2011. december 27., kedd

Figurás torták gyereknek: Toy Story, 101 kiskutya, Madagaszkár


Tortás elmaradásaimat igyekszem apránként pótolni, így most újra bemutatok párat, amiken több figura szerepel, de hosszasan nem tudnék róluk sok mindent elmesélni.

Az első nem egy tipikus darab, afféle hibrid, mert csak az alsó szint készült egy kisfiúnak, a felső "dobozka" már a nagynénjének, csokis és fehércsokis krémekkel. A kissrác kedvenc meséje a Toy Story, ebből is Woody seriff és Buzz Lightyear, így ezek a figurák ücsörögnek az ő ajándékdobozán. Mivel nagyrészt gyerekbuli volt, övé a nagyobb torta. :) A felső szint a nagynénié, aki szíve szerint Cancun homokos partján süttetné magát, így kaphatta a tortája ezt a díszítést.


A következő téma a 101 kiskutya című klasszikusból adódott, de csak három kutyus került a tortára. Kislánynak készült, ezért a piros színt választottam a nevéhez. Belül csokis volt.


A Madagaszkár című rajzfilmből egy két éves kislánynak készítettem egy kisebb méretű emeletes csokitortát. Sajnos csak két figura fért volna el rajta a csapatból, így nagynénijével együtt Alex, az oroszlán és Marty a zebra kerültek rá. Ilyen kicsiben nehéz szépen kidolgozni a figurákat, így inkább félig beépítettem őket a dzsungeles háttérbe. :)







7 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails