2011. december 23., péntek

Fahéjas-sárgabarackos kürtős kocka





Apró, csokiba mártható kis kockákat lehet készíteni ebből a különleges tésztából, amihez kellő idő és türelem szükségeltetik, de bizton állíthatom, megéri.

Az alaprecept egy Karácsonyi aprósütemények című kis receptfüzetkéből származik és eredeti változatát kürtőskalács kocka néven már kétszer is elkészítettem, annyira finom volt. Most egy kicsit még jobban felturbóztam, amivel úgy érzem sikerült felülmúlni az elképzeléseimet, sőt a karácsonyi gasztroajándékok között előkelő helyet foglal majd el, bár külsőleg nem annyira esztétikus, mint egy formában gyártott bonbon.

Már az elkészítés módja is különleges, mert a tésztát rétegenként kell összesütni, így aki arra vállalkozik, hogy elkészíti, számítson rá, hogy 2-3 percenként kell nyitogatnia a sütő ajtaját.
Eredetileg egyszerűen csak sárgabaracklekvár van a rétegek között, amit én most kiegészítettem egy kis apróra vágott sárgabarackkal, amit a tészta felében barackpálinkával locsoltam meg. A tésztába tettem egy csipet fahéjat, hogy ízesebb, és a karácsonyhoz jobban passzoló ízvilágot kapjak, amit vaníliapasztával dúsítottam. A hozzávalók arányát kicsit megváltoztattam. Az eredeti receptben tortabevonót használnak a mártáshoz, amit én kicseréltem 74%-os Callebaut étcsokira, amit előzőleg temperáltam, hogy roppanósabb legyen.
Sokáig kell vele szöszölni meg molyolni, de tényleg mindenkit csak bíztatni tudok, hogy egyszer szánja el magát és készítse el.




Fahéjas-sárgabarackos kürtős kocka

Hozzávalók 30 db kockához:

7 dkg vaj
7 dkg porcukor
fél kávéskanál vaníliapaszta (vagy kivonat)
1 egséz tojás + 1 db sárgája
1 evőkanál tejszín
7 dkg liszt
3 evőkanál házi sárgabaracklekvár
3 db apróra vágott aszalt sárgabarack
(dupla adagnál + egy evőkanál barackpálinka, de el is hagyható)

a díszítéshez:
kb. 10 dkg jó minőségű étcsokoládé
aszalt sárgabarack

Egy 25 cm hosszú püspökkenyérformát, vagy hasonló méretű kisebb tepsit kivajazunk, a sütőt 250 fokra előmelegítjük.
A vajat kikeverjük a porcukorral, a vaníliával és a tojásokkal. Hozzáadjuk a tejszínt és a lisztet és simára keverjük.
A forma aljára kb 2-3 evőkanál masszát kenünk vékonyan, majd a sütőben 2-3 perc alatt világosra sütjük. Közben a baracklekvárt kikeverjük az aszalt sárgabarak darabkákkal. Ha rostosabb házi lekvárunk van, nem árt egy kicsit átturmixolni is.
A kisült tésztarétegre kenünk egy evőkanálnyit a barackos keverékből és visszatesszük egy percre a sütőbe. Ezután következik az újabb tésztaréteg, majd a lekvár és így tovább, míg el nem fogy. Kb. 3 réteg barackos és négy réteg tésztaréteget fogunk kapni.

Takarjuk le a formát és hagyjuk teljesen kihűlni, de nem érdemes hosszú időre megfeledkezni róla, mert kiszáradhat. A csokit lehetőség szerint temperáljuk, vagy vízgőz felett felolvasztjuk. A tésztát egyforma kis kockákra vágjuk és a csokival bevonjuk, aszalt barackdarabkákkal díszítjük és rácson hagyjuk megkötni. Hűtőszekrényben tartható fogyasztásig, nem árt neki a pihentetés, mert a csokiburokban még jobban összeérnek majd az ízek.



9 megjegyzés:

  1. Nagyon is esztétikus! Ezt a receptet mentem!
    Boldog Karácsonyt Kívánok nektek! :)

    VálaszTörlés
  2. ÓÓÓÓ jaj mennyi finomság egy apró sütikében. Kéjek sokat......

    Pixie, Drága Barátnőm kívánom, hogy teljenek ezek a napok békében, szeretetben. Áldott karácsonyt Neked és Családodnak!

    VálaszTörlés
  3. Csodásan néz ki... Én is mentem a receptet.... Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  4. Hű, nekem mindenképp nagyon tetszik! Majd egyszer biztos elkészítem.
    Békés, boldog ünnepet kívánok!

    VálaszTörlés
  5. Szuper lehet, valamikor az ünnepek után kipróbálom:)
    Békés, Boldog Karácsonyt kívánok Neked és a Családodnak:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép, békés, meghitt áldott karácsonyi ünnepeket kívánok sok szeretettel:-))

    VálaszTörlés
  7. Áldott, békés ünnepeket kívánok

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon szép, ahogy azt megszokhattuk Tőled. :-) Köszönjük! :-) Békés, boldog és meghitt Karácsonyt kívánok! :-)

    VálaszTörlés
  9. Boldog Karácsonyt Nektek is Aranyoskáim! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails