pedig marcipános, fehércsokis amarettókrém. Ezt a sütikét még egy 70%-os étcsokiból készült talpacskával is elláttam. Ezúton is elnézést kérek a rendezvényen részt vevő szülőktől az alkoholtartalom miatt, ha csemetéjük is csórt ez utóbbiból a rendezvényen. :)

Készítettem még ajándékba egy valódi bonbonkát is az ünnepeltnek, de azt is egy külön bejegyzésben mutatom majd, hogy jobban elkülöníthetőek legyenek a receptek.

Elsőként tehát, jöjjön az akáciamagos sütibon leírása.




Csokis sütibon akáciamaggal és sós vajkaramellával


Hozzávalók egy 24 db-os mini savarinformához:

a tésztához:

1 tojás

4 dkg étcsoki

5 dkg vaj

5 dkg cukor

3 dkg liszt

fél kávéskanál akáciamag (el is hagyható, vagy helyettesíthető kakaóporral)

1 teáskanál kakaóbab-töret


a vajkaramellához:

1 evőkanál kristálycukor

1 evőkanál maláta-szirup (golden syrup)

1 evőkanál vaj

egy nagy csipet tengeri só (kb. fél kávéskanál)


a tetejére:

24 db ostyás csokigolyó (el is hagyható, vagy más aprószemű édességgel helyettesíthető)


A tojás fehérjét felverjük keményre a cukor felével és félretesszük. A csokit felolvasztjuk és félretesszük hűlni. A vajat kikeverjük a cukor másik felével, majd hozzádolgozzuk a tojás sárgáját és a kihűlt csokit. A lisztet összekeverjük az akáciamaggal és a kakaóbab törettel (ez utóbbi is helyettesíthető mondjuk reszelt csokival, mert tudom, hogy nem mindenkinek található ilyesmi otthon), majd hozzákeverjük a csokis keverékhez. Végül beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét is, míg sima masszát nem kapunk.

A szilikonformát úgy töltjük meg, hogy a kis rekeszekbe egy teáskanálnyit adagolunk a tésztából, kicsit a kanál élével még beletunkoljuk, ráadásnak a formát még finoman az asztalhoz is csapkodjuk, hogy jól kitöltse a tészta a rekeszeket.
A sütőt előmelegítjük és közepes fokozaton (gázsütő 5-ös) tűpróbáig sütjük, ez kábé 10-15 perc.

Amint a sütikék kihűltek és kifordítottuk őket a formából, ráhelyezzük egy tálcára, majd elkészítjük a sós vajkaramellát.
Ehhez a cukrot és a malátaszirupot feltesszük egy kis edénykében melegíteni, egészen addig, míg a szirupban feloldódik a cukor és karamellizálódni nem kezd, vagyis kissé megsötétedik a keverék, de ne hagyjuk sokáig, mert ha bebarnul, megkeseredhet. A legjobb egy olyan kis kávémelegítő edénykét használni, aminek kis kiöntő csőröcskéje is van, így könnyebb lesz adagolni. Az edényt levesszük a lángról és gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a vajat és a sót, majd rögtön feltöltjük a karamellával a savarinsütikék tetején lévő apró üregeket.

A sütiket a tálcával együtt a hűtőbe tesszük egy negyed órácskára, az idő alatt a vajkaramella megdermed, de még kissé puha marad. Ekkor kivesszük és mindegyikük közepébe nyomunk egyet a kis csokigolyókból. Szerintem ehelyett lehet bármilyen csokidrazsé vagy cukorka, ami elég aprószemű ahhoz, hogy jól mutasson a sütikénken.

14 megjegyzés:

  1. Huhuuuu, már a neve is nagyon felcsigáz. Irtó érdekes, izgalmas íze lehetett!

    VálaszTörlés
  2. De cukik! Nekem annyira bejön ez a sütibon (már a neve is), hogy egy tállal rendelek, de azonnal! :))))
    És milyen jó fotókat készítettél!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm ezeket a finomságokat!!! :))

    Köszönöm, hogy te is eljöttél! Kár, hogy mire oda jutottam volna, már hűlt helye volt... :(

    VálaszTörlés
  4. Köszi Eszter! :) Igen, tényleg izgalmas volt, azért is mertem kitenni a receptet, mert sokaknak ízlett. Remélem nem csak udvariaskodtak. :)

    Ami! Hova küldjem? ;) Sajnos webcukrászdát nem üzemeltetek, de biztosan le tudjuk bartelezni valamivel. :D

    Kricky! Én köszönöm, hogy ott lehettem! Én is jól lemaradtam az ünnepi tortáról. :((( Majd valahogy bepótoljuk!

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon bejött!:)
    Fini volt!

    VálaszTörlés
  6. Én kostóltam és igen nagyon finom volt!! :P
    Köszi a receptet :) nállam nagy kedvenc :P
    pussz
    Szilvácska

    VálaszTörlés
  7. Anyatigris! Szilvácska! De aranyosak vagytok! :) Tényleg ízlett?
    Boldogsáááág..... :DDD

    VálaszTörlés
  8. Hálát adok az égnek, hogy ezt megkóstolhattam!!!! :) Köszi Pixie!

    VálaszTörlés
  9. Nekem is volt szerencsém megkóstolni és mondhatom isteni volt.
    Azt hiszem megpróbálom Zila formában.

    VálaszTörlés
  10. Ó, hát azért erre nem számítottam! :)))

    Nudleee! Nagyon kösziííí! Azért nem hiszem, hogy ennyire fenomenális lett volna. ;)

    Gesztenye! Nagyon örülök, hogy megismerhettelek és nagyon köszönöm a dícséretet is egy igazi bonbonszakértőtől! :) Majd mesélj hogy sikerült a tesztelés!

    VálaszTörlés
  11. Karácsonyra én is ilyen formát kaptam (egy bonbon forma mellé, bár nem mondta az illetékes, hogy ezt is annak nézte volna:), úgyhogy nagyon tudok örülni minden ilyen recepteknek. Ha esetleg érdekel én ezzel a recepttel avattam fel:)
    http://mezeskalacskonyha.blogspot.com/2011/01/almas-savarin-karamellszosszal_26.html

    VálaszTörlés
  12. Én mindegyiket meg is kóstoltam, és nagyon fincsik voltak. Ráadásul ez volt az első élményem az akáciamaggal és a sós karamellával is. Köszönöm ezt az elsőt! :)

    VálaszTörlés
  13. Mézeskalács! Hát ez nagyon mókás! :) Látom Neked is egyből a karamell ugrott be lehetséges töltőanyagként. :))) Egyébként azt nézem, hogy a tiéd a normál méret, nem olyan mini mint nekem. Majd cseréljünk recepteket, jó?! :)

    Dia! Nagyon örülök, hogy Neked is ízlett! :) Nemsokára mutatom a másikat is...

    VálaszTörlés
  14. Igen, a méreteket azt rendesen mellénéztem:) Benne vagyok a receptcserében:)
    Én is nagyon várom a másik változatodat!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails